Orbánéknak éveik voltak rá, hogy megállapodjanak. Nem, nem trükközésre gondolok, és zsarolásra a vétójoggal, hanem kompromisszumokra. Na arra Orbán képtelen, itthon is, külföldön is.
OTP részvényt idén meddig lehet megvenni, hogy megkapd az osztalékot? Múlt évben ha jól láttam április 16 volt az osztalék fizetés tehát ha valaki április 15 én vett részvényt akkor másnap megkapta az osztalékot? Idén hogy néz ez ki ? köszi
Szerintem ki fognak egyezni. A német cégeknek is kellenek az EU-s pénzből a megrendelések. Paks2-t is meg kell építeni, ha le akarunk válni a gázról. Ez a realitás, ha tetszik, ha nem. Az működhetne például francia szállítóval is. Ellenkező esetben maradnak a kínaiak, ami nyugat-európának nem biztos, hogy jó lenne.
Értelmetlen csűrni-csavarni. Ez egy üzenet. A választás másnapján bejelentették, hogy elindítják az eljárást. Nem nehéz belegondolni azt, hogy ez egy eredménytől függő döntés volt. A korrupció az ellenzék győzelme esetén is folytatódott volna, csak mások lettek volna a haszonélvezői. Szét kell nézni, hogy egyes ellenzéki városokban mi történik. Sajnos az ún. alternatívával sem jártunk volna jobban. Pont a németeknek (Pl. Ursula) nem kellene jönnie azzal, hogy mekkora korrupció van nálunk, ennek részbeni hasznát a német cégek fölözik le. Nem csak most, korábban is. Emlékezni kellene csak arra, hogy korábban a nagyberuházásokat szinte kivétel nélkül külföldi multik nyerték. EU-s pénzből külföldi multinak: a pénz visszacsorgatva oda ahonnan jött. Nem sokkal jobb, mint hazai kiválasztott felkenteket (közkedvelt szóval: oligarchákat) előnyben részesíteni. Annak kellene drukkolni, hogy sikerül végre megállapodni az EU-val, mert ha nem, akkor az jórészt a mi bőrünkre (értsd: a magyar emberek) fog menni. Nem Mészároséra és a többiekére. Nem vagyok jobboldali szavazó, mielőtt valaki ezzel jönne... Csak nem szemellenzővel járok.
Sajnálom, hogy mindig begyűjtenek 1-2 dislikeot a 9-10 ezres longerek. Amíg nem hencegnek, nem kell irigykedni. Ha akkor nem úgy alakul vagy Putyin dobott volna már atomot, lehet, hogy most 4-6 ezer körül táncikálnánk vagy nem is lenne BÉT. Páran meglépték, hogy 50% esésnél vettek, koronánál is vettek, pedig akkor is világ végét mondtak, de 2008-ban is. Mindig volt és lesz is vevő, néha az ő merészségük menti meg a papírt. Én kb 10 ezer óta néztem az OTP-t, semmit nem vettem 12k alatt, utólag könnyű ezt bánni, de másnak a fél családját és minden vagyonát lebombázták, nem legyünk telhetetlenek. Gondoljatok arra, hogy 13k-nál majd mindenki elad, aztán felugrunk hetek hónapok múlva egyszercsak 14,5-re, abból meg ők fognak kimaradni.
Nincs mit, de ez az én véleményem. Nem jelenti azt, hogy így fog történni. Csak próbálok segíteni, ahogy ezt más is teszi. Sajnos a jövőt senki nem látja.
Mivel Orbán megy, EU főügyészség jön, eljárás sztorno. Ez volt a terv.( vágyálom) Nekem mint részvényesnek is felfoghatatlan, hogy miért nem lehet a főügyészségi kívánalmat elfogadni? Miért? Mit csinálnak, ami az országnak annyira, de annyira rossz?
Nem mondták meg? Te milyen híreket figyelsz? M1-et? Teljesen nyilvánvaló volt, hogy elindítják. Az ellenzék olyat nem is állított, hogy nem lesz elindítva. Csak ők megígérték, hogy teljesítik az EU követeléseit. És remélhető volt ezáltal egy fordulat az elmérgesedő viszonyban. Azzal, hogy nem lett a választások előtt elindítva, hagytak esélyt rá, hogy esetleg ne is kelljen. Ha el tudott volna indulni egy konstruktív egyeztetés a problémák megoldására. Az teljességgel egyértelmű, hogy a fidesszel alkudozni nincs értelme, azon már túl vannak, nem 1x, nem 2x.
OTP részvényesek ide!