Hello!
Ha már Beze felhívta a figyelmet párszor az ezüstre - és úgy vettem észre többünket érdekel -, gondoltam nyitok neki egy topikot, ne máshol beszélgessünk róla! :)
Ősszel kilövik ezt a barmot a holdra - áprilisi szereplése után a mi kedves vezetőnkkel együtt - szerintem. A demokraták akkorát tarolnak, ami a holdról is látszik majd. Onnan figyelheti a két agyhalott, hogy mennyi ideig tart visszaállítani a világban a rendet. Bevonult, beszopta, most meg nyavajog, hogy segítsetek pajtások. Az olaj után kilő a infláció, aztán az üzemanyagárak... Aztán amikor elkezdik emelni az infláció miatt a kamatokat, a kötvénypiac meg leszarja a Trump nagyképüzését, az oligarchák is átgondolják, hogy megérte-e erre az agyhalottra, meg a kampányára költeni az osztalékot másfél éve...
És ami a TACO- t illeti... ez már nem ugyanaz a játék, mint az eddigiek esetében. Az energia piac világszintű szétbarmolása és annak következményei nem vonhatóak vissza egy nyilatkozattal. Én mint egy "senki" átlátom, de milliárd dollárokért felelős szakemberek és döntéshozók nem?
Trumplinak meglepő módon mégsem sikerült győznie a nagy népfelszabadító háborúban és már ott tart, hogy ha a szövetségesek nem tartják a hátukat a nagy USA érdekében, akkor lesz ejnye-bejnye mindenkinek. Gratulálok hozzá... kíváncsi vagyok, hogy mikor esik le végre mindenkinek, hogy egy notorius hazudozó és szélhámos vezeti hamburgerföldet.
-Private Banking friss:-Ezüst.-Nagyon be van szűkülve, egyre magasabb swing mélypontok és csökkenő tetőpontok jellemzik. Ebből trendszerű elmozdulás jöhet napokon belül. Ha lefele mozdul ki, akkor 20-25 dollár esés is jöhet a február eleji mélypont környékére. A vastag zöld trendvonal letörése tehát short jelzés lehet. Az 56,25-62,5 környéki zónában található erős támasz. Ellenállások: 100; 106,25; 112,5; 118,75; 121,88; 125; 128,12; 131,25. Támaszok: 68,75; 62,5; 59,38; 50.
Érdekes dolog ez , mert mikor már végre az ember egész jól kezdi átlátni , megkockáztatom érti is a különböző összefüggéseket ; akkor a piac nem azt csinálja —> amit “ kellene” .. Erre írta valaki , hogy a hírek csak ürügy a már előre eldöntött mozgásokhoz. Igaza van . Ezt az egész háborús mizériát így is értékelte a piac meg úgyis. Ez az egész megmutatta újra ha nincs megfelelően felépített portfólió akkor az ember hamar bajba kerül , ha viszont megvan .. zaj kategória ami most volt Igyekszem higgadtan keresni a jó vételeket ha már jött ez a “ lehetőség”.. így kell felfogni 👀😂😳
Nem olvastam a BlackRock szerződését, de szerintem ez le vagyon írva hogy késleltetik a kifizetést ... ami ugye jó is ... az OTP is esett mint a kő, egy pillanat szünet talán jót tett. És ugye nem a BlackRock vette meg az Ezüstöt, hanem aki oda befizetett ... és a BlackRock az Ő pénzünkből vette meg az Ezüstöt ... valamelyik céget is megtalálták hogy a BlackRock a legnagyobb tulaj ... papíron lehet a ők legnagyobbak e sok kis ember pénzéből/megbízásából. És ha jól hallottam ilyen esetekben nem is szoktak élni a szavazati jogokkal. Ez utóbbi inkább veszélyes mint a gyíkemberek. Ma reggelei pattanásban nem adtam el az OTP jó részét ... pedig én is azt gondolom hogy még nincs vége az esésnek ez csak a kezdet. Az íráni bulit sem sikerült jól meglovagolni, Én HenryHub gázt vettem, nem WTI olajat ... már szép mínuszban is van az utolsó 4 pakk ... összességében még szép haszon van a HenryHub-on, de rossz nézni hogy most meg ég el a nyereség.
Vagyis jól látszik, hogy ez a piac tényleg csak akkor fog esni, ha azt a nagytőkések ( háttérhatalom vagy gyíkemberek, kinek hogy tetszik) úgy akarják. ... lehet újra minuszolni...
Méghogy nem egy totál kamu ami a tőzsdén megy... . Trump megint össze- vissza kamuzik az Iráni győzelemről, amit még saját maga is megcáfolt. . A hormuzi szoros eddigi!!! lezárása mindenidők legnagyobb ellátási problémáját okozta és okozni fogja. . Az infláció várhatólag világszinten nőni fog, ami a kamatcsökkentési terveknek betesz egy időre. . A Blackrock nem fizeti ki az ügyfeleket, mert azzal eladási hullámot indítanának. . A kamatcsökentés kigagyásával nem tudnak majd a lakossági és üzleti hitelek kamatain enyhíteni, ami már így is túlvan feszítve és egyre nő a későn fizető vagy nem fizető ügyfelek száma. Ezek kb mind olyan hír, amire a piacnak esnie kéne mint a kő. . Erre meg második napja emelkedünk... WTF
Azért nem kell hasra esni . Kb “ semmit” nem mozog az ezüst. Ami érdekes … Én amit halottam , hogy az Nvidia vezér 2 céget vett , vagy szállt be , ami fotontechnológiát használna a chipekhez . Máris nem kellene annyi réz . A Samsung 12 százalék körül esett . Illetve szintén Korea . Az Nvidia chipekhez , amiket használnak a data centereknél ; azoknak a DRAM memóriaigényét -80 százalékban ; Dél -Korea gyártja . Ami ha nem jut energiához - olaj - akkor igencsak komoly gondok lehetnek .
Ezüst
Ha már Beze felhívta a figyelmet párszor az ezüstre - és úgy vettem észre többünket érdekel -, gondoltam nyitok neki egy topikot, ne máshol beszélgessünk róla! :)