A legfrissebb felmérésünkben a Magyar Telekom lett a hazai alapkezelők top pickje, ami annak fényében meglepő, hogy a felmérés már a sokakat meglepő, csökkentett osztalékról szóló bejelentés után született. A Magyar Telekom menedzsmentje az április közepi gyorsjelentésben közölte a részvényesekkel, hogy a korábban megcélzott 27 forint helyett 20 forint osztalékot fizet, emellett pedig saját részvényeket vásárol vissza, ráadásul osztalékpolitika sincs, vagyis a befektetők nem tudhatják, milyen osztalékkifizetéssel számol a társaság, és az idei eredmény után fizetendő osztalékról sem beszélt a menedzsment. A kellemetlen meglepetés miatt nagyot esett a vállalat részvényárfolyama, a bejelentés óta eltelt időszakban összességében már 12 százalék mínuszban is állt. A profi befektetők optimizmusa részben annak szólhat, hogy ekkora árfolyamesés után és nagyjából 25 forintos osztalékkal (akár osztalék + részvényvisszavásárlás) számolva 6 százalék körüli osztalékhozam adódik, illetve az optimizmust az is táplálhatja, hogy az idei és a jövő évi frekvenciaaukciók lezárultával a vállalat ismét magasabb osztalékot fizethet a részvényeseinek.
Kanga tökéletes elképzelés:) közvetisd élöben ide is belinkeljük. ha elvisznek és karanténba zárnak ne aggódj összedobunk neked pár telo rv-t fájdalomdíjként:) (mire kijössz a karanténból addig talan túl sokat ne veszt az értékéből)
DAX: Gyorsan behalt a próbálkozás A hét első felében a masszív technikai túladottságot követően a DAX index megpróbált emelkedni, de nem járt túl sok sikerrel. Enyhe emelkedést követően csütörtöktől újra erőteljes öntés kezdődött, ahogy a vírus gyors európai terjedéséről megjelentek a hírek. Ma már a 11.567 pontos szint is elesett, a következő lehetséges támasz 11.300 pontnál látható. A technikai indikátorok alapján erősen túladott az index, de a jelenlegi környezetben ez nem elegendő ahhoz, hogy az eső piacot megfordítsa.Támasz és ellenállás szintek
1. támasz
2. támasz
1. ellenállás
2. ellenállás
11.300
11.000
11.567
11.852
S&P 500: Erős, de rövid életű felpattanás Amilyen hirtelen zuhant, olyan gyorsan fel is pattant az S&P index és a korábbi esés mintegy 50%-át sikerült ledolgoznia. Vagyis ebből a szempontból sokkal erősebben viselkedett, mint a DAX. Az indexnek sikerült átmenetileg még a 200 napos mozgóátlag fölé is kerülnie. A negatív hírek azonban itt is győzedelmeskedtek, így ismét az eladók uralják a terepet. Támaszt a korábbi lokális minimum jelenthet 2.855 pontnál. Technikailag túladott az index, de ez a jelenlegi roppant volatilis környezetben önmagában nem sokat ér.Támasz és ellenállás szintek
1. támasz
2. támasz
1. ellenállás
2. ellenállás
2.855
2.817
3.028
3.051
Nasdaq: Vakok között félszemű... A globális nagy indexek közül változatlanul a Nasdaq a legerősebb, mely jelenleg még 4%-kal van a 200 napos mozgóátlag fölött és a történelmi csúcshoz képest is csak 10-11%-ot csökkent az árfolyam. Néhány „kisebb” technológiai papír pedig egyenesen csúcs közelben tartózkodik. Ennek ellenére a globális növekedési félelmekből a Nasdaq sem tudja teljesen kivonni magát, így itt is csökkenés várható, melynek során a 200 napos mozgóátlag 8.413 pontos értékét tesztelheti vissza.Támasz és ellenállás szintek
Mtelekom