Tegnap elkezdtem beírni a pletykát, de aztán kitöröltem. Most akkor talán megosztom. Állítólag a DWS tömi papírokkal a shortolni vágyókat, de olyan opcióval, hogyha az év végi záróár meghaladja a 110-et, akkor jogosult visszahívni a papírokat, bármikor. Ezért lapátolni kell a shortosoknak, hogy év végére 110 alatt legyen a papír, mivel ha felette zár akkor a DWS bármikor mondhatja, hogy kéri vissza a papírokat, ez pedig tudjuk mit jelent.
A FT, McCum és a shortosok megint bebizonyították az összejátszást. Az már más kérdés, hogy ez most nem jött be. A Slate Path 0,94%-ról 1,10%-ra növelte a shortjait még pénteken. Tehát megint előre tudták mit kell lépni, mi várható.
A KPMG vizsgálatot is kikezdték, csak még nem olyan hangosak, de az előjelek a támadásra már megvannak, amennyiben nem a shortosok szájíze szerint alakulnak a megállapítások. 1, A KPMG vizsgálatot folytató főfelelős nagy rajongója a Wirecard-nak. Twitterről ástak elő erre bizonyítékokat. 2. Markus Braun a Wirecard előtt na hol dolgozott, na vajon? Szóval ebből majd szépen össze fognak állítani megint egy olyan állításhalmazt a megfelelő időben,ami eltereli a KPMG eredményéről a figyelmet.
Hogy is kezdődött mindez 2019 január végén - figyelmen kívül hagyva az előtte levő két támadási kísérletet, a 2016-osban ráadásul már bírósági ügy is van -? A FT azt állította, hogy 2018-ban Szingapúrban történtek pénzmosások, hamis szerződések, kétes pénzmozgások több 10 millió euró értékben, a Rajah & Tann súlyos bűncselekményre utalt bizonyítékokat talált a szingapúri iroda ellenőrzésében. Ebből aztán lett márciusra kettő (2!!!) valóban tévesen lekönyvelt - 2 és 3 millió euró értékben - tétel, az R&T más problémát nem tárt fel. A szingapúri hatóságok viszont azóta is nyomoznak a szingapúri leánycég vezetőjének viselt dolgaival szemben, aminek lezárása év végére várható. Aztán a FT szerint ott volt az indiai ügylet, egy korábbi cégvásárlással kapcsolatban, amire bírósági tárgyalási anyagot is prezentáltak, amiben a Wirecard is érintett volt. Azt már viszont elhallgatták, hogy nyár végén a bíróság ejtette az ügyet, legalábbis azt a részét amiben a Wirecard is érintett lehetett volna. Ezután jött a Fülöp-szigeteken feltárt állítólagos kamu partnereket leleplező cikk, amiről aztán kiderült, hogy a FT helyi újságírója adta az érintettek szájába a nagy "leleplezést". Arról is elfelejtettek írni, hogy ezek miatt a hírbe hozott "kamu" partnercégek jogi eljárás alá vonták a FT-t a Fülöp-szigeteken. Ezt követte a FT lebukása -hangfelvétel a shortosok és a FT újságírói közötti összejátszásról - , ami miatt kénytelen volt "önvizsgálatot" tartani az újság. Ez az önvizsgálat olyan jól sikerült, hogy azóta se hozták nyilvánosságra a megállapításait, csak azt közölték, hogy ők ártatlanok. A fenti tuti állításhalmazok ellenére mégse a Wirecard-nál kezdtek fejek hullani, hanem a FT évtizedes (2006 óta) főszerkesztője gondolta úgy, hogy tipliznie kell nagyon gyorsan. Persze ezt is úgy prezentálták, mint akik már régóta készültek erre közös megegyezéssel. Tehát miután 2018-ról már több bőrt nem lehetett lehúzni, ezért most előszedték 2017-et. 2016-ot már nem tudják, mert akkor már megbuktak, úgyhogy most ez az utolsó olyan év amivel baszakodhatnak. De rövidesen ennek is vége lesz legkésőbb jövő tavasszal.
A mai nap azt mutatja, hogy egyre kisebb hullámokat vernek ezek a "bejelentések". Szerintem a shortolók nagyobb kockázatot vállalnak. Ha fordul a széljárás, nagyon sokan akarnak majd egyszerre zárni. Ha nem nő a short állomány, - mert talán már nem is olyan könnyű papírokhoz jutni(?), - akkor indulhat egy gyj által is támogatott lassú növekedés lehet. Azután márciusban minden eldől.
Így van, de ez 2020-25 közötti potenciál... azaz több év... a szervezett shortoló-kör pedig már idén a földbe szerette volna döngölni az árfolyamot, ami részben sikerült is, de még most is óriási short van rajta, ennek profitábilis zárásához kellenek még féligazságok elferdítve és persze kamu rossz hírek is...
Már a pénteki ármozgásból sejthető volt, hogy "valami készül". Miközben napok óta biztató fundamentális híreket lehetett olvasni - szembe ment a piaccal. Kérdés, hogy ha a KPMG mondjuk feltár 17-18- ból néhány százaléknyi megkérdőjelezhető tétel, akkor mi van? Az biztos, hogy most és a jövőben már nagyon figyelnek a jelentésekre. Nagyon sokat esett. Az elemzők 50% feletti potenciált látnak
... megint csak az számít, hogy hiszel Markusnak vagy sem... ha nem, akkor felejtsd el a papírt, mert nagy kockázatot vállalsz... ez most nem konzervatívoknak való terep...
... is(!) megmutatta... (Handelsblatt mellett...) kétségkívül nagyon durva ellentábor van... Markus tényleg komoly nyomás alatt van, nap mint nap ilyenekkel szemben...
Semmi újdonságot nem tartalmaz a SZ cikke amit eddig ne ismerhettünk volna, viszont az SZ megmutatta hogy ebben a történetben melyik oldalon áll valójában.
Süddeutsche Zeitung cikk... vajon az újságírói vélemény (a tőzsdéről és azon belül egyes részvényekről, cégekről) - ami a médiában megjelenik - manipuláció vagy sajtószabadság ? Nagyon összetett helyzet és ijesztő a hatalmuk, ha szervezett shortoló-kör támogatja meg... márpedig itt erről van szó... és a Bafin úgy néz ki nem sokat tehet valójában... az egész téma ami elsőre még egyértelmű, a jogászkodással "elmocsarasodhat"...
Wirecard