Nem tudtam dönteni, mit tegyek vele, bármi amit eladtam hatalmasat ment másnaptól. Most marad 3-4-5 évig amíg eléri azt a szintet ahol vettem. -35% két nap alatt azért ez nem gyakori, és innen +45% rali kell hogy visszamenjen a pénteki szintre. De lehet szokásos trükk is, két hét múlva jelent, és akkor mondanak majd jó dolgokat és kitölti a rést.
Soha nem lehet tudni. Sejteni sejtjük mit akar a robot de teljes bizonyosság nincs. Az ideális trendvonalnak mindig van tükörképe ami úgyanúgy 45 fokos szögben süllyed a fraktálpiramisban. Világ és antivilág. x+1=x-1 az idő szükségszerűen múlik. Sokszor elég elérni a célárat az anti világban és már fordul is a részvény. 😃 A csodák világa már csak ilyen.
Az Alstom részvényeinek árfolyama tovább esik, elérve a 10,505 eurós szintet – ami a legalacsonyabb érték 2024 eleje óta –, miután a papírok értékük mintegy harmadát veszítették el azóta, hogy a vállalat a hét elején lefelé módosította előrejelzését. A Barclays hitelminősítési leminősítés kockázatát látja, míg a JPMorgan, a Citigroup és az Oddo BHF egyaránt visszavonta a részvényre vonatkozó ajánlását.
Merz: Készülőben a kisajátítást tiltó törvényjavaslatFriedrich Merz szerint jól halad a szövetségi kormány munkája a lakásvállalatok kisajátítását tiltó szabályozáson. „A törvénytervezet elkészült” – jelentette ki a CDU politikusa a Berlini Ipari és Kereskedelmi Kamara egyik rendezvényén. Már csak egyetlen kérdést kell tisztázni: amennyiben mégis sor kerülne kisajátításra, a kártalanítás összege a valós piaci érték 100 vagy 80 százaléka legyen-e. „Aligha kell magyaráznom, miért támogatjuk a valós piaci érték 100 százalékának megfelelő kártalanítást.”Merz ismét bírálta a Baloldal (Die Linke), a Zöldek és az SPD alkotta lehetséges berlini kormánykoalíció terveit. „Ha Németországban – az ország fővárosában – nyílt vita zajlik kisajátításokról, annak olyan következményei vannak, amelyek egészen a londoni, párizsi és New York-i tőkepiacokig begyűrűznek.” Hangsúlyozta, hogy a tulajdon védelme gazdasági rendünk egyik alapelve. „Csak a tulajdon megbízható védelmével tartható fenn a bizalom, bizalom nélkül pedig nincsenek beruházások.” Érvelése szerint a szocializálás nem teremt sem új munkahelyeket, sem új lakásokat; ezzel szemben súlyos károkat okoz Németországnak mint üzleti helyszínnek.
Ezért jó a tőzsde, sokféle stratégiával lehet nyerni és persze veszteni. A kötéseim 95%-a index, BTC és arany daytrade, ahol a fundamentális elemzésnek zéró értelme lenne. Az egyedi részvényekbe próbálok viszont hosszabb távra beleülni. Ilyenkor 2 stratégia is lehetséges: 1. Valami rövidebb (jellemzően órás) időtávon keresek egy kibontakozó trendet, ha azt sikerül elcsípnem, akkor próbálom futtatni, és nézni, hogy a trend kiépül-e nagyobb időtávokon. Ha kiépül, akkor annak megfelelő távolságról követem, ha nem, akkor csak elkaptam egy vagy több órás hullámot, ami jellemzően maximum pár százalék. 2. Azonosítok egy korrekciós aljat egy már meglévő trendben a hosszabb idősíkon (napos, hetes) és akkor ennek megfelelően jóval nagyobb stoppal szállok be (ekkor jellemzően többször veszek kisebb csomagot) és a nagyobb idősík trendjének megfelelően próbálom futtatni a részvényt. Egyedi részvényben bármit megveszek ha jó a chart, de a technológia szektor van a fókuszban, mert ott nagyobb a volatilitás. Céláram egyik esetben sincs, csak a viselkedést vizsgálom, ami erős azt tartom, ami gyenge az repül. Bevallom, hogy a második stratégia elég idegen nekem, nehezen tartom be a saját szabályomat. Túl sokszor agresszív vagyok és kistoppolódom, aztán ismét kereshetem a beszállót ugyanabba a setupba. A személyiségemhez messze a leginkább a daytrade áll közelebb, de szeretnék kevesebb időt beleölni ebbe, ezért próbálkozom hosszabb tradekkel is.
Amikor először megláttam hogyan cikáznak a járdán a gyalogosok között az elektromos rolleresek, már tudtam közel az idő ahhoz, hogy besétálunk a boltba, vagy a Temun megrendelünk és veszünk egy ventillátor kinézetű szerkezetet, amit a hátunkra csatolunk, mint egy hátizsákot és boldogan repkedünk majd vele a föld felett! Aki akar autóval repked majd, akinek meg nincs jogsija az gyalog. - Ennyi!
De ez is tetszik. Részvényeinek 5 százalékát fordítaná közérdekű célokra az Anthropic, amely a jelenlegi vállalatértékelés mellett mintegy 48 milliárd dollárnyi vagyont jelentene https://www.fintechradar.hu/hirek/1023/komoly-bejelentes-reszvenyeit-osztogatna-szet-az-ai-orias/ Financial Times információi alapján a jelenlegi részvényesek 1,5 és 1,75 billió dollár közötti értékelést tartanak elképzelhetőnek Az Anthropic pénzügyi jelentésének egyik legmeglepőbb tétele a 2026 első hat hónapjára kimutatott 81 milliárd dolláros nettó veszteség https://www.fintechradar.hu/hirek/1101/81-milliard-dollaros-veszteseg-mellett-keszul-tozsdere-az-anthropic/ Ezek igazán fincsik.
Eurós részvények vitasarok