A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
Akkor Magyarországot már ki ia lehet zárni! 215-ben 400000 illegális migránst szabadítottunk rá Európára, akikkel azóta is más országok küszködnek, és azóta is lépnek be folyamatosan illegális migránsok a schengeni övezetbe Magyarország határain.
Orbán Viktor mai beszédében Krisztus pozíciójából beszélve Jézus apostolaival azonosította Magyarországot "Orbán tehát beszédében rámutatott a hegyen épült városra. Úgy, mint
előtte eddig egyetlen lény, egy ember-isten, maga Jézus Krisztus, így a
beszélői pozíció ebben az esetben kétségkívül magáé a Megváltóé. Az
Új Jézus parlamentben elmondott beszédében tehát Magyarországot nevezte
meg a hegyen épült városként, azaz arra utalt, hogy ahogy Jézus leghűbb
tanítványai, követői és tanainak terjesztői az apostolok voltak, úgy
szolgálja Magyarország az ő tanainak elterjesztését az egész világon, a
teljes emberi faj üdvözülésére. Orbán biblikus beszéde így végre
tisztázni tudta azt az évezredes kérdést, hogy ki is az Isten. Most már
tudni, hogy Orbán Győző bányavállalkozó az. (A szerző volt piarista diák.)"
Az angolszász sajtóban egy ideje már a szélsőjobboldali jelzővel illetik Magyarország miniszterelnökét, aki a jelek szerint meg is próbál megfelelni ezeknek az elvárásoknak. Szombaton például már a "magasabb rendű élet" kifejezés is megjelent a szókincsében, és nem abban az értelemben, amiben mondjuk a biológusok használják. Ő ugyanis nem a zuzmók és az előgerinchúrosok, hanem a keresztények és a liberálisok (a két fogalom amúgy egyáltalán nem zárja ki egymást) közti különbségtételre használta. "Ne féljünk kimondani, hiszen már mindenki látja: Magyarország a hegyen épült város, és köztudott, hogy azt nem lehet elrejteni. Nőjünk fel ehhez a küldetéshez, teremtsük meg magunknak és mutassuk meg a világnak, milyen is az igazi, mély és magasabb rendű élet, amelyet a keresztény szabadság eszményére építettünk" - mondta OV. Olyan költői képekben beszél már, melyeket szerintem maga sem ért. Igazi fűzfapoéta....
Tordai sem különb, mint a balhézó fideszes zombi csürhe. Ez a fazon sem csinált semmi értelmeset mióta bekerült a politikába. Nem tudom, hogy ez a csávó mire kapott diplomát de nem az eszével érdemelte ki az biztos. Tipikus megélhetési, mint az összes többi haszonleső paprikajancsi.
"Tordai Bence Facebook-posztja szerint a támadó előbb lökdösni kezdte, majd megpróbálta megrúgni és megütni. „Annyit ért el, hogy jól belekapott a szemembe. Egy feljelentést nem ér meg a dolog, de azért kiposztolom, mert elegem van mára az agresszív fideszesekből” – írja a bejegyzésében a politikus."
"Szombatra meghibásodott a Választás.hu, a Nemzeti Választási Iroda által fenntartott választási oldal.A hibát sokan észlelték országszerte, mert szeptember 14-én lehetett először megnézni a rendszerben, hogy kik azok az önkormányzati jelöltek, akiknek a választási indulása jogerőssé vált.A rendszerben azonban összekeveredtek a különböző települések és választókerületek adatai: a XVI. kerület indulói helyett például a VII. kerület jelöltjeit dobta ki a rendszer, a XVI. kerületnél pedig a XIII. kerületieket, de a keveredések sem állandóak, megismételt keresésre új és új kombinációk bukkantak fel. Dunakeszi város polgármester-jelöltjeire rákeresve például a gyáli jelöltek listája jelent meg az oldalon, egy újabb frissítésre viszont már a kistarcsai jelöltek névsora tűnt fel ugyanott."
Hogy lehet ilyen megbízhatatlan rendszerre rábízni egy önkormányzati választást?
""Az értelmi fogyatékosság vagy szellemi fogyatékosság pejoratív jelzőként, a vitapartner minősítéseként való használata minden jó érzésű ember számára sértő és megalázó" - üzente közleményében Tarlós István főpolgármesternek az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ). A szervezet azért szólalt meg, mert Tarlós pénteken látványos vitába keveredett a kamerák előtt Tordai Bencével, a Párbeszéd képviselőjével. Majd úgy fogalmazott a főpolgármester: "Magyarországon ma elég furcsa világot élünk, a szellemi fogyatékosokat el kell viselni"."
Remélem jó sok szavazatot vesztett tarlós, evvel a megnyílvánulásával.
A Fidesz rendbeteszi az országot
link