Ennél valami nem stimmel ez egy 1 emeletes épület, szövegben meg 3 emeletről van szó. Lehet, hogy nem a sarok épületről van szó, hanem arról ami eggyel arrébb van?
Az is már pozitív, hogy végre elindult valami, ennél az árfolyamnál elég valószínű, hogy feljebb leszünk, még csak most kezdték el az értékeket a cégbe tenni, ennél valószínű még sokkal több fog jönni. Nekem most mindegy, hogy jelenleg 680-690 vagy 700, mert hosszabb távon elég esélyesen magasabb árfolyamról fogunk beszélgetni és itt nem fogom eladni.
Úgy tűnik, elfogyott a puttonyból az akciós papír. De hátha maradt még az alján valamennyi, amit gyorsan be lehet tenni, nehogy 700 felett legyen, mert akkor eljő a világvége.
Én is eladtam, mert nemsokára adót kell befizetnem, de ennek ellenérő továbbra is látom benne a potenciált. Az elmúlt két hónap hírei (ahogy az App-ban az elmúlt két napé) csak késve fognak beérni a Mészáros-papírokban, de akkor szép durranás lesz. Türelem, kitartás.
így van, kár volt visszaengedni mindenkit a hajóra, engem pl ezzel tévesztettek meg, gondoltam úgysem engednek felszállni lejjebb már, ezért is vettem feljebb, 800 felett öldöklés ment a papírért 800-850 között
Igen, szerintem is lehetséges opció, hogy ez ügyben elszámították
magukat, mert azt hitték, hogy a hírekre több napos menetelés lesz... De
az is lehet, hogy nincs annyi cash a Modi bácsinak, így elég neki az
Opi-Konzi duót a kritikus szint felett tartani. Mindenesetre, én már
ott tudtam, hogy nem lesz egyszerű a kiolvadás 700 felett, amikor lazán
hagyták a papírt majdnem 1 hétig 600 alá menni. Mert onnantól rengeteg
napizó-hetiző is felkerül a vonatra... Abban bíztam, hogy amolyan
Konzumosan oldják meg, hogy csorgás után gyorsan beverik 550-re, hogy a
remegők eldobálják, majd bejelentések és Modi bácsi villámgyorsan
visszateszi 700 fölé, hogy csak a komolyabb büfik maradjanak meg. Ehhez
képest most néhány Mari néni már a mai nyitó felett 3-4 Ft-tal is dobálná a
papírját... Nem is nézem tovább.
APPENINN