Valószínűleg a közeljövő egy fontos kérdése lesz ez Magyarország és Európa számára.
Rengeteg bevándorló érte már el Európát és túlnyomó többségük háború sújtotta övezetből,országokból érkezett így kitoloncolásuk nem megoldható.
Európának közösen megoldást kell találnia a helyzetük rendezésére ahogyan arra is, hogyan "védjék" meg a 3 leginkább kitett schengeni határral rendelkező országot.
Rengeteg megoldásra váró feladat halmozódott fel az EU döntéshozóinak az asztalán.
ui: trollok, kötekedők,akadékoskodók,off-olók kíméljék meg azt a felületet!
Azokat várom a beszélgetésre akiket érdekel,és fontosnak tartják, hogy mielőbb megoldás szülessen a modern kori népvándorlás következményére.
Ezt fogja kérni Orbán a rendfenntartóktól,semmi mást!
"Minden országnak joga van a határait és a területét védeni a számára megfelelőnek ítélt módszerekkel – mondta a Napi Gazdaságnak Simon Ernő, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának magyarországi szóvivője"
Az király, arra engem nem is zavarnak, sőt!
Úgy gondolom Ausztriának fel kell vállalnia a szegény szerencsétlenek beáramlását, ahogy azt a bölcs és előrelátó vezetőik meg is mondták.
Nem úgy, ahogy az zorbánpatásördög teszi, meg kell mutatni ennek az autoriter, nacionalista, fasiszta, pizzatészta országnak, hogy mi is az a befogadás!
Akár napi 5 ezer is mehet, hiszem ez európai érték, gdp növelő, stb, stb!
Svájc pedig bőszen csatlakozik majd.
Csak az nem világos, hogy miért van újra határőrizet az Olaszok felé...
1. Már most szervezik a Bosznia-Horváto-Szlovénia-Ausztia útvonalat, nem fognak ezek itt állni a kerítés előtt
2. Eddig is a tömeg miatt voltak erősek, egyénileg nem ellenfél, kis csoportban szintén nem. Marad a terrorista stílus, amit alkalmazhatnak. Hisz terroristák!
12:37 - Tudósítónk azt látta, hogy megjelent egy kamion tele szalámis szendvicsekkel, amelyre a segélyszervezetek egyből lecsaptak, hogy ez nem osztható ki, ugyanis nem az iszlám vallásnak megfelelően lettek levágva az állatok, és a vallás eleve tiltja ezek elfogyasztását. Közben egy német kisbusznál, ahol az Antifasiszta Egyesülés nevet viselő zászló van kitűzve, tárcsán sütik a húsokat, lepényeket.
Nem lesz ott egyszerre annyi ember, hacsak az első nem vár ott hetekig az érkezőkre.
Meg azt se felejtsd el, hogy gyáva néppel állunk szemben, ezek kb jajongó fogolynak alkalmasak, ha kamerát látnak, harcolni nem tudnak.
A nagyokosok most készülnek havi 60-100ezer "menekülőt" felduzzasztani a déli határon. Erre van kb. 3000 katona 28 db harckocsi meg 3000 "határvadász", meg a kerítés. A román kormány mindenesetre komoly veszélybe került. Halálra fogják röhögni magukat rajtunk.
Én a Csepeli helyi lapban olvastam tegnap egy cikket. Valami olyasmi volt a címe, hogy "Csepelen is megjelentek a menekültek?"
Hevenyészve a cikk: Bejelentés érkezett, hogy a Csepel Pláza előtt négy férfi molesztál egy nőt. Kiérkezésünkkor feltartóztattuk a négy személyt, akik először menekülni próbáltak, de később leültek a járdára. A rendőrség kiérkezése után megállapították, hogy (szír?) menekültek.
Bevándorlás társadalmi és gazdasági hatása.

Köszönöm!