Rosszul fogalmaztam, a tavalyi részvénykibocsátásra gondoltam. Ha azt cégvásárlásra fordították, akkor miért kellett az idén 400 milliós hitelkeret, és nem egészen egy hónapja 250.000.000,- forint keret összegű garancia hitelkeretszerződést kötni az OTP-vel. Lehet, hogy az én információim, illetve az abból levont következtetéseim nem megalapozottak, azonban az a kevés tapasztalatom és információm, amit van arra enged következtetni az árfolyamra vonatkozóan, amit írtam. Ez persze csak vélemény, ami szubjektív és relatív, és az is lehet, hogy az alulinformáltságomnak köszönhető, de én - mint írtam - csak az eddigi tapasztalataimra alapozom, ami évek óta nagyjából bejött, és nem látok semmi olyan áttörést, ami ezt cáfolná.
DELTA LUFI
Mer én tudom hogy megy fel hajrá Magyarország hajrá humet.