Az alábbi linken olvasható bejegyzések alapján komoly egészségügyi problémával néz szembe a Világ, ami rövidesen jelentős hatással lehet a világgazdaságra is
https://mobile.twitter.com/hashtag/Wuhan?f=live
számtalanszor leírtam h a moratlitása legfeljebb 1százalék lesz a végén és nem sokkal több mint a sima influenzának most, hogy megírta a bulvár elhiszitek?
"Beismerték az olaszok: akár 600 ezer fertőzöttjük is lehet." Reális lehet, hogy minden tíz fertőzöttből egyet azonosítanak hivatalosan –
mondta a vezető a La Repubblicának. Ez azt jelenti, hogy a hivatalos 64
ezer fertőzött helyett akár 640 ezer fertőzött is lehet Olaszországban.
Ez azt jelentené, hogy az olasz lakosság körülbelül 1%-a már
fertőzött. Az anomália oka, hogy Olaszországban csak azokat
tesztelik, akik bekerültek a kórházakba, így rengeteg olyan fertőzött
lehet, aki terjeszti a vírust, de nem szorul kórházi kezelére." No, akkor lehet újragondolni a halálozási arányt is, csak jelzem. Persze ezek az adatok, meg az, hogy "rengeteg olyan fertőzött
lehet, aki terjeszti a vírust, de nem szorul kórházi kezelére." szöveg, ami azt mutatja, hogy mindenki éli az életét és aki valóban kórházi kezelésre szorul, azt kell kiemelni és a világ köszöni, éli tovább az életét, nos az nem számít, hanem megint lehet egy jót zorbánozni inkább, mint sem csendben elgondolkodjunk, hogy akkor mi is van a fertőzés-halálozás arányszámmal így Olaszországban?
júniusra kb majdnem minden működni fog európában messze nem lesz akkora visszaesés ez egy média hack amit most tolnak a hülye napi elemzésekkel amiket másnapra mindenki elfelejt nyáron tele lesz a balaton meg a tengerpart az lehet, hogy nem külföldiekkel de tele lesz
egy biztos, ha ezt néhány hónapig csinálják akkor kolosszális globális gazdasági összeomlás jön ez pedig általában nagyon komoly belső feszültségeket eredményez... első körben a legszegényebb államok és az olajtermelő államok kerülhetnek mély válságba
hogyne csak akkoriban egyébként sem volt árubőség hagyjuk már ezeket a 100 éves összehasonlításokat el se kezdd felesleges egészen mások a terméshozamok, a művelési hatékonyság sokkal jobban megnőtt mint a lélekszám a szállításról nem is beszélve
minden bulvár marhaságnak nem kell felülni nem 600 ezer van hanem 6 millió vagy inkább 16 és??????????? a végén a lakosság nagy része átesik rajta máshogy nem is lehet
és ez persze semmit sem segít a rengeteg "önfoglalkoztatónak", a "kölcsönzött munkaerőnek" és a részmunkaidőben foglalkoztatott szerződéses állománynak, ami a szolgáltató szektorban arrafelé is felettébb bevett szokás de a többiek "fizetett vakációra" küldése is felettébb necces...
és okkal félnek ettől, a spanyol náthából is a termelő kapacitások összeomlása csinált kolosszális tragédiát... soha nem kúsztak olyan magasra a reálértéken számított világpiaci élelmiszerárak mint az I világháború folyamán 1918-ra már a világ népességének a jelentős része éhezett
az úgy megvan, hogy a spanyol náthából is a termelési rendszerek összeomlása csinált kolosszális tragédiát? nem azért halt meg sok millió ember mert olyan veszélyes volt az a vírus, hanem azért mert legyengültek az éhezés miatt... és még a legalapvetőbb létszükségleti cikkeknek is híján voltak... ráadásul rendkívül zsúfolt körülmények között éltek... magas laksűrűség + legyengült lakosság = termékeny táptalaj bármilyen pusztító járványhoz
Müller tisztifőorvos mondja 50-60 fokos vízben elpusztul a vírus. Na de mennyi idő alatt ? Pár másodperc , percek, órák ?? Én már a narancsot és banánt forró vízbe mártom pár másodpercig. Szólhatnának mi a protokoll a tisztításukhoz. Utolsó védvonalunk ha már a szájüregben , nyálkahártyán van a vírus iszogassunk, hogy a gyomorba kerüljön ott a gyomorsav részben elintézi , és gargalizáljunk enyhén sós vízzel. Ezeket a gyakorlati tanácsokat kellene megosztani az emberekkel.
Beismerték az olaszok: akár 600 ezer fertőzöttjük is lehet. Reális lehet, hogy minden tíz fertőzöttből egyet azonosítanak hivatalosan –
mondta a vezető a La Repubblicának. Ez azt jelenti, hogy a hivatalos 64
ezer fertőzött helyett akár 640 ezer fertőzött is lehet Olaszországban.
Ez azt jelentené, hogy az olasz lakosság körülbelül 1%-a már
fertőzött. Az anomália oka, hogy Olaszországban csak azokat
tesztelik, akik bekerültek a kórházakba, így rengeteg olyan fertőzött
lehet, aki terjeszti a vírust, de nem szorul kórházi kezelére. https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200324/beismertek-az-olaszok-akar-600-ezer-fertozottjuk-is-lehet-421630 Na, ha ez itthon lett volna...
CoronaVirus
https://mobile.twitter.com/hashtag/Wuhan?f=live