Hozzám már hűtlen lettek a szavak, vagy én lettem mint túláradt patak oly tétova céltalan parttalan s ugy hordom régi sok hiú szavam mint a tévelygő ár az elszakadt sövényt jelzőkarókat gátakat. Óh bár adna a Gazda patakom sodrának medret, biztos útakon vinni tenger felé, bár verseim csücskére Tőle volna szabva rim előre kész, s mely itt áll polcomon, szent Bibliája lenne verstanom, hogy ki mint Jónás, rest szolgája, hajdan bujkálva, később mint Jónás a Halban leszálltam a kinoknak eleven süket és forró sötétjébe, nem három napra, de három hóra, három évre vagy évszázadra, megtaláljam, mielőtt egy mégvakabb és örök Cethal szájában végkép eltünök, a régi hangot s, szavaim hibátlan hadsorba állván, mint Ő sugja, bátran szólhassak s mint rossz gégémből telik és ne fáradjak bele estelig vagy míg az égi és ninivei hatalmak engedik hogy beszéljek s meg ne haljak. Babits Mihály: Jónás imája
Egy gondolat bánt engemet, holnap egy csonka hétre ébredek. Mint tudjuk általában ilyen heteken esemény nagyon nem terem, erre ellenszer csak egy OTT hír lehet. Utána már lassan noveber és telelelni készül a vénember.... N
Továbbfűzve a dolgot, lehet, hogy a tőkeemelés is emiatt lassult le: a 4IG Tsys bevásárlása nem úgy sült el (l. 4IG pillanatnyi árfolyamát), mint tervezték és egyszerűen nem maradt szabad pénzük az OTT1-ben a tőkeemelésre.
Royalfröccs kolléga is hasonlóan gondolta, hogy a két hirdetmény között szoros összefüggés van. Az együttműködést nem tartom kizártnak, hiszen nagyon sok munkát elnyert a 4ig. Valakinek meg is kell csinálni :-) 5 M db részvény jegyzése ,,barátinak,, tűnik a barátság megerősítése érdekében. Ha ezen a gondolatmeneten megyek tovább:-)
Nem, de lehet a megállapodás feltétele, hogy tulajdonrészt szerez az ottiban és ezzel együtt az elnyert megbízást is az ottival végezteti el és így a tulajdinrészen keresztül a megbízás profitjából is arányosan részesül, de komolyan én sem gondolom, úgyhogy lécci ne kövezzetek meg, ha nagyon hülyeséget írok. Csak feltűnt a véletlen egybeesés: júli 15, kb. 2Mrd összeg, e-learning...
csak azoknak, akik szeretik a találgatást. Az OTTone júliusi bejelentésével egy napon tették közzé ezt is: https://www.bet.hu/newkibdata/128265038/4iG_20190715_RT_HUN.pdf "Az uniós, nyílt eljárás keretében lefolytatott közbeszerzési eljáráson a nyertes 4iG feladata zárt rendszerű távoktatási képzésmenedzsment és tananyagszerkesztő rendszer licenszeinek beszerzése. Az ajánlat értéke nettó 1,895 milliárd forint plusz áfa" (napi.hu 2019.07.15.) kísértetiesen hasonlít az összeg is. 4iG megbízza az ottit, majd beszáll 5M részvénnyel, és részesedik a nyereségből. Hülyeség?
OTTone