Brutális megszorítások: az egészségügyre és az oktatásra jutott jóval kevesebbA 2023-as évet az inflációs válság és a háború jelentősen felborította, a zárszámadási törvény tervezetét már benyújtották az Országgyűlésnek.
Igen, én is azt gondolom, hogy megy még feljebb a MOL. Nyilván eladhattam volna már (és most visszavenném), de senki nem látja a jövőt. Két osztalék, kb. 17% javítja a képet, az infláció pedig rontja. Ez van :)
Utólag okos az ember, el kellett volna adnod, akkoban lett volna bőven 10% két hét alatt, és a bukodat vissza hoztad volna és a MOL megvárta volna ezen az áron... De hát utólag mindenki okos
Vannak olyan cégek is, ahol az ígérgetésnek köszönhetően jönnek a befektetők és az így szerzett tőkéből próbálják megoldani a problémákat, fejleszteni. Mint egy önbeteljesítő jóslat. Ha így fogod fel, akkor eleve hátrányban van aki nem szépít. Számomra az lenne az érdekes, hogy ha szépítenek is, tudják-e hozni utána a számokat, mert ha valakiről tudni, hogy igen, akkor oda szeretnék befektetni :)
Gratula a szakértőknek az AKKO A+ minősítéséhez, a papír az ajánlas óta 291-ről 312-ig ment, szép! Sajna én MOL-ban ülök, 2902 Ft. átlagáron, szóval szabad tőkém nem igazán van, és nem akarom így eladni a pakkot (egy részét sem). Pedig lehet, jobb lenne.
Az a helyzet mi ezekhez a coin dolgokhoz nem értünk, esetlegesen tudsz mutatni párat a clubban? Megosztani ismereteidet, mert itt sajnos én is meg nagyon sokan klasszik zsidók vagyunk… BÉT, Börse Frankfurt, Wiener Boerse, NASDAQ…
Hát én most tartom az otp longot… :) nem szabad ezt kapkodva… ne ugrálj ki be pozikba, néha tartani kell. Sajnálom a gyerkőcöt, talán lemegy lassan a maradék pollen szezon is… tuti az cseszteti sokat esett az eső és minden kizöldült. Jobbulást nektek! Nálunk a kislány tegnap gondolta ugrik egyet a kanapéról, feleségem utána nyúlt nagyon rosszul érkezett. Nem tudott a jobb lábára ráállni mondom ez röntgen lesz… úgy is volt. Bejáratja velünk az összes kórházat lassan, fejből tudom már mit hol csinálnak. Szerencsére elfogadja, hogy fáj neki… most pihentetve van, szerencsére jó a kedve :)
Valami jó hír,hogy legalább jobban vagy! Nekünk orvos, mert vissza esett a gyerek. Volt egy bika csapdám pénteken...vettem egy csomag otp t,amit minimális mínusszal dobtam. Az utóbbi időben kevés jó vételem volt! Wallist meg a cig et éppen nyereségel adtam, nem tetszett, hogy semmire se mennek...úgy gondolom a mozi a legjobb mostanság!
Jó Reggelt! Én is kezdek jobban lenni, reméljük a BÉT is így cselekszik XD Sok dolog vár ránk, minősítik egyetlen kis országunkat… ezt nem kell nagyon részletezni. USA futures: NASDAQ -0,1% S&P -0,03% Dow +0,05% USD JPY -0,27% Ázsia: Nikkei225 +0,08% Hang Seng: -0,84% Hétfő általában nem a komoly emelkedésekről szokott szólni a héten, most még mindig a portfolió konferencián elhangzott mondatokat próbálják elemezni a befektetésekkel foglalkozók. MNB amit tudunk, idén nem lesz több kamatcsökkentés, ez annyiból jó hír csak, hogy hátha kicsit stabilizálódik a HUF árfolyama. A hitelezés eleve beindult, annyira már jók a kamatok, akik hitelt akarnak, már fel merik venni. Ezek az új piacbefolyásoló csoda hitelek, ami érkezik szerintem sok fiatalt megmozgat majd… ha bankok nem is feltétlen örülnek, de a biztosítási piac annál inkább, mert a fedezeti, ilyen olyan biztosítás sokszor elvárt.
Toka Club/Geri-inv/Labanc TA/Nacky