Csütörtökön reggel 7 órakor a Blikknek ad interjút Orbán Viktor „exkluzív room tour” hívószóval, és ennek lényege, hogy bemutassa új munkakörnyezetét.
A volt miniszterelnök a kötcsei pikniket megelőzően jelezte, hogy visszatért, majd vasárnap a Hír TV-ben már arról beszélt, hogy az előttük álló fél év feladata a jobboldali szavazók összeszedése és a saját soraik újjászervezése.A fideszes politikus megfenyegette a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal leendő dolgozóit is.Nem volt ideje a nyáronOrbán a Lendvay utcában Fidesz-székházban rendezkedett be, ám új irodája egyelőre félkész állapotban van.
Ez még egy bútorraktár igazából, nem rendezkedtem be, nem volt annyi időm– fogalmazott a Fidesz elnöke aki az elmúlt hónapokat nyaralással töltötte. A Hősök teréről mint a régi dicsőség helyszínéről beszélt. A politikus első nagy politikai fellépése is itt történt, még Nagy Imre újratemetésén.
Itt követelte a szovjet csapatok kivonását.Készül a focimeccsekreA futballrajongó politikus elmondta, hogy a válogatott meccseire továbbra is járni fog, bárhol játszanak is a fiúk.Arra a kérdésre, hogy ha sokáig dolgozik, tud-e aludni a Lendvay utcai épületben Orbán azt felelte, hogy a Karmelita kolostorban volt erre lehetősége, aholvolt egy remek katonai vaságya,de itt nincs neki.
Tovább kiderült, hogy a felesége is hazavárja, márpedig „ő a főnök”.
A politikus úgy véli, az, hogy 16 év kormányzás után visszaköltözött a Lendvay utcába, olyan erőt ad neki és a Fidesznek, amivel később nyerni tudtak. „Mindig is ez volt a Fidesz helye, és ez is marad” – jelentette ki, utalva arra, hogy a rendszerváltáskori pártok már mind eltűntek a székházaikkal együtt.Kiüldözték Belzebubot az épületből egy közös imávalAzt állította, hogy amikor beköltöztek a kilencvenes évek elején, még egy kis közös imát is szerveztek ide, hogy „a gonosztól valahogy megszabadítsuk az épületet”.
Orbán Viktor azokban az években még liberális politikus volt, és az egyházakhoz kritikusabban viszonyult, mint most. Az ördög azóta elkerüli az épületet Orbán szerint: „Belzebub nem jár errefelé, kerüli a helyet”.Elsőre idegen volt a fideszeseknek a hely, a palota, a faburkolat, a gyönyörű falépcső, az üvegtető,és még most is van olyan érzése, hogy túl elegáns.
A kormányfő rokonságában azóta megszaporodtak a milliárdosok, veje az ország egyik leggazdagabb embere lett, családja pedig hatalmas kúriát építtetett magának Hatvanpusztán.
Orbán: Öregember vagyok
A kérdésre, hogy tudja-e folytatni, azt felelt: „öregember vagyok”. – Elmúltam 63 éves, sok mindent véghez vittem.
Az országnak új energiára, szerintem fiatalabb emberekre is szüksége van – mondta, és ő nem akarja fogni a helyet senki elől. Most próbálja újjászervezni a pártot, meglátják majd, hogy sikerül ez, és utána eldöntik, mi legyen vele.
Büszke a politikai teljesítményére, szerinte egy fantasztikus országot csinált 16 év alatt.– Ha az ország számára rossz döntések születnek, akkor mi meg fogunk szólalni, el fogjuk mondani, hogy ez nem jó. Ha tudjuk, meg is akadályozzuk a döntéseket, erre kevés esélyünk van, de ennél többet most még ne akarjatok tőlünk – nyilatkozta, hozzátéve: „a kisebbségnek vannak jogai, szempontjai, ezt képviselni fogjuk, de nem viselkedhetünk úgy, mintha mi lennénk a többség”.
Majd közölte, „eljön a harc ideje is, a stratégia az, hogy addigra felkészüljünk”.
A polgárt sokféleképpen meghatározhatjuk. Itt egy -- a sok közül. Polgár. Mit is jelent ez a szó? Számtalan definíciója van, de a lényeg: lépzettségénél fogva egzisztenciája független tud lenni a mindenkori hatalomtól, még alkalmazottként is. Van saját értékrendje, amit egyeztetni tud a közösség érdekeivel. Átlátja és kritikusan szemléli a társadalmi folyamatokat, tájékozott. Jogszerűen adózik és megválasztott képviselőin keresztül ellenőrzi, számon kéri annak felhasználását. Ismeri jogait és kötelezettségeit, annak igyekszik érvényt szerezni és fellép jogainak megsértése ellen. _____ különbség _______ Forintban mérhető a különbség a nyilatkozók és a tüntetők között. Ehhez rá kell nézni a pénztári egyenlegére. A tüntetőnek csak akkor van ilyen, ha nyilatkozott.
Pontosan értem, hogy Matolcsy ezzel zsarolt. 2010-ben is értettem. A kiiratkozás szót használta. Vérszegény manyup-tüntetésekre emlékszem. 2010 vége eszményi volt a pénztárak kifosztására. A fidesz az önkormányzati választásokon beöpörte amit lehetett és már benne voltunk a mikulás-karácsonyi időszakban. A nácizásodat nem értem. Milyen nácizást tűrt meg a Gyurcsány-kormány és a kormány alá tartozó rendőrség és miért szeretted Gyurcsányékat a nácik megtűrésen kívül? Orbánt a magánnyugdíjpénztárak kifosztása óta meg akartam dönteni, de úgy hogy Gyurcsányt már megdöntöttük (úgy fest, örökre) és más ajánlatra várunk.
Jobb lett volna. De ehhez nem volt megfelelő ajánlat. Nem az számít, hogy mit szerettél volna, mit tudtál (magadnak) megmagyarázni, hanem arról, hogy mit mutattak a választási eredmények. A fidesz 54,13% (3 060 706) eredményéből elég nehéz bármilyen eltakarítást vagy kormányváltást varázsolni.
ja a hatalom vitte oda a tankot, viszont a nácikok vittek hozzá az aksikat, hogy az üzemképessé tett tankkal hatalom rendőreit ijesztegessék vele. az nem lep meg, hogy 2022ig nem akartad orbánt megdönteni.
rajtam nem múllott, hogy polgárként elzavarjuk a polgári kormányodat, minden manyup tűntetésen ott voltam. Jó, ha nem érte, akkor nem érted, hogy eltolcsi a teljes állami nyugdíj ellopásával zsarolt meg 3 millió embert, ha nem lép vissza az államiba, amúgy meg ha jól emlékszem átlag egy milliót sem érte a manyupszámla egyenleg, ami nem egy akkora összeg ami miatt kijöttek volna velem tüntetni.
A tankot a hatalom vitte a Deák térre és a huligánok. A rendőrség dolga az, megakadályozza a rendbontók tervét. A partizánellenálási gondolatmeneted ott dől meg, hogy 2022-ben nem akartam Gyurcsányékkal leváltani Orbánt. Ha megnézed a 2022-es siralmas egyharmad alatti vereséget, akkor kiderül, mennyire nem számított az én egy szem szavazatom. Matolcsy tényleg zsarolt ilyesmivel, de jogszabályokban csak az állami egynegyedéről volt szó. Nem tudom, hogy kibabráltam-e Orbánékkal. 15 évig egyáltalán nem zavarta őket, hogy kifosztották a nyugdíjpénztárakat. Vedd észre, hogy nem mentem bele a nácizós utcádba, de biztos van valami oka, hogy te a nácikkal akarsz kibabrálni! Nem emlékszem semmilyen náci jeszóra, transzparensre vagy jelképre. Szerinted voltak ilyenek és a rendőrség hősiesen félrenézett?
2011. január végéig lehetett nyilatkozni a maradásról. Az állami rendszerbe visszatuszkolt pénztártagok kétharmada kapott reálhozamot. Nem hozamot -- reálhozamot.Ezt legkésőbb 2011. augusztus végéig fizették ki a pénztárak és ezzel el is tűntek ezek a reálhozamok a nyugdíjrendszerből.
Nem kellett kergetni a nácikokat, tudták ők, hogy merre van az a sok fideszhívő, mentek ők maguktól, meg hát ugyi a tankba is betették már az aksikat, akkor pedig arra kellett menni. Te partizán ellenállás kérdést csináltal belőle, ugyan meg 15 évig nem tudtad megdönteni a rendszert, de legalább elhatszottad a hatalomnak azt a látszatot, hogy lám lám mindenki szabad akaratából dönthetet azt leszámítva, hogy a teljes állami nyugdíj elvételével zsaroltak 3 millió embert, de ahogy elnézem ez a zsarolas nem zavart eddig, hiszen te jol kibabráltál velük
Azzal egyetértek, hogy Gyurcsány miatt győzött Orbán. Ügyesen begyűjtötte a protestszavazatokat. Viszont 2010 tizenként évvel volt 2022 előtt, ha jól számolom. A karhatalmi harcászat neked tetszett, de sokaknak nem. Nekem sem. Ez nem fóbiai. Ha valakit üldöznek, akkor nem üldözési mániája van, hanem tényleg üldözik. A gyurcsifóbiásokkal előre kellett volna számolni az összefogó pártoknak, amikor letették a gyurcsányos ajánlatukat. A fóbia akkor is fóbia, ha szerinted alaptalan. Volt ellenszer az őszödi beszéd atombombája ellen? Volt ellenszer a szemkilövés ténye ellen? Volt ellenszer a karhatalmi harcászat képei és képsorai ellen?
ORBÁN VIKTORT KEDVELŐK!