Látom nehéz felfogni, hogy nincs jogi kötőereje az egésznek, és azt se hiszem, hogy a hatpárti megállapodásban az szerepelne, hogy a 2. forduló győztese automatikusan kormányalakításra jogosult. . De mi ez a stílus, hogy "belenyugodtok"? Én egyedül ülök itt a gép mellett és kizárólag a saját véleményemet mondom, mindig előre mérlegelve a lehetőségeket, egy fő szempont, a rendszerváltás akár kompromisszumos megvalósítását kívánva. Rajtam nem fog múlni, mert tényleg bárkinek odaadom a szavazatomat az ellenzéki oldalon jövőre. (Most pedig csak az első fordulóban szavaztam az egyéni jelöltre és Karácsonyra.) Ennek az előválasztásnak, legalábbis a min.elnök-jelölt választásnak pedig nem lenne ekkora tétje, és biztosabb lenne a kormányváltás, ha MZP leállítaná magát és a híveit és a fő célra koncentrálna. Mert ő fogja szétverni az egészet nem Gyurcsány, és tényleg nem lesz kormányváltás. Ne az ellenzéket akarja legyőzni, ne a civileknek követelje a frakciót mikor még be se jutottak, és lehetőleg markánsan eltérő programot tegyen le mint amit a fidesz csinál most.
de csak írsz albi!!!És kár,hogy még nem döbbent rá senki,erre az egész színjátékra ami 30 éve folyik!!! Megmondta Kádár elvtárs és Grósz elvtárs,hogy ennek a népnek,egypárt rendszer kell!!!
Ne haragudj olyan előválasztási Trv. kapaszkodol ami nincs perfektuálódva.. Lehet mondani rá ideális megközelítést persze.. (Az az ami nekünk íródott 6 párt részére, ebből meg azt huzzák ki a nagyoj ami neki kedvező) Tudod ALAPON kezdődik minden!! AZT ELRONTJUK TÖBBI IS BORUL, BORULHAT
Csak a biztonság kedvéért megnéztem de a DK is ezt írta minden plakátján: . "Dobrev Klára a DK miniszterelnök jelöltje." Nem "kampány miniszterelnök jelöltje" ( bármit is akarjon ez jelenteni ) vagy "listavezető jelöltje".
"De ne tekintsük már ezt elvitathatatlan jogának, mert a jelölő pártok bizony bármikor megvonhatják tőle a bizalmat. És ez a demokrácia. Nem vezért (Orbán utódját) választottunk." . A demokrácia megvolt 2 napja. Az alapján igenis az ő joga ( mindenképpen több bárki másnál ) indulni miniszterelnökségért a 6 párt neve alatt és győzelem esetén őt is illeti meg. Azért mert megnyerte azt a bizonyos demokratikus választást ( nem mellesleg iszonyat nagy ellenszélből indulva az elején ). . Lehet úgy tenni hogy nem erről szólt a dolog csak akkor a Fidesznek tényleg igaza lesz és kutyakomédia volt az egész és kár volt hülyíteni mindenkit hogy valóban Ő a választó dönthet. Ha a pártok ognak itt megint a választó feje fölött dönteni akkor várhatják az ellenzéki pártok mikor fog a fanatikus törzsszaavazókon kívül bárki is rájuk szavazni. . Persze minden változhat ha jön egy video amin Márky épp Máltán kurvázik kokót szívva valamellyik Jachton, vagy ha kijön egy Ibizai tipusú leleplező videó amin épp a fidesszel egyezkedik pár milliárdon. De amíg ilyen nem lesz a demokratikus döntés csakis MZP miniszterelnöksége lehet. Akár tetszik akár nem mert a választók így döntöttek.
Nagyon jól összeszedted! ------------------- MZP tűnik a "trójai falónak", mert nem partnerként, hanem vezérként viselkedik. Milyen modortalan megnyilvánulás az, hogy az ellenzék legnagyobb pártja vezetőjének eltéveszti a nevét?! Sajnos folytatja az első forduló utáni ellenségeskedést, árkot ás. Visszaél azzal, hogy az ellenzéki megállapodás korlátlan védelmet nyújt számára. Félő, hogy túlfeszíti a húrt! ------------------ Ne legyen igazam! :)
"Peter tisztellek, de ne kezdj rá megint ! Hogy a CSUDÁBA tehetné már meg ? A Fidesznek reagálni sem lenne ideje, olyan gyorsan húzná ki őket az ellenzék szavazótábora a parlamentből a hajuknál fogva." . Egyről beszélünk csak én azért látom hogy itt nem lenne semminek AZONNALI következménye. Technikailag csont nélkül megtehetnék és ha tényleg van olyan hülye a többi párt is ( feltéve hogy semmi drasztikus dolog nem derül ki addig MZP-ről vagy tesz valami egetrengetőt ) hogy szembe megy a mostani szavazás eredményével és mást választ miniszterelnöknek ezt konkrétan megtehetik. Jogszabály tényleg nem írja elő hogy a listavezetőnek a miniszterelnöknek kell lennie.
"Csak mindezek után lehet miniszterelnököt választani, addig csak listavezetőről beszélhetünk!" . Ezt azért ne kezdjük el meghamisítani. Nem az volt a szöveg eddiog hogy Listavezetőt választunk az előválasztáson. Orbán kihívóját és a leendő miniszterelnökről volt szó. Ezt ne pőróbáljuk utólag átírni. A DK-tól meg Gyurcsánytól ezt még meg is értem. Ők vannak kommunikációban és manipulációban a legközelebb a Fideszhez. De mi egyszerű felhasználók azért ne kezdjünk ebbe bele. . Ha felmész az előválasztás honlapjára ott van feketén-fehéren hogy MINISZTERELNÖK JELÖLTEK. Már az első fordulóban is így szavazhattál és a győztest is így hirdették ki.
Peter tisztellek, de ne kezdj rá megint ! Hogy a CSUDÁBA tehetné már meg ? A Fidesznek reagálni sem lenne ideje, olyan gyorsan húzná ki őket az ellenzék szavazótábora a parlamentből a hajuknál fogva.
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!