hát a csúcsvadászat az utóbbi időben azért elég veszélyes volt de ha bejön akkor valóban nagy kasza lehet. Gratula és jár a buksisimi, szépen észrevetted az NDX gyengeségét :). Én nem mertem belépni, pedig gyanúsak voltak a tüskék, uh longokat kerestem. Ma a 10 hetes mozgó be is kötött. Szerencsére feljebb nem léptem be, csúnyán intenzívnek tűnt a lefordulás, pedig viszketett a tenyerem. Tér van épp lefelé (a 200 napos is baromi messze még), de azért vannak kétségeim, hogy trendforduló lenne.
Szia! De, atfutottam. Osszessegeben elismerte, hogy a dayrate-ek ugyan emelkedtek, de ez nem elegendo merteku. Udvozli az uj Asgard megbizast, es remenyet fejezi ki, hogy a Gulfban ujabb megrendelesek esnek be. Kiemelt fontossagu tovabbra is Petrobras-szal az egyuttmukodes, es azt mondta hogy targyalas alatt vannak hosszu tavu megrendelesek, meg iden eredmenye lesz. Eledezik Norvegia, az Equinortol es a regiotol is sokat var. Targyalnak Del-Afrikaban a Total-lal. A piacrol tovabbra is ugy nyilatkozott, hogy 60 felett stabilizalodo olajarakkal szamolnak, es azt remeli, hogy a partnerek efeletti arakon mar az elhalasztott projekteket eloveszik a fiokbol. Globalisan ugy latja, hogy a Gulf-ban lesz komoly megindulas, az ev masodik feleben valamint 2022 elso feleben sok projektre szamit. Keszul az Atlas es a Titan, varhatoan a Beacon es a Chevrontol megrendeles is lesz. Idez az elozo confbol, es azt mondja hogy a pandemia elotti szintekre a recovery nem tortent meg, es ezt inkabb 2021 late, 2022 early idoszakra valoszinusiti. Nagy vonalakban ez hangzott el. . Valojaban a szokasos pozitiv nyilatkozatot hozza, de legalabb nem mismasol hogy minden rendbe jott. Meglatjuk ezuttal bejon e a szamitasa. Valtozatlan formaban: https://seekingalpha.com/article/4424171-transocean-ltd-rig-ceo-jeremy-thigpen-on-q1-2021-results-earnings-call-transcript?mail_subject=rig-transocean-ltd-rig-ceo-jeremy-thigpen-on-q1-2021-results-earnings-call-transcript&utm_campaign=rta-stock-article&utm_content=link-2&utm_medium=email&utm_source=seeking_alpha
Tavaly marciusban neztem at utoljara a solarosokat es akkor nekem a befuto Canadian Solar volt. Egy nagyon jo korom volt benne, termeszetesen korai kiszalloval. Jelenleg viszont a korrekcios mozgas miatt Sunpower szimpatikusabb, jobb R/R latok benne. CSIQ nekem 30 alatt volna jo vetel.
Nasdaq: mivel óráson láttam fordulatot, így 13480-on zártam a longot. Majd holnap ránézek, hogy van-e erősítés a fordulatra, vagy folytatódik a pánik...
En sem ertem, hogy miert kell annyi erzelmet es foleg indulatot belevinni a kulonbozo termekekkel valo kereskedesbe. Nem mindegy, hogy mivel csinaljuk a penzt? En nem foglalkozom azzal, amit nem ertek. Egyszeruen ignoralom. Folyamatosan masokat - altalanos tobbes szamban szapulni - szerintem kezd osi roman szokas lenni, ha meg irhato ilyesmi.
Ha spekulálnál, akkor nincs ránk szükséged. Az egyéni játék. Szerintem 0.002 dollár is nevetségesen sok volt egy doggy coinért, pláne 0.60 dollár. De simán kinézem belőle, hogy jövő héten 100 dollár, júniusban meg 1000.
Egyéni ízlés kérdése:) Ezt a "dupla csúcs/alj" technikát trendfordulóknál és sávozásnál lehet leginkább használni, ezért ha bejön - főleg nagyobb tf-en - akkor viszonylag sokáig poziban van. Viszont az elején gyakran rángatják az árfolyamot, h kirázzák a korai shortosokat/longosokat, ezért nem célszerű túl közel stoppolni, ugyanis pozícióban kell lenni, különben nincs profit. Persze később követni kell az árfolyamot a stoppal. Ez megint egyéni tapasztalattól függ. Én pl. soha sem szerettem a közeli stop-ot, mert gyakran kivett poziból, utána fordult, és ment a jó irányba. Ezért ma már nem használom a klasszikus, árszinthez kötött stopot. Időstop és opció van helyette. Még annyi, h ennek a dupla csúcs/alj technikának a hátránya, h gyakran behal, mert trendfordulót próbál elkapni, az meg ugye csak a "mestertradereknek megy", és mivel én nem vagyok ennek még a közelében sem, ezért ma már nem is használom, csak ez a pénteki szitu szinte kiszúrta a szemem:)
Financial Forecasts
cimu topic folytatasa. Minden fenti temaba vago hozzaszolast szivesen latunk.