A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
Elég hülye volt a Momentum, hogy nem kérték a Postától a levelek új címre irányítását, illetve, hogy nem jelezték az ÁSZ-nak a lakcímváltozást (legalábbis, gondolom, hogy nem).
megint az ellenzéki médiára, épp a Klubrádióra fogok hívatkozni amit rendszeresen hallgatok. no abban beszélgetett Bolgár éppen kedden du., ha jól emlékszem az ÁSZ főtitkárnőjével (a nevére nem emlékszem a titulus azt hiszem stimmel). a hölgy a következőket mondta és Bolgár is megértette, nem volt ellenvetése. a főtitkár azt mondta, nincs itt kérem semmiféle diszkrimináció az ellenzékkel szemben, remélem jól tudom felidézni: "..a momentumra és bármely pártra tök egyformán vonatkozik a számiveti (ha jól emlkészem ezt mondta) törv., ahol számlákkal, pontosan igazolni kell, szabályosan használta-e fel az adott szervezet a költségvetéstől kapott milliókat, támogatást. a momentum és még egy másik párt volt az, akik a határidőre nem számoltak be és el részletesen. ezért dec. közepén küldünk nekik egy felszólítást, hogy kapnak haladékot amely végéig ezt meg kell tegyék. ez a haladéki határidő járt most le jan. közepén (dátum is elhangzott bocs de napra pontosan már nem tudom mi), ekkor megállapítottuk, hogy tőlük még mindig nem érkezett meg a beszámoló...arról mi nem tehetünk, ha a momentum olyan címet adott meg korábban levelezési címként, ahol nem volt elérhető..ilyenkor az van, hogy nekem is önnek is ha kimegy egy ajánlott levél és azt nem veszi át, akkor az visszamegy a hivatalnak, 'nem kereste' megjegyzéssel, azaz kézbesítettnek minősül, itt is ez történt.. ekkor, miután lejárt a határidő - mindegy milyen pártról van szó, ez lényegtelen - nem mi magunkat, hanem a törvény kötelezett bennünket arra, hogy arról éretsítsük a pártot: a költségvetési támogatását így fel kell függesztenünk..addig, amíg a hiányzó dokumentumokat nem pótolja..azokat majd akkor megvizsgáljuk..semmiféle büntetésről nincs és nem is lehet szó, mert a törvény nem teszi lehetővé hogy x pártot z párról megkülönböztessük, és másképp járjunk el"
Képmutatásban is jó vagy, NE csinálj már úgy mintha a fütyisz nem tenne meg mindent a rendelkezésre álló hatalmával, hogy NE is alakulhassanak ki normális ellenzéki pártok. Vegyük pl a fideszes ÁSZ-t, nyilvánvalóan jogtalanul próbálja a momentum állami támogatását megvonni.Pedig a momentum igencsak törpe párt, de a hatalommal visszaélôk már most próbálják a földbe döngölni ôket. Na errôl szól a Te fityeszed látszat demokráciája.
Mondjuk aki 70 milliárdból kampányol, és kisajátítja aljas módon a médiát az adófizetők pénzén, krumplit osztogat az éhenkórászoknak vagy 5000 ft fejenként a szavazatokért vagy közmunkát, átírja a választási rendszert cakum-púder, szavazáskor szándékosan blokkolja weboldalát.... stb, ilyen patkányok ellen nagyon nehéz felállni. Ráadásul a szavazói is szellemileg visszamaradottak
nem biztos hogy 4 éve, - azért írtam ezt mert kb. 4 éve figyeltem fel rá én is, főlega kkor amikor a görög válság kapcsán sokat kérdezték hiszen ő ott élt, kutatott is féléveket. szerintem jó szakember egyébként. azt pedig nem tudom, volt-e ő valaha is fideszközelinek mondható, én egy független de a baloldalisághoz közelebb álló közgazdaként jellemezném
Ehhez vegyük hozzá a rekord magas 27% áfát is, ezt mostanában elfelejtik, pedig ez is benne van a lehúzásban. Elsődleges oka a nagymértékű bürokrácia, másodlagosan a korrupció.
nem haragszom, sokkal inkább sajnállak..ezért nem juttok 1-ről a 2-re már 8 éve, mert képtelenek vagytok a fejlődésre, a gondolkodásra, a megújulásra. nem megy!, pedig erőlködtök mint állat.. tényleg igazuk van azoknak, akik ellenzékváltást sürgetnek csak én azt szoktam tőlük megkérdezni: jó, de kire kéne őket lecserélni, ha a holdudvaruk/szavazóik/fórumozó támogatóik (mint pl. te is) csak ennyire képesek?! pedig valóban azért tehet/engedhet meg magának sok mindent a fidesz mert látja, hogy ekkora nullákkal áll szemben... egy jó ellenzékre tehát szükség lenne elvileg..
legalább 4 éve ő indította el az új egyenlőség című gazd folyóiratot (vagy portált, papír verziója nem tudom van-e). Bolgár Gy (is) rendszsresen meginterjúvolja a Klubrádióban és mivel PZ mindig eléggé aláhúzza hogy az ellenzéknek mit kéne tenni, így Bolgár már nem is egyszer az élő adásban is azt mondta neki, "nem gondolt már arra hogy mivel ilyen remek gondolatai vannak (hiszen sok dologban elismeri a fidesz eredményeit de azért még többet bírálja), akkor indulnia kéne akár képviselőként, akár miniszterelnökjelöltként?" de Pogátsa mindig azt válaszota eddig, hogy "kösz, de nem!" no ez is egy illusztrációja szerintem annak, hogy miért nem kormányképes a mai ellenzék - mert nincsenek olyan jó szakértői, mint pl. PZ, és egy újságírónak kell könyörögnie, hogy álljon politikusnak egy ilyen közgazdász..
Azert is irtam, hogy ne erst felre, mert nem azt akartam mondani, hogy hazudsz, csak, hogy szamomra hihetetlen, hogy iskolaigazgatok ilyet mondanak. Egyreszt azert, amit Euler irt, hogy azt kockaztatja, hogy masnap mar nem igazgatok, masreszt, mert a part jol kiszelektalt embereket tesz mar csak ilyen poziciokba. Amugy az IP-vel tenyleg vigyazni kell, valamint facebook bejegyzesekkel is, ahol persze az ember azonnal beazonosithato, ha a valos kontojarol ir, de jol mutatja, hogy mennyire monitoroznak mindent es kovetnek mindenkit. Nekem is van kozvetlen ismeretsegi koromben egy eset, amitol felfordult a gyomrom, mikor hallottam. Csak azt hisszuk, hogy a velemenyunket szabadon elmondhatjuk, de tevedunk. Pontosabban a fideszesek elmondhatjak es ok azert is gondoljak ugy, hogy minden rendben, hiszen oket nem cseszegeti senki, mondhatnak, irhatnak, amit akarnak, atesnek a szuron... A tobbi fennakad es megél dolgokat, amit viszont a fideszesek nem hisznek el, ha meseled nekik. Akkor az a valasz, az nem lehet igaz vagy egesz egyszeruen a kepedbe vagjak, hogy hazudsz!
A Fidesz rendbeteszi az országot
link