A több éven átnyúló adókiegyenlítés előző hozzászólásomban jelzett "korrekciós" szükségletét (azaz a már felhasznált adótartalommal való korrigálást) a bevallásban a "figyelembe vehető összeg" fejezi ki. Amit már igénybe vettél, az már nem vehető figyelembe, azaz azzal korrigálni kell.
Még az nagyon fontos, hogy egy veszteséges év esetében a tárgyévi teljes veszteséget fel kell tüntetni a 172a cellában! Nem az adótartamát, hanem magát a veszteséget. Ha valaki nem tünteti azt fel, akkor a későbbi években nem tudja azt érvényesíteni az adókiegyenlítés során.
Mindössze arra figyelj oda, hogy ha több éven áthúzódó adókiegyenlítést alkalmazol, akkor a korábban már kiegyenlítésre igénybe vett adóértékekkel korrigáld az aktuális adóbevallásban a számokat!
Például ha a) 2017-ben volt 800e Ft nyereséged, és arra befizettél 800e*0,15=120e Ft adót, majd b) 2018-ban volt 300e Ft veszteséged, akkor a kiegyenlítésnél - a 2018-as bevallás 2013b cellájába írd be a 2017-ben keletkezett 800e*0,15=120e Ft-ot (nyereséget) - a 2018-as bevallás 2018c cellájába írd be a 2018-ban keletkezett 300e*0,15=45e Ft-ot (veszteséget)
Ezt a 2019-es bevallásnál már korrigálva kell majd feltüntesd, azaz az akkori bevallásban - a 2017-re keletkezett nyereség adótartamánál 120e-45e=75e-et kell majd feltüntess - a 2018-ban keletkezett veszteség adótartamánál meg nullát Így ha 2019-ben is lenne veszteséged, mondjuk 600e Ft, akkor (feltételezve, hogy a sorszámozás nem változik) - a 2019-es bevallás 212b cellájába írd be még 2017-es nyereség adótartamából megmaradt 75e-et (megmaradt nyereség) - a 2019-es bevallás 218c cellájába írd be a 2019-ben keletkezett 600e*0,15=90e Ft-ot (veszteséget)
Ezek után is csinálj egy elszámolást, azaz a 2020-as bevallásra 100e Ft-nyi veszteség utáni adótartamot viszel tovább (100e*0,15=15e Ft). Ott már csak ezt kellene feltüntesd a 2019-es év után a 217c cellában.
Jó az elgondolásod. 100%-ban biztos vagyok benne. Ezt már többször is kiveséztük. Nagyobb összeg visszaigénylésénél korábban, (kb. 100 000 Ft felett) ellenőrzésre is lehetett számítani. Most, hogy évek óta megy minden info a NAV-hoz, lehet, hogy nem is lesz ellenőrzés. Ezt csak azért írom, hogy a dokumentumaid legyenek rendben.
Adókiegyenlítés oda-vissza működik. Mindegy, hogy a nyereség vagy a veszteség képződik először.
Én már voltam bent a NAV-nál kiutalás előtti ellenőrzésen, mert egy korábbi év tőzsdei nyereségét a következő évi tőzsdei veszteséggel szembe állítottam és visszaigényeltem a korábbi évben befizetett adót. Ellenőrizték, majd kiutalták.
Mindössze ennyi "veszélyt" hordoz, ha valaki sok adót kér vissza, akkor behívhatják egy ellenőrzésre. Ha nem rontja el a bevallást, akkor nincs mitől tartania. Nálam egy 500e Ft feletti adótétel volt.
Nem értelek. Valaki kérdezte, hogy van-e lehetőség visszaigényelni. Te megnyugtattad, hogy nincs. Erre én helyesbítettelek, hogy igen is van, és példát is küldtem ami talán segít, azoknak akiknek ilyen problémája van. Most adod a sértődöttet, ahelyett, hogy elismernéd tájékozatlanságodat. Örülök, hogy nincs szükséged ezekre az ismeretekre, de szívesen állok rendelkezésedre, ha szükség lesz rá. Egyébként megnyugtatlak talán már 20 éve, hogy szükségem volt élnem az adókiegyenlítés lehetőségével. Kívánok Neked jó kereskedést, s hogy csak az adófizetési módokat ismerd.
Én meg 2007 óta tőzsdézem ebből a 2008 és a 2018 volt minuszos. Felesleges azzal jönni ki mióta tőzsdézik... Apám például 30 éve tőzsdézik és ő sem tudja, mert leszarta eddig, pedig könnyen lehet hogy van kiskapu. Na felkeresek jövőhéten egy könyvelőt, mert itt csak vita van az egészből ahogy látom...
Ez a Te bajod, ha a saját zsebednek vagy ellensége. Most utánanéztem. Igen is a befizetett adó mértékéig visszaigényelhető a veszteséges év adómértéke. Ugyanis a magyarázat szerint a veszteség adója befizetésnek minősül. Adóbevallás 65.sor
Tőzsdei ügyletből származó jövedelem (SZJA)
Az idén kezdtem el tőzsdézgetni, most szerettem volna kiszámítani a tőzsdei ügyletekből származó jövedelmet, de teljesen belezavarodtam.
Ti ezt nyilvántartjátok valahogy? Amennyiben igen, tudnátok nekem küldeni valami módszertani útmutatót, vagy táblázatot?