Na próbáljuk meg ezt a topikot BUXnak és határidejének. Eros 12-13topikja teljesen kihalt, elavult, Eros befejezte a tradet. Sokan nem is tudják mi az.
Jól emlékszel, belekeveredtem egy negatív szériába, de sikerült átvergődnöm rajta. Mondjuk a márciusi nagy nyerőt már kivettem, azt nem tudom visszabukni. Jött egy újabb ingatlan, most occó venni kell. De az április szép nyerőm egy szép részét elégetem, mire ráéreztem. Most már ez a hónap is szép lett. De keveset írok, azért érzem, hogy nem vagyok toppon ebben a piacba, sokan sokkal értelmesebbeket írnak mint én, így inkább csak olvasok :-) De azt látom, most aki penge a technikai elemzésben, szép nyerőt zsebre rakhat.
Óráson egyelőre emelkedő trend van igen, technikailag. Ez a legbővebb timeframe, amit használok, mert sokkal részletesebb a naposnál, és a hosszabb mozgásokat is még meg lehet fogni vele. A napos-hetes inkább invesztoroknak jó, naposon még jóval az MA200 alatt járunk. Még mindig elég nagy felhajtóerőt látni a piacokon, megy javában a birkózás.
Vegyes erzrlmek kavarignak bennem. Szerintem a napos fulescsesze nem sikeredett jol, de mar latszott akkor indikbil, mondtam tul laposak. Nem is tudott erdemben megvalosulni a kitores. Nalam ek van, reggel beraktam a kepet,abban megy a szenvedes fel/le. Indit sem igazan kovetve. Lasd pluszos futi, minuszos bux. Hetesen bear flag nekem, ezt megbeszeltuk tegnap. Potencialt nem latok kitoresre, de nyitott vagyok ra. Felolem barmerre mehet, nekem mindegy. Itt beoldalazva csak sejtem merre kene menni, de a letores, kitores hozhat megfelelo belepest. Most tingli tanglizik, amit ha gepen kovetek figyelve konyvet, chartot valoszinuleg konnyebb lekovetnem. Multkor panaszkodtal nem megy, visszabuktad az eddigi nyerod nagy reszet. Most eppen megy. Ez ilyen. Ezt mondtam kinek mi jon be mikor, ez fugg a lelki allapottol, kipihentseg, raerestol is. Nekem is jo volt a 46K esestol a tradelgetes, mindig tudtam novekedni, noha nem olyan mertekben, mintha folyamatosan mindent megjatszanek. Pozicio meretezesem is csokkentettem, igy ezzel is csokkent a nyero. Most nem 100-200ezer jon egy nap, hanem 10-20-30-50k. Atlag napi 30K volt most a tervezett nyereseg. Most egy hete lazabbra vettem a tradet, meg teendoim vannak a heten, most igen lightos trade napjaim vannak. Nem is kulonosebben akarok most tradelni a savban. Momentumot varok
Egy kevésbé baltával faragott kép a BUX-ról: https://gamepod.hu/dl/upc/2020-05/36308_bux_2020_05_20.jpg Klasszikus emelkedő ék, most két hónapja, hogy formálódik. Sajnos elég sokára lehetett kibetűzni, mi is lesz végül belőle. Bevonalkáztam a hetes intervallumokat, jövő hétre már nagyon beszűkülne, ha addig tartaná magát. MACD éppen most tikkelt hetesen eladási jelzést.
Ja ez csak egy vélemény a sok közül, gondolom 1930-ban is sokan voltak hasonló véleményen mint most én, aztán jött a nagy pofára esés 1931-32-ben. Most így látom, de én leszek a legnagyobb napraforgó, ha tévedek. Mert egyet megtanultam a tőzsdén, én nem lehetek okos, max. szerencsésen eltalálom az irányt. De ha nem akkor jön a B terv, a C egészen a Zs-éig.
Én egyébként egyetértek SPQR-el. Ami itt van mostanában a BUX hatiban, az maga a paradicsom. Napi 4-500 pontokat mozdul, én aki csak day tradelek, ekkora mozgás tényleg kifizetődő. Bár az a március, azt visszasírom. 1 hónap alatt jött össze az elmúlt 4 év nyerője. DE még ez is pofás, nekem ez a megveszem aztán napokig nézzem hogy emelkedik nem jön be. De hát ez már csak stratégia kérdése, kinek mi fekszik. Egy nyugis trédernek, jobb a hosszú lassú emelkedés. Nekem, aki nyughatatlan, meg ez. Az meg hogy mit láttunk hosszútávba, hogy recesszió-pénzbőség-államadósság elszállás-infláció 4esből mi lesz hosszú távon, az szerintem már lutri, túl sok minden megváltozott a közgazdaságban az uccsó 20-30 évben, ami régebben tanítottak, az mára értelmét veszti, van ami meg új értelmet nyert. Ezért erre alapozni, nagyon nehéz. Jobb szerintem az a megközelítés, hogy a szabad pénzzel mit csináljanak akiknek van. Én abban hiszek, hogy ez a nagy pénzbőség előbb utóbb elindítja az inflációt, és elég meredeken is, így lehet itt recesszió, de ha biztonságos helyre rakod most a pénzed, megeszi az infláció, így marad az ingatlan-részvény-arany hármas, kinek mi tetszik. És ezért nem tudd most 2008-2009 bekövetkezni.
Én is zártam a tegnapi shortot, 250 pont nem sok, de délutántól péntek reggelig nem nagyon leszek gép előtt. Ez a biztos, ráadásul a futik elég erősek...
BUX index, BUX határidő, BÉT!
Ha valakit érdekel BUX Hajrá!