Szóval a célár szerintem ez után a jelentés után nem kellene jelentősen változzon, viszont az rv árfolyam mozgásának irányát ugyebár ez sajnos korábban sem érdekelte különösebben..
ÉCS és Pénzügyi műveletek nagyon tudják mozgatni a végszámokat, utóbbi eredménye pl jelentősen hatott a tavalyi H1-re. Ahogy írtam a szegmensenkénti teljes átfogó jövedelmeket nézve mindenképpen pozitív, hogy az eleddig egyedüli, masszív eredményével a másik kettőt a hátán elvivő Építőipar mellett már az Energetika is megjelent sokyardos plusszos átfogó jövedelmével. Élelmiszeripar és Turizmus lefelé húzzák, de ezek lényegesen kisebb arányt képviselnek.
Az előző év ugyanezen időszakával van az összevetés. És ezen a bázison bizony társasági szinten csökkent az adózott eredmény (-43%), valamint az átfogó jövedelem is (-33,9%). Miközben újonnan jelent meg a kimutatásban már a TITÁSZ eredményessége, amit a bázisnak tekintett jóval eredményesebb időszak még nélkülözött. Az év végét illetően pedig még a jelentés is prognosztizál valós kockázatokat.
Miért vagytok beszarva?eddig is csak esett ez a fos bármilyen szuper gigahir jött akkor is!nem?ha nem kellett volna ikszelni tavasszal,akkor akkor se lett volna az a fizetett felrántás,azt nyilegyenesen mentünk volna le a föld középpontja felé!már csak két verzió van,vagy fordul,azt megindul kicsit felfelé,vagy be lehet vele gyújtani a kályhába!nem tartom kizártnak azt se hogy fordulni fog!de azt hogy ez a papír valaha is 3-400ft-os szintre menjen újra,azt elképzelni se tudom!
Na akkor irány a 120 alatti zóna….itt ez a pattern sajnos. Illetve itt az árfolyam teljesen független minden féle közgazdasági alapvetéstől….pont mint a gazdi
"A 2022. első félévét a Vállalatcsoport konszolidált szinten 942.014.134 ezer Ft Mérlegfőösszeggel és 309.174.603 ezer Ft Saját tőkével zárta míg EBIT A szinten 27.092.392 ezer Ft-ot ért el Üzemi eredmény szinten pedig 7.799.680 ezer Ft eredményt realizált. A Cégcsoport Teljes átfogó eredménye az év első félévében 1.784.993 ezer Ft lett." Ez így valóban első blickre karcsú, ugyanakkor az egy holdingstruktúra, nem csupán egy termelő vállalat, így mindíg az év végit kell vizsgálni. Pozitívum, hogy minden geopol és gazdasági nehézség ellenére ismét egy olyan jelentés látott napvilágot, ami pozitív eredményről, vagyis nem veszteségről számolt be. A 4 fő szegmens külön külön szumma teljes átfogó jövedelme masszívan +, turizmus és élelmiszeripar gyengélkedik csak, de előbbi már majdnem +.(q3 bizonyára átlendíti majd, q4 magasabb működési költségei miatt viszont az éves már kérdéses lesz.) Ezeket ugyanakkor az ipar és energetika bőven ellensúlyozták most. Szóval szerintem nem annyira rossz ez a jelentés.
Hihetetlen, hogy ezzel a technológiával meg a készpénz állományukat is alacsonyabb szinten tudják nyilvántartani🤯Rengeteg munka lehetett kilapátolni a hátsó kijáraton a pénzt, lepapírozni mindent, és összehozni ezt a jelentést, le a kalappal. 🤬Annyi nincs bennük, hogy legalább négyévente amit találnak a zsebükben casht, mondjuk 100 millió forintot bedobnak hogy vegyenek csak úgy optikailag részvényeket a vezetők🖕🏻(61. Oldal) kapják be, szinergiájukkal, fúziós lofaszukkal, külföldi tőzsdéjükkel, giga bankjukkal, paks2 vel, repülőtérrel, autópálya koncessziojukkal, mind sorban. Gondolom az EU tárgyalások közben nem jött volna túl jol egy minden idők legnagyobb jelentése 💁🏻♂️😂😂😂
22 mrd HUF-ot vitt el az amortizáció, ami 10 mrd HUF-al több év/év + 3 mrd - a pénzügyi műveletek, amikor tavaly +9 volt, amortizáció érthető a duplázódás miatt, a "pénzügyi" nem.Energetika még mindig + os, míg germániában az UNIPER csődbe ment, itt rosszabbra számítottam.
ÉCS duplázódott: (19,2 mrd , tavaly: 9,6 mrd) "A költségstruktúrát vizsgálva az értékcsökkenés értéke konszolidált szinten a bázisidőszakhoz képest szinte megduplázódott,
amely a 2022. I. féléves Működési költségek közel 10%-át képviseli. Az értékcsökkenés szegmensenkénti megoszlásában is
jelentős változás érzékelhető, mert míg 2021H1-ben az Energetika szegmens az ÉCS 20%-át adta, addig az idei első félévben
– már a TITÁSZ és a TIGÁZ teljes hat havi működésének bevonása mellett - ez az arány 59%-ra emelkedett." 28.oldal
Még részletesebben(29.oldal) : "Az
adófizetési kötelezettségek szintén jelentősen emelkedtek, több, mint 2,4 milliárd forinttal az idei évben az energetikai
portfólió teljeskörű bevonása eredményeképpen, tekintve, hogy az ágazatra jellemző jövedelemadó mértéke jelentősen
magasabb ezen szegmensben."
EBITDA: 27 mrd Ft Adózott eredmény: 1,6 mrd Ft(elsősorban az energetikai szektorban jellemző magasabb adóteher következtében) 1 rv-re jutó saját tőke: 453 Ft(BVPS)
NEW OPUS GLOBAL