A várakozásoknak megfelelően, nem változtatott az alapkamaton ma hajnali kamatdöntő ülésén az ausztrál jegybank, és kiadta az ilyenkor szokásos gazdasági áttekintőjét. Az elmúlt hónapokban javultak a globális gazdasági kilátások, azonban továbbra is fennállnak a kockázatok. A nyersanyagárak emelkedése komoly lökést adott az ausztrál gazdaságnak, középtávon az infláció is emelkedhet. Az Egyesült Államokban folytatódhat a kamatemelés, emiatt nem várható a fejlett piacokon további lazítás. Az ingatlanpiacon továbbra is jelentős eltérések tapasztalhatók a különböző régiókban, a hitelezés által hajtott, túlzott áremelkedésnek sikerült elejét venni a különböző kormányzati, és jegybanki intézkedésekkel. A jelenlegi kamatszint összhangban van a fenntartható növekedéssel, és az inflációs cél elérésével. Az ausztrál dollár erősödött a döntést követően, a határidős árazások alapján 32% az esélye, hogy az idei évben megkezdődik a kamatemelési ciklus Ausztráliában.
A tegnapi kereskedésben gyengült a forint, miután nyilvánosságra került, hogy Nagy Márton, az MNB alelnöke ezentúl már nem felel a pénzügyi stabilitásért, de a hitelezési, és monetáris politikai terület feladatai maradtak Nagynál. A pénzügyi stabilitási feladatok az MNB elnökéhez kerültek.
A brit felsőház ismét megvitatja az alsóház által elfogadott brexit-tervezetet. A felsőház végső döntése szavazással zárul, melyre várhatóan az esti órákban kerül sor. Theresa May újabb támadásokra számíthat, olyan módosító javaslat érkezhet, amely a Parlamentet felhatalmazhatná arra, hogy egy végső vétó joggal éljen, ha a kialkudott brexit feltételeket nem tartaná megfelelőnek. A Lordok háza arra is felhívta a figyelmet, hogy a brexit nem alkalom arra, hogy megfelelő gondosság nélkül módosítsanak törvényeket. A font árfolyama az 1,20-as szintet érheti el a közeljövőben a politikai bizonytalanságok miatt. Hosszabb távon alapvetően a font további gyengülésére számítunk elsősorban a dollárral szemben, emiatt a kisebb-nagyobb pozitív korrekciókat short nyitásokra érdemes kihasználni a GBPUSD keresztben. Különösen az idei év első felében számítunk nagyobb volatilitásra a devizaárfolyamban, első nagyobb állomás az 1,15-ös árfolyam lehet a dollárral szemben.
A német ipari megrendelések 7,4%-kal estek vissza januárban, mely sokkal rosszabb lett a -2,5%-os előzetes várakozásnál, azonban meglehetősen volatilis mutatóról van szó, decemberben 5,2%-os volt az emelkedés. A Destatis részletes jelentése szerint a belföldi megrendelések 10,5%-kal, a külföldi megrendelések 4,9%-kal csökkentek.
Mai adatok, események
• HU - 9:00 GDP változása (év/év), Q4, végleges. Előző: +1,6%. Várt: +1,6%
• HU - 9:00 Ipari termelés változása (év/év), január. Előző: -0,5%
• GB - 9:30 Lakásárindex változása (év/év), február. Előző: +5,7%. Várt: +5,3%
• EU - 11:00 GDP változása (év/év), Q4. Előző: +1,7%. Várt: +1,7%
• US - 14:30 Külkereskedelmi mérleg, január. Előző: -44,3 mrd USD. Várt: -48 mrd USD.
• CAN - 14:30 Külkereskedelmi mérleg, január. Előző: 920 m CAD. Várt: 750 m CAD.
Pluszokkal nyithatnak az európai piacok, javult tehát a hangulat valamelyest. Továbbra is a kamatdöntésre figyelnek a befektetők, a CME szerint 86,4 százalék az esélye a márciusi kamatemelésnek a Fedtől. Az is segíthet, hogy a friss hírek szerint a francia választások felé közeledve is csökken Marine Le Pen előnye, akinek győzelmét vélhetően nem fogadnák jól a befektetők.
A magyar tőzsdét is segítheti ez a hangulat, tegnap egyébként csak stagnálásra futotta a BUX indexnek is. A nagyobb papírok közül nem láthattunk jelentős mozgásokat, fél százalékon belül voltak az elmozdulások. Ma fontos lesz majd a negyedik negyedéves GDP-adat is, ami 9 órakor érkezik. Éves alapon 1,6 százalékos növekedést várnak az elemzők.
Várakozásainkat meghaladó negyedévről számolt be az ANY Biztonsági Nyomda negyedik negyedéves gyorsjelentésében. A cég rekord exportbevételről számolt be, az egész tavalyi évet tekintve 11 százalékos volt a bővülés, így már a 9 milliárd forintot is meghaladta. Sokak számára a legérdekesebb az osztalékfizetés lehet, a társaság 84 forint kifizetését javasolja, amihez még hozzájöhet a saját részvények után fizetendő rész is. Korábbi kereskedési ötletünk célszintjét elérte a papír, ugyanakkor a továbbra is rendkívül vonzó osztalékhozam miatt ötletünket egyelőre még nem zárjuk le.
Történelmi mélypontra süllyedt a GoPro árfolyama, miután tegnap 8 százalékot esett a Goldman Sachs negatív elemzésére a részvény. A fontos támaszok letörése után így rázós napok jöhetnek a részvénynél, ahol az előző negyedéves gyorsjelentés sem sikerült igazán fényesen.
Nagy pofont kapott a Snap árfolyama a tegnapi kereskedés során. Hiába nyitott 4 százalékos pluszban a papír, végül 12 százaléknál is nagyobb mínuszban zárt. Pénteken egyébként már közel 30 dollárnál is járt a papír, most viszont már 24 dollár alá csúszott vissza, amivel az első kereskedési nap 24 dolláros nyitószintjénél is alacsonyabban áll.
Két felsővezető is távozik a FitBit menedzsmentjéből a hónap végén, derült ki a friss hírekből. A cég egyre nagyobb versennyel szembesül az olcsó gyártók miatt, így egyre gyengébben teljesít a vállalkozás. Az árfolyam ezzel együtt 1,6 százalékos pluszt mutatott zárás után, így valamivel ismét 6 dollár fölé került.
,ás
Több brókercég is említette, hogy a Morgan Stanley az OTP célárát 8368 forintról 8180 forintra csökkentette, de van, aki szerint ehhez tartást, van, aki szerint felhalmozást javasol. Egyik sem túl logikus, hiszen a részvény a célárnál jóval magasabban, 8900 felett forog. De a brókercégek általában nem szeretnek eladási ajánlatokat megfogalmazni, hogy ne őket hibáztassák, ha leesik a papír ára.
)))
Hat százalékos zuhanást szenvedett el a Deutsche Bank árfolyama, miután vasárnap a bank egy újabb jelentős méretű tőkeemelést jelentett be. 8 milliárd eurónyi forrást vonnának be (a jelenlegi részvényszám felére rúgó) új részvény kibocsátásával, melyeket március 21-től jegyezhetnének a részvényesek. Már legutóbb is szkeptikusan figyeltük a részvény mozgását, a mai nagy eséssel ráadásul már a rövid távú technikai kép is elcsúnyult: kiesett az emelkedő csatornából a papír, amit akár újabb mélypontok is követhetnek.
Nem túl jó a hangulat az európai tőzsdéken, ebben a Deutsche Bank körüli helyzet, de Janet Yellen pénteki kommentjei is közrejátszhatnak. A főbb részvényindexek fél százalék körüli mínuszban vannak, és egyébként az amerikai határidős indexek is enyhe gyengülést vetítenek előre.
Ma sincsenek nagyobb elmozdulások a magyar tőzsdén, a BUX index minimális gyengülést mutat. Az egyedüli kivétel a Richter, a gyógyszerpapír 1 százalékkal gyengül, de az OTP és fél százalékos mínuszban van. Az, hogy a BUX csak kisebb mínuszt mutat, a Molnak (+0,4%), illetve a kispapíroknak köszönhető. Az Opimus 14, a CIG Pannónia 2,3, a Graphisoft Park pedig 1,3 százalékos pluszban van.
Nem kezdte túl jól a hetet a forint, a múlt heti szintekhez képest kicsit gyengülve 309,5 közelébe csúszott vissza az euróval szembeni jegyzés. Akár mozgalmas hete is lehet a forintnak, hiszen holnap GDP adatok érkeznek, szerdán pedig a februári inflációs számokat publikálják.
Úgy tűnik, hogy nem enged pozíciójából az indonéz kormány, miszerint a külföldi vállalatoknak le kell építeniük a részesedésük 51 százalékát helyi érdekeltségek irányába.A kormány szerint a Freeport-McMoran 4-6 év alatt el tudná ezt érni. A Freeport-McMoran a múlt pénteki esés után ma ismét mínuszban nyithat. A cég részvénye körüli helyzetet múlt héten foglaltuk össze, egyelőre úgy tűnik, hogy negatív marad a Freeport körüli hangulat, és egy fontos támasz is eleshet hamarosan.
Már a Goldman is eladásra javasolja a GoPro részvényeit, és mindössze 6 dolláros célárat rendel a papírhoz. Már csak két elemző maradt, aki vételre javasolja a papírokat, így egyre nagyobb a pesszimizmus. Az árfolyam közel 4 százalékos mínuszban nyithat, és a fontos támaszait is letörheti.
2 százalék feletti pluszban nyithat a Netflix részvénye azt követően, hogy UBS elemzője tartás helyett vételre ajánlja a részvényeket, és a célárát is 175 dollárra húzta fel. A pénteki záróárfolyam 139 dollár körül volt, így ez 25 százalék fölötti felértékelődést jelentene. Az emelést azzal indokolta, hogy az első negyedéves előfizetői számok nagyon biztatóak Európában és Latin-Amerikában is, annak ellenére, hogy az eredeti tartalom nem kifejezetten erős az időszakban.
Elfordultak a Richtertől a profi befektetők
2017. március 6. 14:22
nyomtatás
Komoly meglepetést hozott a márciusi alapkezelői felmérés, egy magyar blue chipet szokatlanul sokan jelöltek meg a nem kedvelt részvények között. A magyar részvénypiacon egyébként a többség nem vár jelentősebb elmozdulást a következő három hónapban.
A felmérésben résztvevő alapkezelők: Allianz, Budapest Alapkezelő, CIB, Concorde, Dialóg, Diófa, Erste, Equilor, Generali, K&H, MKB, OTP.
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link