MIGRÁCIÓ, EU-ból való kilépés ,napi hírek, Magyarország
Lassan el kell kezdeni elemezni ezt a lehetőséget is,hiszen teremthet az EU olyan új feltételrendszert ami miatt már egy olyan ország amelyik nemzetállamként képzeli a jövőjét nem maradhat a közösségen belül.
A migráns kérdés nagyon időszerűvé teszi ezt a lehetőséget,hogy számolni keljen vele.
ez sajnos szokás szerint kamugyanús, rákerestem az angol és francia nyelvű források között is és alap valamint előzmény nélküli vatikáni meg valami francia papi cuccot találtam, de az állításaikat megalapozó tényekre sehol nem mutat semmi. így csak a szokásos.
A 23 éves Martelli az áldozatát a padlóra lökte otthonában, a Holloway negyedben, miután a lány elhúzódott tőle. „Azért, mert fekete vagyok?” – üvöltötte reakcióként Martelli, majd elkezdte fojtogatni a fiatal nőt, és egy késsel négyszer hasba és háromszor nyakon szúrta. Óriási szerencséje volt a nőnek, hogy sikerült elmenekülnie a lakásból és orvosi segítséget kaphatott az egyik közelben lévő traumaközpontban. Ezeket a központokat nemrég hozták létre, hogy csökkentsék az emberölések és a súlyos sérülések miatti elhalálozások számát, melyekből Angliában körülbelül 1700 történik évente. Ez egy sokkoló támadás volt egy fiatal nő ellen. Teljesen értelmetlen és érthetetlen, az áldozat pedig szerencsés, hogy élve megúszta– kommentálta az ügyészség egy munkatársa. „A vádemelés magában foglalja az áldozat tanúvallomását, a padló és a véres ruhák mosógépben való tisztításának ügyetlen kísérletéből származó DNS-bizonyítékokat. Az áldozat elmondta azt is, hogy Martelli korábban hasonló módon fojtogatta őt a konyhában.” Egy nőket védő szervezet, a Solace Women's Aid szóvivője szintén leírta, hogy a támadás „szörnyű”, és felszólította a bíróságot, hogy ítélje szigorú büntetésre az elkövetőt. „Ijesztő, hogy ha egy nő nemet mond, az egy ilyen gonosz, életveszélyes támadáshoz vezet” – mondta."
Szándékos gyújtogatás után égett le a franciaországi templom – MAGYAR KURÍR Idén január 16-ról 17-re virradó éjszaka leégett a francia Alpok lábánál fekvő Grenoble városának Szent Jakab-temploma. Az alaposabb vizsgálat azt bizonyította, hogy szándékos gyújtogatás történt. Az eset után a hivatalos közlemény rövidzárlat okozta tűzről beszélt. Ezzel szemben bebizonyosodott, hogy szándékos gyújtogatás történt – adta hírül október 10-i közleményében Guy de Kerimel, a grenoble-vienne-i egyházmegye püspöke – írja a Vatikáni Rádióra hivatkozó magyarkurir.hu. Január közepén éjjel borult lángba a grenoble-i Szent Jakab-templom, és pár óra alatt az egész épület leégett. Csak a harangtorony és egy kereszt maradt meg a pusztító tűz után. A templom a környék kedvelt temploma volt, ahová sokan jártak misére és imádkozni. A tűzeset utáni rendőrségi jelentés még rövidzárlat okozta balesetről szólt, de az azt követő alaposabb vizsgálat megállapította, hogy szándékos gyújtogatás történt. A hír még nagyobb szomorúsággal tölt el bennünket – írja a püspök nyilatkozatában. – Lesújtóan hat az Isère környéki katolikus hívekre. Ez a bűntett támadás a lelkiismereti szabadság, a vallásszabadság és a békés együttélés ellen. A plébánia híveit a támogatásomról és imádságomról biztosítom. Ahogy azt már korábban ígértem, a templomot újból felépítjük… A barbár támadás része annak a gyújtogatássorozatnak, mely Grenoble térségében több egyházi intézményt sújtott” – fogalmazott a grenoble-i püspök."
Ma is felkelt a Nap, tegnap is, pedig ki hitte volna hogy ez akkor is így lesz, ha Tarlós veszít! :) Budapest döntött, a mindennapi munka helyett a mindennap "karácsonyt" választotta! Gratulálok neki és sok sikert a következő 5 évhez! Kifogás nem lehet hiszen egy ellenzékiekből álló testülettel kell együtt dolgoznia. Így semmi akadálya annak, hogy megvalósítsa a programját. . Jó volt ez a választás arra is, hogy megdöntsön egy harmadik haladók által tényként közölt állítást, miszerint ebben a választási rendszerben nem lehet legyőzni a FIDESZ-t! . Le lehet! Csak össze kell fogni hozzá. Budapest Kerületek Miskolc Hódmezővásárhely Pécs Eger stb... hogy csak a nagyobbakat említsem. Lehet győzni, így a: . kerítés nem állítja meg a migrációt a tengerre nem lehet kerítést építeni után a harmadig állítás is bukott! . de a neheze még csak most jön az összefogásnak, EGYÜTT egy CÉLÉRT kell dolgozni az önkormányzatokban! Eltérő elvek mentén kell POLITIKAI és GAZDASÁGI döntéseket hozni! Ráadásul nagyon széles ellenőrzés mellett! Minden bekerült párt, mindentől tudni fog! . RÖGZÍTENEK már mindent még az azonos pártban lévők is egymás között! :) . Akkor még egyszer sok sikert a győzteseknek az előttük álló munkához ! . Az internet megőrzi a kampányban tett ígéreteket, 5 év múlva pedig számon lehet kérni.
ez hogy a picsába ér 3 hónap tiltást, ráadásul 3 napos reakcióidővel? ez annyira de annyira nevetséges... "Jaj, pampa, miket írsz.. “én az elcsatolt területet megszállt MAGYAR terültnek tartom. Az én szememben az továbbra is MAGYARORSZÁG!” . Egy avar leszármazott ugyanezt elmondhatja... . Jut eszembe, én pl. a házadat a sajátomnak tartom. "
"Nem ő akarja helyzetbe hozni. Az élet hozta helyzetbe." + két világháború:) az I vh kapcsán még egy remek blogot is ajánlok:) First World War Hidden History Search: https://firstworldwarhiddenhistory.wordpress.com azt hiszem nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a blog (és az ahhoz kapcsolódó könyvek) szerzői szerint a világháborút az anglo-amerikai elit robbantotta ki a világhatalmi céljai mentén:) igen meggyőzően érvelnek emellett, remek blog a könyvek is jók lehetnek, de nem hinném, hogy sokkal többet nyújtanának a blognál, mivel az is felettébb részletes, talán száz órát is eltöltöttem a felolvasóprogramos végighallgatásával
MIGRÁCIÓ, EU-ból való kilépés ,napi hírek, Magyarország
A migráns kérdés nagyon időszerűvé teszi ezt a lehetőséget,hogy számolni keljen vele.