Ezzel csak az a baj, hogy így lesz az EPS 4,5 forint az éves jelentésnél, ami valljuk nem jó egy 100 forintos árfolyamnál...ebből lehet akár 2,5 forint osztalék is XD
Árbevételének 142 százalékos, EBITDA-jának 188 százalékos bővüléséről számolt be az AutoWallis első negyedéves vezetőségi jelentésében. A tőzsde autós vállalatának nagy- és kiskereskedelmi üzletága a koronavírus-járvány harmadik hullámának kedvezőtlen hatásai ellenére egyaránt jelentős növekedést mutatott. A 2019-ben közzétett stratégiában meghatározott célokat meghaladó mértékű növekedés a tavaly végrehajtott tranzakcióknak és az organikus fejlődésnek egyaránt köszönhető.Csatolt dokumentumok:
Ehhez kellett az is, hogy az inicialnak beígérjenek valamit, ami nem teljesült. Gondolom egy 130-as árat mondtak nekik, ha már cash helyett papírt kaptak. Na most a narráció az, hogy covid miatt nem jött össze, de majd jövőre. Ez nekem inkább nem jó hír, mert nagyon remélem, hogy nem kell egy évet várni a 130-ra. Év végére ütemeztem az elérését.
ennyi papirt amugy se tudna a piacra ontenni mert beesne a szent 65 forint ala ---mind egy van e lok up vagy sem ha volt szivatos autoja akkor tudhatna mi az hogy tulszivatas na itt az van sok a reszveny erdemi kereslet nelkul gesztus hogy zaroltak 1 evre de ugy se tudna onteni mert wallisnak mindenkit tul kell higitani es magat szivatja meg aki apportalt ide bravuros otlet volt az onszivatas de azert szep mennyiseg ki ment innen most meg lassan koptat 1 ev mulva annyi elkopik hogy johet a lokk uppolt ilyen az amikor jo reszvenybol egy retegu toalett papirt csinalnak grat
A valós helyzet felismerése és az annak megfelelő módosítás szerintem pozitiv fejlemény. Azt kell nézni, mi történt volna, ha ragaszkodnak az eredeti lock up időponthoz...
Szerintem is ez egy pozitív fejlemény. Amúgy ilyen árfolyam és ilyen likviditás mellett Taródyék kb 10 k/nap darab részvényt tudtak volna legfeljebb eladni ...de erről beszéltem már korábban is, hogy lényegi változás nélkül - értsd a részvények jobb menedzselése nélkül - teljesen esélytelen innen kiszállni egy akvirált nagyobb tulajnak. Ezt mutatja ez a bejelentés is, kérdés persze az, hogy egyáltalán akarnak- e valamit csinálni vagy csak időhúzás az egész.
A lényegi változás, hogy 1 évvel meghosszabbították a lockup-ot. Ezt én pozitívnak gondolom. Legalább a Taródi Operatív Kft. nem szórja egyelőre a nyakunkba...
http://epa.niif.hu/03400/03482/00077/pdf/EPA03482_aracs_2020_3_082-095.pdf "Ekkor fokozva a lehetetlent gróf Walliscsászári tábornagy Péterváradra
(Петроварадин/Petrovaradin) kívánt visszavonulni seregével. A képtelen „plánum” végrehajtását
végül a tábornagy tábornokai „...megakadályozták
s végre – gróf Wallis tábornagy – a császár határozott parancsára mégis kénytelen volt Zimonyra
menni, hova augusztus 30-án érkezett meg"
___kicsit koptat a wallis amennyit tud 65 forint fölött megeri nekik mikor mennyit amennyit tud nem siet 1-2 év alatt elkoptatja amennyit el kell koptatni max egy mely_interjuval kap egy kis loketet 80-100 forint kozott elszorogatja szepen aprankent
AutoWallis Nyrt+topic