persze otp nagyobb részt képvisel
ebben az értékben ,és mivel nagyobb
a rész ,ezért nem borult még fel
a mérleg.
a bizalom.
Ezt tart minket életben hisz az imf sem adott volna
akkor hitelt.
most ennel az elemzeskozpontnal tartok amit belinkeltel
ne haragudj de en ettol kifekszem lassuk miert..
"A legnagyobb pánik az OTP piacán volt, hiszen egészen az 1500 Ft-os szintig zuhant vissza az árfolyam. Ahogy az ábrán is látszik, már szerdán elesett a novemberi mélypont, és ez a szint csütörtökön visszatesztelésre került, majd folytatta útját lefelé a papír. Ha belépési pontot keresünk, továbbra is azt tudom mondani, hogy a vételi pozíciót verjük ki a fejünkből. Bár a héten már nagy esélye lesz egy jelentősebb korrekciónak, ekkor is a 2000-es szint visszatesztelésével lefordulhat a papír erről az ellenállásról. "
1. a legnagyobb panik az rendben de mondjuk pentekre nem igaz mert az otp -0.55-ig visszament masokkal egyutt a richter meg szarban maradt es tovabb is eshet bar ki tudja mindegy.
2. mi az hogy 1500-as szintig ment??? 1582 az kurvara nem 1500 en azt gondolom hogy 1600 ala szurt es MIELOTT meg elerte volna az 1500-at (a -15% miatt nyilvan nem erhette el aznap) visszafordult es korrigalni kezdett, jo ezt rafoghatjuk gyurcsany shortzaros bulijara de egy TA elemzes azert ne allitson mar ilyet..
3. ez a legnagyobb hulyeseg ... mar szerdan elesett a novemberi melypont???? hat a novemberi melypont valami 2300 korul volt most pontosan nem tudom de szerden eleve 2080 korul nyitott es zuhant 1800-ig... majd folytatja... ez csutortokon visszatesztelesre kerult..??!! egyreszt most akkor a novemberi szint visszatesztelesere nyilvan nem gndolhatott de az 1945-ot sem neveznem az elesett 2000 visszatesztelesenek
4. majd folytatja hogy veteleket semmi esetre sem keresnek de 2000-ig mehet a papir??? Noooooooormaaaaaalis?? ha 1800-rol holnap 2000-ig megy akkor miert ne keressek veteleket???
kijöttem a kórházból, elk*rták a kezelésem, fizettem 100 ezret (USA import anyag + hálapénz). jobban fáj a derekam mint valaha. iPhone-om ellopták. Igaz, hogy csak a szoszéd ágyon fekvő romához jöttek látogatók, de tűzbe nyúl aki roma bűnözésről beszél. hétvége: tel -150.000.- orvos (anyagköltséggel) - 100.000.- ricsi pakkom esés -250.000.-
vagyis 2 nap mínusz fél milla. nem sokáig leszek a fórumon.
látom közben BUX benézett 10e alá, dax 4000 felé tart.
A gyf.bohóc féle no short mámor megint gyorsan el fog illanni.
a terep portié és macié.mixinek szurkolok, neked is, én most partvonal x mill. bukóval...
ja és möbius rajtam keresztül is üzeni, hogy e hét valamelyik KEDDJÉN megindul a hatalmas otp emelkedés....
hajrá long island, bátraké a csatatér!!
nyúlszívű raymundka, mehet!
Azért van államcsőd, mivel a törvényeseb választott vetetőink atz ég világon mindent lenyúltak. Románia is akkor volt állam csödben amikor a csau mindent eltett..de aztán a CS. vissza utalta, azóta nincs államcsőd. Nem tudom a mi diktátorunk hol vezeti a számlát, de ez nem más mint komcsi snassz..az nem diktátorocska aki nem különíti el a hazája pénzet egy másik orszg bankjának a széfjében. Sztem mi államcsődünk fedezete is megvan, különben nem úlnéének nyugodtan hitelezők. Az oti-n rajta tartja aszemét 25 Baden-Würtenmbergi nagán nagybüfi, ezért nem tudja a gh.nee lenyúlni, vagy elpasszoni.
Ez annyiból igaz hogy ha már a bankot is menteni kellene akkor tényleg államcsőd lenne.
Nincs így, van szerencsére másképp.
De azért ha az állam nem lenne nagyságrendekkel nehezebb mint a bank , hanem nem valóságos a példám, de ha egyenlő súlya lenne a bankkal, a bank még ott tart(ana) hogy még ő lenne képes potenciálisan menteni az államot.
OTP részvényesek ide!