A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
Tőlem akár a hűtőházakra is szereljenek klímát! . de akkor felejtsék már el a "klímavédelmet" ! . ne korlátozzák a motorok CO kibocsájtást és hagyják békén az embereket és had építsenek olyan házat amilyet akarnak..... stb.... . mert így nagyon visszás ez a védekezés....
A roman stilusu kotemplomokra gondolhatott. Azok tenyleg jo huvosek voltak nyaron. Cserebe kb barmikor maskor meg megfaztal bennuk. Dehat a mai fiatalok ilyen puhanyak hogy kepesek betegsegeket elkapni telen.
“A régi kórház épületekben nem melegszik fel a tér ennyire.. így nagy az esélye annak, hogy az új épületek esetén a tervezők a hibásak a mostani állapotért.” . Egy 1 méter falvastagságú beton biztosan mégjobb hőszigetelő, na de az többe kerül, nehezebb megépíteni, kívülről ugyanakkor épületben sokkal kisebb a hely, stb, stb. Lehet, hogy klímával együtt is olcsóbb egy mai, mint egy kevésbé melegedő régi... . Nem árt ám néha egy picivel többet gondolkodni...
Mennyire régi? II. világháborúsra gondolsz? A párom éppen most van korházban egy '70-es években épült épületben, ahol a kinti hőmérséklet = benti hőmérséklet, klíma 0. Ez a tervezők hibája?
Miert pont 1975? Veradas pl 1935 tol van Magyarorszagon. Tehat kar volt bevezetni 35 ben hisz elotte 10 evvel se volt semmi ilyen igaz? . Minek is hasznaljunk valamit ami konnyen elerheto es segit az apolasban illetve megelozni a fertozeseket az alacsonyabb hovel. Csak azert mert most epp ezzel kell vedeni a kormanyt meg pampa amugy egy hivatalban fazott a legkonditol. Kepzeld volt hogy en is. Ettol meg ez nem erv hogy 32 fokban mutson a mutos ha mar olcson megoldhato a hutes. . Csak jelzem a klimat PONT emiatt talaltak fel anno. Megfigyelte egy amerikai hogy a betegek elobb epulnek fel illetve kevesbe kapnak el fertozeseket ha a kortermeket lehutik. Anno ezt jeggel oldottak meg ami nagyon korulmenyes volt.
A régi kórház épületekben nem melegszik fel a tér ennyire. . így nagy az esélye annak, hogy az új épületek esetén a tervezők a hibásak a mostani állapotért.
Hát persze... és a legjobb az egészben, hogy mindezt 0-24-ben neten okoskodva teszi. Mert ha egy erdőben élne full önellátó, öko életet, akkor azt mondom: hisz valamiben és full eszerint él. Nem értenék egyet vele akkor sem, de tisztelném az elvihatottsága miatt. Így csak röhejes, álságos.
Ha nem lenne még mindig érthető: Ficzere Andrea (Magyar Kórházszövetség (MKSZ) elnöke): "Ficzere Andrea szerint a kórházak hűtése nem csak a betegek, és a
dolgozók kényelmét szolgálja, hanem a betegbiztonság fontos tényezője,
mert amikor több mint 30 fok van egy egészségügyi intézményben
jelentősen megnő a fertőzés veszélye is."
tök egyszerű pedig az algoritmus: figyeszes hiba nem hiba, ellenzéki hiba, nemhiba, bármi pedig nemzetvesztő katasztrófa, sorosmigráns kurvannya. ezen mit nem lehet érteni?
“Régen hogyan dolgoztak? Pedig akkor még a lámpák is melegítettek!” . Jaj, jaj. Mondod ezt neten okoskodva... Amikor meg feltalálták a villanylámpát, a hozzád hasonlóak azt mondták, jó volt a fáklya is a barlangban... . Hihetetlen, amit nyomsz. Ha mindenki ilyen mentalitású lenne, már kipusztult volna az emberiség.
ne 1875-ről hanem 1975-ről beszéljél. . pl. voltam nemrégiben egy irodába ahová "kellett" mennem és olyan erősre volt állítva a klíma,hogy már számomra elviselhetetlen volt. . így adódik a kérdés, hogy ilyen esetben mit tehetek? . csak a dolgozóknak van joguk a számukra megfelelő környezethez, vagy a szolgáltatás igénybe vevőknek is? . volt már erről a "szituról" szó amikor a szülők jogáról beszéltünk a kórházban a gyermekük mellett töltendő éjszakai alvás témában. .
A Fidesz rendbeteszi az országot
link