nem olvastam a korábbi kérdésedet , de ha most kezdted és a 2016 os éved veszteséggel zártad akkor annak mértékét, pontosabban adóját-így mondják- be kell írnod a megfelelő sorba és amennyiben a 2017 es éved nyereséges lesz akkor a 2018 ban készítendő adobevallásodban szembeállíthatod a 2017 es nyereségedet a 2016 os veszteségeddel
ez az adókiegyenlítés
ellenörzött tőkepiacra vonatkozik, tehát a bérjellegű fizetésedhez semmi köze nincs
Köszi a cikket, de nem adott választ a kérdésemre.
ha ez az első év amit bevallok, és nincs profit amivel szembeállítom a veszteségem (retail vazzeg:D), akkor az év során a fizumból levont SZJA-ból visszautal állam bácsi?vagy annyit nyerek, hogy amit tavaly elbuktam, akkor jövőre ha profitom lesz, akkor azzal szembeállíthatom majd.Amennyiben az első kédésre igen a válasz, mindent megoldható a magyarország.hu-n?
köszi!
Volt olyan 10-évvel ezelőtt Buda-Cash ügyfelének javasolta. Új ügyfél egy éve volt a cégnél.
Kérdezi a brókercég:tavaly adott be bevallást a tőzsdei ügyletekről? Nem elfelejtette az ügyfél ezt válaszolta.
Tudja mit,akkor idén se adja be. Nem is adta be,azt nem lett semmi belőle.
Ha valaki egyszer beadja akkor a NAV-elvárja tőle a következő évben is...gondolom.
Anno 10-éve semmi adatközlés nem ment a brókercégektől-ez is fontos.
A
legegyszerűbb az ha az eszja oldalán készíted el a bevallásodat
az új online webes adóbevallás kitöltő alkalmazással. Ehhez már
nem kell letölteni és telepíteni nyomtatványkitöltő programot
sem. Ez működik ügyfél kapus bejelentkezés nélkül is. Persze
beküldeni azon keresztül az egyszerűbb és célszerűbb is, mint a
nyomtatványt kézzel kitölteni és postán feladni.
Adó
kiegyenlítést az ellenőrzött tőkepiaci ügyletek nyeresége és
vesztesége közt lehet igénybe venni és csakis max 2 évre
visszamenőleg. DE , ha 2015-ben nem vallottad be a veszteséget,
akkor azt nem tudod levonni a 2016-os esetleges nyereségedből sem.
Hasznos
linkek. Ezeket olvasd el, a bevallásban sokat segítenek:
link1
link2
Sziasztok,
csak meló mellett "játékpénzzel" forexezek, és nemrég olvastam, hogy ha EU brokernél tolom, akkor a veszteséget szembe állíthatom a szja-mal.2015 legvégén kezdtem.A 2015-öst is el tudom számolni, ha anno nem jeleztem?A 2016ost gondolom oké. MNB oldalán fent van a bróker mint ellenőrzött EU bróker.Excel-ben kiszorzom napi forint árfolyamon a +- euro összeget, és jan1-től dec 31-ig összeadom, és meg is vagyok?Ezt papíron kell beadni, vagy az e-magyarország cuccon keresztül is lehet?köszi szépen!
Így kell csinálni szerintem is, ahogy írod. A szöveges útmutatóban van is egy erre vonatkozó rész, az 53. oldal utolsó bekezdése.
Törölt felhasználó2017. 04. 24. 16:03
#750
Sziasztok,kis segítségre lenne szükségem.
2014-ben volt veszteségem, 50e Ft (ez és a további számok már mind a 16% adókat jelentik, nem pedig a teljes bevételt). Ezt szembe is állítottam a 2013-as nyereségem adójával: 20e Ft.2015-ben nyereséges voltam (25e), megint szembeállítottam a 2014-es veszteséggel.Ekkor még mindig maradt 5 ezer Ft veszteségem: 50-20-25=5Ezt az 5 ezret szeretném idén még levonni a 2016-os nyereségem adójából, de ABEV-ben csak 2 évre visszamenően lehet beírni az adatokat.Ez azért probléma, mert így nem tudom feltüntetni hogy 2013-as adóval már egyenlítettem, tehát ABEV szerint nem 5 ezer az adókiegyenlítési keret, hanem jóval több.Ez esetben hogy kell kitölteni a bevallást?Arra gondoltam, hogy az "adókiegyenlítésre jogosító összeg" sorába nem a 2014-es veszteségem adóját (50e) írom be, hanem csak a maradék 5 ezer Forintot.Vagy valahogy máshogy kellene trükközni?Remélem érhetően írtam le :)Köszi előre is!
Tőzsdei ügyletből származó jövedelem (SZJA)
Az idén kezdtem el tőzsdézgetni, most szerettem volna kiszámítani a tőzsdei ügyletekből származó jövedelmet, de teljesen belezavarodtam.
Ti ezt nyilvántartjátok valahogy? Amennyiben igen, tudnátok nekem küldeni valami módszertani útmutatót, vagy táblázatot?