Aha, ez így már egy elég világos és érthető modell. Köszi szépen. Meglátjuk mi lesz belőle. Ha 40 mrd az éves bevétel, akkor az tényleg nagyot tudna szólni ha nem hígítanák szanaszét közben a céget. Továbbra is tartom, hogy a semmire nem mernek majd prémium kategóriát kérni, ezért legkésőbb február végéig történni kell valami komolynak a cég körül.
Jo reggelt mindenkinek. Magát a reklámpiacot nem ismerem ennyire, illetve már képtelen is vagyok követni, hogy hány és milyen médium került a KESMA ernyője alá. Becslések szerint mindenesetre a komplett tv-sajtó-rádió reklámpiac kb. 110 milliárd Ft lehetett tavaly, idén legyen kb. 115-120 mrd. Jó kérdés, hogy ezen mekkora részesedésük lesz a KESMA-médiumoknak, de a 60-65%-kal nem nagyon lövünk mellé szerintem. Ez tehát évi kb. 70 mrd forint bevétel lenne. A feltételezett struktúrából fakadóan ebből muszáj valamennyinek direktben az alapítványnál lecsapódnia, mondjuk legyen 30% (annyi szerintem nem lesz). Ez esetben akkor az éves bevétel kb. 50 mrd Ft Est esetében. A tegnap példaként hozott indexes ügynökség esetében a profit az árbevétel kb. 80%-a volt, jó közelítéssel számoljunk itt is azzal, azaz 40mrd Ft a profit/év. Az azért első ránézésre látszik, hogy ennek a businessnek az értéke többszöröse a mostani kapitalizációnknak. A kulcskérdés persze az, hogy ehhez mennyi új részvényt fognak majd kibocsátani, de azt szerintem innen lehetetlen megmondani.
Est média szekta
https://youtu.be/0iOqsNfkN_A