Mi történt? Megint Kormányinfó lesz, nagy bejelentésre készülhet a kormányAlig egy hét után, csütörtökön délelőtt 10 órakor ismét a sajtó elé áll Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő.
Hatékonyság és a versenyképesség erősítésével magyarázza a győri Audi Hungaria, hogy nem töltik be újra a fluktuáció és a nyugdíjazás miatt megüresedő munkaköröket, és azokat sem, amelyeknél a feladatok megszűnnek. Bár számokat nem mondanak, a Telex úgy értesült, hogy ez a döntés 2026-ban nagyjából kétszáz embert érinthet, ésezúttal döntő részt a gyártás hátterét biztosító, indirekt területről építenek le mérnököket és irodistákat.
Szerdán szürke, borult, párás időben, délnyugat felől terjeszkedő további enyhülés várható.A délnyugati határmegyékben már a reggeli órákban is sokfelé pozitív hőmérséklet a valószínűbb, majd napközben +5 fok fölé emelkedhet a hőmérséklet. Az ország ÉNY-DK irányú középső sávjában a fagyos hajnalt követően fagypont köré, kevéssel a fölé emelkedhet a hőmérséklet, míg az ország északkeleti harmadán még marad az egész napos fagy.Csapadék előreláthatólag csak kevés helyen, foltokban és kis mennyiségben fordul elő. Halmazállapota már inkább eső lehet, ami a fagyos északkeleti országrészben ónos esőként ér földet. Az északkeleti határvidéken, Szabolcskeleti térségében lehet még hószállingózás.
Toka Club/Labanc/Laruska/Nacky/Bpali/Oldrider/Josefernando/Mcbull/Kawaszabi