Ez a cikk a Net Média Zrt. tulajdona. Minden jog fenntartva.
MBH Bank Nyrt. néven működik majd tovább a 2023 májusában egyesülő MKB Bank Nyrt. és Takarékbank Zrt. - jelentette be a Magyar Bankholding. Mérlegfőösszeg alapján az MBH Bank a második legnagyobb magyarországi bank lesz több mint 10 ezer milliárd forintos mérlegfőösszeggel és mintegy 2,3 millió ügyféllel, piacvezető lesz a vállalati hitelezésben és az agrárfinanszírozásban
Ez a cikk a Net Média Zrt. tulajdona. Minden jog fenntartva.
Hiába nagy ez bank a sok összeolvadásból és a sok fiókjából ha nem rentábilis a működése. Jegyeztem én is részvényt amikor meghirdették, több tíz millás tételnek csak a 70%-át kaptam meg amit sajnos nem rögtön adtam el busás haszonnal, de szerencsére mikor látványosan kezdett el lecsorogni időben megváltam az utolsó darabtól is, még így is szép, több millás haszonnal, de ami felháborított, az maga a banki és az értékpapír kereskedési szoftverük, no meg a jutalékuk ha rv-t adsz-veszel. Nem voltam elötte mbh ügyfél, de a jegyzet részvények miatt szükséges volt hogy számlát nyissak, ráadásul nyitottam értékpapír és normál bank számlát is hogy tudjak pénzeket mozgatni a két számla között. Voltam már jó néhány hány banknak az ügyfele így sok banki alkalmazást illetve applikációt kipróbáltam, de ilyen szar, undorító, eszetlen, kényelmetlen és nem ügyfélbarát szoftver még soha nem láttam! A magas rv értékesítési jutalék miatt át transzferáltam az mbh-s részvényeimet a másik banknál vezetett értékpapír számlámra és utána onnan értékesítettem azokat. Adtam jó néhány ötletet, mert nem bírtam ki hogy ne írjak nekik egy hosszú levelet, hogy milyen "minőségi" a szoftverük, de kétlem hogy az ötleteket illetve a logikus (másoknál meglévő, de itt hiányzó) és kényelmi funkciókat, kétlem hogy le fogják programozni, úgyhogy a transzfer után meg is szüntettem az összes számlát és abban is biztos vagyok hogy soha nem leszek mbh ügyfél. Nem gondoltam volna hogy eddig lemegy de szerencsére nagyon nagy bukótól idejében megkíméltem magam, abba meg belegondolni is szörnyű hogy mi van azokkal a befektetőkkel akik 8000 környékén vásároltak ebből a szar papírból!? Persze mivel a tőzsdeén vagyunk, napi szinten figyelem a papír mozgását, ill. a megfelelő forgalmát is és amennyiben kellő forgalommal és várhatóan nemcsak spek a meghúzás jelleggel elkezd emelkedni talán majd visszaszállok! Sok sikert és reményt, kitartást azoknak akik még benne maradtak!
A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó MBH Bank elnök-vezérigazgatója, Barna Zsolt lett a Közlekedési és Beruházási Minisztérium egyik államtitkára. Vélemény? :)
"A kormány a gazdaság élénkítése érdekében tervezi a különadók
kivezetését, ehhez azonban türelemre és egy új költségvetés elfogadására
van szükség, így ez a lépés még várat magára."
Kiváncsi leszek mikor vezetik ki a banki különadót,amit akkor is ki kell pengetniük a bankoknak,ha pont annyi,vagy kevesebb a nyereségük,mint amennyit kivevetnek különadóba! Tessék Petikém most meg lehet mutatni,hogy hogyan lehet piackonform módon kormányozni! (Ja,hogy nincs önálló ötlet,vagy ha van,akkor mindjárt felzúdulna a szavazótábor?)
"Az Erste Bank és az OTP Bank magyarországi tevékenységéhez hasonlóan az MBH Bankot is veszteségbe taszította a banki különadók megemelése,
miután az egy évvel korábbi 19,6 milliárd forint után 52,6 milliárd
forintnyi éves extraprofitadó elszámolására kényszerült a társaság év
elején. Az első negyedévben kimutatott 19,4 milliárd forintos számviteli
adózás utáni veszteség a korrekciós tételek nélkül 54,1 milliárd forint
nyereség volt, ami 6%-kal marad el az egy évvel korábbitól, leginkább a
kamateredmény éves csökkenése és a költségek emelkedése miatt." - a hivatkozott hvg.hu-s cikkből.
MBH Bank Nyrt
MBH Bank Nyrt. néven működik majd tovább a 2023 májusában egyesülő MKB Bank Nyrt. és Takarékbank Zrt. - jelentette be a Magyar Bankholding. Mérlegfőösszeg alapján az MBH Bank a második legnagyobb magyarországi bank lesz több mint 10 ezer milliárd forintos mérlegfőösszeggel és mintegy 2,3 millió ügyféllel, piacvezető lesz a vállalati hitelezésben és az agrárfinanszírozásban
Ez a cikk a Net Média Zrt. tulajdona. Minden jog fenntartva.