Az újság azt ír amit ír. USA nem engedheti meg magának hogy az AI-ban lemaradjon. És mindent megtesz, hogy ebben verje Kínát. Mindegy kié az US alsó és felső ház. Meg az elnök.
Tényleg nem akarlak győzködni, de javaslom elolvasni a demokraták zöld szárnyának véleményét az AI-ról és az adatközpontokról. Ez nem elsősorban az elnök személyén múlik, főleg, hogy most nem elnökválasztás volt.
Én csak azt írtam le, amit a New York Times írt 3 órája. És ami a kézzel fogható piaci reakció egyelőre. Ha a demokraták nem hívei az AI őrületnek es az adatközpontok létesítésének, akkor esni fognak a tech részvények.
Éppen hogy ha az elnök és a törvényhozás más más kezekben van kissebb a bizonytalanság mert egymást ellenőrzik és egyik sem csinálhat nagy vagy meglepő fordulatokat. Most Trump kezében volt minden, és soha nem látott bizonytalanság volt, senki sem tudta, mit fog Trump mondani másnap, kire ad 200% vámot, mit mond Grönlandnak vagy éppen Kanadának, ad-e szankciót az oroszokra vagy nem. Káosz volt az USA kormányzásban, ez elvitathatlan.
"(DFC): Orbán Anita tárgyalásokat folytatott a DFC (U.S. International Development Finance Corporation) képviselőivel is, amely az amerikai kormány fejlesztésfinanszírozási intézményeként kiemelt szerepet játszik a strukturális és infrastrukturális projektek tőketámogatásában" Orbán Anita is találkozott a DFC vezetőivel. Azon a napon tárgyalt, amikor Rubio nem fogadta. Velük tárgyalt először! 1505ft
Már kora délután a pre-market időszakban látni fogjuk. Ázsiában esés volt a technológiai részvényeknél. Valószínűleg USA-ban is ez lesz. Az amerikai adatközpont létesülések lassulását várják, illetve a törvényhozás és az elnöki hatalom várható szembenállása miatti bizonytalanságit árazzák. A NYT azt írta, hogy történetileg a jelentősebb vállalatok részvényei jól teljesítenek osztott kormányzás alatt is, de nagy az esély rá, hogy ez most nem így lesz.
Rákerestem és így pontosítanék: A két delegáció programja teljesen külön utakon mozgott, a hivatalos beszámolók szerint sincs átfedés a konkrét partnereik között. Van azonban két olyan intézmény, amely mindkettőjük tárgyalásain előkerült, de ott is különböző szintű vezetőkkel tárgyaltak:
Az Amerikai Pénzügyminisztérium:
Orbán Anita magával a pénzügyminisztérium felsővezetésével, Francis Brooke helyettes vezetővel tárgyalt.
Jászai Gellért a minisztérium alá tartozó háttérintézmények (mint a DFC és az EXIM Bank) konkrét projektfinanszírozási igazgatóival (Conor Coleman, Charles J. McLaughlin, John Jovanovic) egyeztetett.
Külügyminisztérium (State Department):
Orbán Anita miniszteri szinten, közvetlenül Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel tárgyalt és írt alá államközi megállapodásokat.
Jászai Gellért a minisztériumon belüli szakpolitikai hivatal megbízott helyettes államtitkárával (Michael J. Vaccaro) ült le, kifejezetten katonai fegyverexport-engedélyek (ITAR) miatt.
Összességében Orbán Anita a legfelsőbb szintű politikai és kormányzati döntéshozókkal tárgyalt, míg Jászai listáján szereplő személyek a hadiipari magánszektor szereplői, szenátusi bizottsági tagok, illetve végrehajtó szintű szakpolitikai tisztviselők.
Megérzésem szerint még idén befogják jelenteni, mert kellenek a hírek. A külföldi partnerek is érdeklődnek az átvilágítással kapcsolatban, nemsokára Berlinbe mennek tárgyalni. Én azon kívül, hogy bejelentették a vizsgálatot nem találtam továbbra sem feljelentéssel kapcsolatos cikket a Gondosórán kívül. Több program esetében is tettek már feljelentéseket akkor a Voda és N7 tranzakciókról miért nem? Mert ők is úgy ítélik meg, hogy jó a meglátás csak átformálni szeretnék. Hozzátenném még azt, hogy MP nato csúcs utáni mondatai mutatják az utat amit adott a HVG-nek. Itt tudjátok megnézni. https://www.youtube.com/watch?v=vNGmBh9bn4I
Ne haragudjatok, nem tudom komolyan venni azokat az irasokat, hogy a kormany komoly strategiat epitett fel a 4ig-vel szembeni atvilagitasi hadjarata kore. Ez egy szemelyes bosszuhadjarat egy nagycsoportos ovodas szintjen levo futobolond reszerol, semmi komolyabb. Teljesen kiszamithatatlan a kovetkezo lepese, fogalma nem lehet senkinek, hogy egy ilyen sulyos szemelyisegzavarban elo egyed meddig megy el, illetve meddig hagyjak a parttarsai. Abban bizhatunk szerintem egyedul, hogy mihamarabb leveszik a terepasztalrol es talalnak valami epeszubb embert a tiszanal aki atveheti a helyet.
Köszi! Na ezek azok a hírek, amelyek segítenek a dolgok jobb megértésében! Amikor azt mondjuk, hogy “nincs” hír, csak esik a papír, piros-zöld, grafikon… A háttérben minden érintett keményen dolgozik! Jászaiék keresik a befektetőket, a kormány meg azon dolgozik, hogyan tudnának kedvező feltételekkel együttműködni! Szerintem egy jól komponált kommunikációval először szidják, időben kezdték (!), ezért volt az az átvilágitjuk, közben “szidjuk” egy kicsit “NER zászlóshajója”, majd GONDOSÓRA irgum-burgum… Ha úgy van, ahogy gondolom, akkor most jön majd a magántőkealap sztori, ahol az állam is tulajdonos és siker sztoriként hozzák le, hogy állami irányítás, együttműködéssel tesznek mindent. Nyilván a részleteken dolgoznak, hogy hoygan tovább, mennyi az annyi…. Nekem így áll össze a sztori!
4IG Nyrt reszvenyesek.
Moderacio alatt lesz.