Chánuká ünnepe kiszlév hó 25-én kezdődik (idén 2009. december 11. este), és nyolc napig tart. Annak a győzelemnek állít emléket, amelyet a Mákkábeusok három évig tartó szabadságharc után arattak az Izraelt elfoglaló szíriai görögök fölött, és legyőzték a görögök hellenista zsidó támogatóit is, akik változtatásokat akartak bevezetni a zsidó vallásgyakorlatban. A harc polgári i. e. 165-ben a Jeruzsálemi Templom visszafoglalásával ért véget. A győzelemmel helyreállt Izrael szuverenitása is. A "chánuká" azt jelenti: "felavatás", s arra utal, hogy újra Isten oltalmába ajánlották a Templomot, amelyet a pogány bálványok és praktikák beszennyeztek.
Chánukai gyertyagyújtás a Nyugati téren
2009. december 11-től 19-ig minden este (december 11., és december 19. péntek kivételével) 18 órakor szeretettel várunk mindenkit a Nyugati térre, közös chánukai gyertyagyújtásra, közös táncra és a felejthetetlen chánukai fánkra. Ünnepségünket részvételükkel megtisztelik a zsidóság vezetői, és közéleti személyiségek.
Nem hiszem, hogy zsidó létére jó ember lett volna. És van belőlük több is a magyar történelemben.
Törölt felhasználó2009. 12. 19. 13:37
#218
...pontosan ahogy mondod... aki a legjobban szidkozódik a kérdésemre sosem tud felelni... "..mondjon egyetlen olyan esetet amikor konkrétan bárhogyan is közvetlenül egy zsidótól szenvedett ell valamilyen negatívomot.." itt nem elfogadható aza közhely hogy tönkreteszik az országot, közvetlen példát nem tud senki. pl. elvettéka házát, cégét, pénzét, becsapták, stb.. ezek csak legendák.
Törölt felhasználó2009. 12. 19. 13:33
#217
El kell mennem és amúgy tényleg befejezésképpen:
Jelenleg a világ civilízációjának a nehézségei nem e két egyház differenciájában rejlenek. Lehet gondolkodni.
Én még nem hallottam, hogy Magyarországon egy zsidó valakit megölt volna vagy kirabolt.
Európában nincs zsidó probléma, de van antiszemitizmus. Sajnos.
Törölt felhasználó2009. 12. 19. 13:28
#216
az is tévedés, hogy zsidó vallást nem gyakorlolhatja más csak zsidó származású, ha hiszed ha nem a zsidó vallásba is be lehet térni melynek eredményeként teljes jógú zsidóvá válhatsz, sőt még az izraeli állampolgárságot is megkapod:)
Némi külömség az hogy a betérés nem oylan esemény mint pl. keresztények lenni és a zsidó vallás az egyetlen mely "nem hittéritő" vallás.
ja és a keresztény vallás nem egy nemzetséghez köthető, hanem mindenki számára nyitott középpontjában az ember áll (mind egy, hogy milyen nemzetségből való)
Törölt felhasználó2009. 12. 19. 13:23
#213
teljesen igazad van, a vallások között nem az ellentétet kell keresni én is csak azért példálóztam mert nem szeretem az antiszemita sárdobálást.. egyébként Adojnoj Echod azaz az egyetlen igaz i..ten.. az alapja a ezeknek a vallásoknak, biztos vagyok benne hogy egy és ugyanazt az Örökkévalót tiszteljük....
arra még nem gondoltál, hogy az őskeresztény vallás nem a zsidó vallás folyománya? hanem egy teljesen más igaz (egy Isten hívő) világszemlélet
az őskeresztény vallás alapja a tolarencia, szeretet, elesettekkel szembeni érzékenység
a többi akkor lett hozzá kötve, mikor intézményesült és kialakult az egyház
Minden vallásnak valamennyire eretnek dolog a másik vallás. -Ha a vallási türelmességet nem tisztelik.
Még keresztény vallások közt is régen ott volt a protestáns-katólikus ellentét.
Mára már az intelligensebb felfogásban működik a legtöbb vallás.
keress egy ó héberről készült Mózesi Kőtábla fordítást, és hasonlitsd össze a Keretény tízparancsolattal... nem többféleképpen értelmezhető, többértelmű különbségeket találsz...De ezt a sort folytathatnám akár a Mózes Könyvbeli úr napjával..és még így tovább. Én nem szidalmazom más vallását, ezek tények, de ettől még tiszteletben tartom.
Szerintem nem kellene haragudni senkire emiatt a Talmud -ot érintő téma miatt.
Amúgy is én vetettem fel. Ha bűn ez az az én bűnöm. De miért lenne bűn?
Ha igaz hogy a nemzsidók félreértelmezik a zsidók eme szent írását, akkor ma a felvilágosult gondolkodó, de hagyományismerő zsidóknak hasznos volna eloszlatni a félreértéseket. Sokat tehetnének az antiszemitizmus ellen.
Miért nem ezt teszik ha nincs mit takargatni?
Törölt felhasználó2009. 12. 19. 13:05
#204
egyébként a Talmudból nem mindegy melyik fordítást olvassátok Luzsénszky Alfonz fordítás egy antiszemita kreálmány, teljesen hamis fordítás. Ebből a fordításból erednek azok a NEM helytálló dolgok, hogy egy zsidó büntetés nélkül ölhet gojt és stb... ezek teljesen hamis dolgok, kizárólag antiszemita elmebetegek fújják belőle a hazugságokat.
Ha hiteles fordítás akartok olvasni ezt olvassátok: link
Egyébként ha már ennyire belefolyunk a vallásokba mondják el nekem az Ős Keresztény "Magyarok" hogy a keresztény vallás mi jogon írja át a 10 parancsolatot? Miért fordítja félre és írja át a jelentését? Ha a keresztény biblia tartalmazza Mózes 5 könyvét is akkor az abban foglaltakat miért nem betartandó számukra? Úgy látszik szentírásuknak csaka felét követik? Ez milyen szisztéma..
Bocs de ez nem biztos hogy ide tartozik de látom hogy a Hanukkából mi lett.. de ma este véget ér Hanukka úgy hogy lehet megnyugodni...
érdekel az igazság, mert abból csak egy van
ezért írok ehhez a témához
nekem is van zsidó származású ismerősöm akinek a fél családja meghalt a háború poklában
Törölt felhasználó2009. 12. 19. 12:55
#202
Neked külön írok.
A goj kifejezés azt jelenti, hogy nem zsidó. Mi köze van ennek a tízparancsolathoz.
Van egy tanácsom: foglalkozunk inkább részvényekkel a profitszerzés reményében.
Chánuka - A fény ünnepe
Chánukai gyertyagyújtás a Nyugati téren
2009. december 11-től 19-ig minden este (december 11., és december 19. péntek kivételével) 18 órakor szeretettel várunk mindenkit a Nyugati térre, közös chánukai gyertyagyújtásra, közös táncra és a felejthetetlen chánukai fánkra. Ünnepségünket részvételükkel megtisztelik a zsidóság vezetői, és közéleti személyiségek.
link