Jön egy kövér bölény, ki félti népét,
s úgy szónokol, akár a színpadon,
nem tudni, vajon szolgált-e kémként,
akikért szólni fog, azoknak árt nagyon.
Egyedül van, s ereje nem lohad,
folytonos küzdésre termett,
maga mellé állít még másokat,
kik Istent ismernek, s nem kegyelmet
Fején vaskorona,
mely a vállát nyomja,
egyszer elárult már,
egyszer visszavonta.
Pannonföldre lépett
Keletrôl az ördög,
s a nép megválasztja,
kit nemrég megdöntött.
Pufók, kis ember a bölcs tanácsban,
bolondnak tartják, s az is talán,
mindig az igazság oldalán van,
csak az igazság nincs az oldalán.
Sokan nevetnek rajta majd,
De a vidéki nép még nagyra tartja,
s ki korán nevetne, magára hozna bajt,
lesujt reá a csörgôsipkás kardja.
Köpcös fogadós képtelen
a Történész helyére lépni,
Bagolynak csúfolják, de nem
Madarak segítségét kéri,
nem vár rá dicsôség, sem ôrség,
csak elmulasztott lehetôség.
Akkor a nagy folyó majd visszafelé folyik,
rettentô monstrum a folyót elzárja,
kôbôl és vasból van a szörnyeteg itt,
s a legnagyobb várost fenyegeti árja.
Háború fenyeget a nagy folyó miatt,
elfogy az ivóvíz, a föld is kiszárad,
Az emberi gonoszság ettôl visszariad,
a két nép mégis megmarad barátnak.
Zsarnoki eszme katonája sokáig,
Keleten nevelik hazája ellen,
hûsége idegen mezben kiviláglik,
helytartó nem lesz a szabad szellem.
Élére áll a reménytelen forradalomnak,
bár sejthetô: nem lesz számára kegyelem,
gyilkosai négy évig hazudoznak,
temetik jeltelenül a díszhelyeken.
Ki vállalná örökét, nem akad senki,
népe emlékezni nem tud, csak temetni.
Kelet helytartójaként kövér kis ember
jön Pannonföldre, telve gyûlölettel.
Hosszú börtönévek disznóvá hízlalják,
rövid országlása csúfos véget ér
Erôszakos halálát sokan kívánják,
hamis nevét kísérik átkok,
a nép sosem felejti gyászos országlását,
számûzetésben hal meg kárhozottan.
Emlékmûvét ledöntik, képeit elégetik,
az Úr írmagját is kiirtja onnan.
Nevetség, szégyen tárgya lesz, aki követte,
s kénköves pokolra jut, ki hitt neki.
s úgy szónokol, akár a színpadon,
nem tudni, vajon szolgált-e kémként,
akikért szólni fog, azoknak árt nagyon.
Egyedül van, s ereje nem lohad,
folytonos küzdésre termett,
maga mellé állít még másokat,
kik Istent ismernek, s nem kegyelmet
Fején vaskorona,
mely a vállát nyomja,
egyszer elárult már,
egyszer visszavonta.
Pannonföldre lépett
Keletrôl az ördög,
s a nép megválasztja,
kit nemrég megdöntött.
Pufók, kis ember a bölcs tanácsban,
bolondnak tartják, s az is talán,
mindig az igazság oldalán van,
csak az igazság nincs az oldalán.
Sokan nevetnek rajta majd,
De a vidéki nép még nagyra tartja,
s ki korán nevetne, magára hozna bajt,
lesujt reá a csörgôsipkás kardja.
Köpcös fogadós képtelen
a Történész helyére lépni,
Bagolynak csúfolják, de nem
Madarak segítségét kéri,
nem vár rá dicsôség, sem ôrség,
csak elmulasztott lehetôség.
Akkor a nagy folyó majd visszafelé folyik,
rettentô monstrum a folyót elzárja,
kôbôl és vasból van a szörnyeteg itt,
s a legnagyobb várost fenyegeti árja.
Háború fenyeget a nagy folyó miatt,
elfogy az ivóvíz, a föld is kiszárad,
Az emberi gonoszság ettôl visszariad,
a két nép mégis megmarad barátnak.
Zsarnoki eszme katonája sokáig,
Keleten nevelik hazája ellen,
hûsége idegen mezben kiviláglik,
helytartó nem lesz a szabad szellem.
Élére áll a reménytelen forradalomnak,
bár sejthetô: nem lesz számára kegyelem,
gyilkosai négy évig hazudoznak,
temetik jeltelenül a díszhelyeken.
Ki vállalná örökét, nem akad senki,
népe emlékezni nem tud, csak temetni.
Kelet helytartójaként kövér kis ember
jön Pannonföldre, telve gyûlölettel.
Hosszú börtönévek disznóvá hízlalják,
rövid országlása csúfos véget ér
Erôszakos halálát sokan kívánják,
hamis nevét kísérik átkok,
a nép sosem felejti gyászos országlását,
számûzetésben hal meg kárhozottan.
Emlékmûvét ledöntik, képeit elégetik,
az Úr írmagját is kiirtja onnan.
Nevetség, szégyen tárgya lesz, aki követte,
s kénköves pokolra jut, ki hitt neki.
MIÉRT VAN AZ EMBER A FÖLDÖN ?