Lengyelország vétót emel a Magyarországgal szembeni európai uniós szankciók ellen, ha az ügy a Tanács elé kerül - jelentette ki Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter litván hivatali partnerével csütörtökön Vilniusban
És mi az a Bizottság? Ismered? Ahonnan érkeznek a fontos szavazáskezdeményező utasítások? :)
Az EU parlamentben vannak csak választott emberek, a Tanácsnak pedig addig örülj, amíg van, mert ott döntenek a Nemzetállamok kormányfői, akik szintén választottak. Amíg ez az intézmény létezik, addig fog működni az EU. A többiek már bedöntötték volna. :)
Olvass már utána Juncker bácsinak! Nem tesznek oda, csak zsarolható embereket. AZ ET az egyetlen érdemleges szervezet és nagyon helyesen ők döntenek. Tudom páran már megszüntetnék. Na az lenne a HÜLYESÉG győzelme! :)
Természetesen nem kaptam rá választ, hogy miért nem akarunk csatlakozni az uniós ügyészséghez. A 27 tagállamból (GB nélkül) 22 már csatlakozott. Még nem csatlakozott: Dánia és Svédország. Mondhatnák, hogy azért nem mert nincs rá szükségük (legkevésbé korrupt listán az első és harmadik helyezett), de ennél értelmesebb magyarázatuk van. Írország (10. helyezett) nem tudom mivel indokolja. Aztán jön még két ország, Lengyelország 14. helyezett és Magyarország 26. helyezett (előttünk Románia, mögöttünk csak Görögország és Bulgária - mindhárom csatlakozott). Tehát a 27-ből 22 már csatlakozott. A nem csatlakozók igazi okait a korrupciós lista és esetleg egy rosszul értelmezett véd- és dacszövetség a lengyelek részéről mutatja szerintem. (A lengyeleket valószínűleg le fogják választani rólunk, akkor még egyértelműbb lesz a kép). https://www.napi.hu/fototar/fototar/201901/orig/image1548760756.jpg/780/
én most úgy látom, hogy a nagyon rövidesen elinduló gazdasági lejtmenet, a jövedelmek elinflálása, majd a kamatok megugrása és ezért újabb hitelválság sem ingat meg semmit mert, SOROS ha netán elhalálozik akkor SOROS HÁLÓZAT teljesen mindegy nyomorult kódis ország és az is marad, mert nincs többre igény
Az a baj, hogy fideszül gondolkodtok: "Nem képesek egyértelműen közölni, hogy mindent Brüsszelbe akarnak vinni." --> az, hogy ez milyen formában, hogyan fog működni, az az összes EU-s kormánytól függ, nem egy központ mondja meg. Ez az előre megmondják mi lesz gondolkodás, bocs, de borzasztó. A fontosságához mérten vegyünk részt benne, mondjuk el a véleményünket, gyűjtsünk szövetségeseket hozzá, érvényesítsük az érdekeinket. Ezt miért nem lehet???
Mert, ha bármilyen hatáskört átengedsz, és kiderül, hogy hiba volt.... már nem tudod "visszacsinálni"..... . Nem tudom emlékszel e még a belépés előtti kampányra? Minden hol az volt kiemelve, hogy az EU mennyire védi majd a belépő "kicsiket" a már tag "nagyokkal" szemben.... . és a valóság???? Lassan minden olyan szintet "'kiüresítenének" ahol egy "kicsi" akadályozni" tudja a nagyok elképzelését és a nemzeti érdekünket előtérbe tolni .... . Ez az ügyészség ugyanaz...."bot" a nagyok kezébe.... nem ŐKET fogja ütni.... ebben biztos vagyok.... . de egyből adódik a kérdés: mit ér az ügyészség egy KÖZPONTI bíróság nélkül? . így jön a következő lépés: létre kell hozni az EU BÍRÓSÁGÁT. .... majd a többi még nemzeti hatáskört is be kell "gyűrni" az EU alá.....( külügy,határvédelem,honvédelem, stb.) . Ebbe az irányba tart a közösség, így hamarosan dönteni kell a kicsiknek, vagy feladják az önállóságukat és beolvadnak ebbe a közös MASSZÁBA.... vagy kilépnek és próbálnak a maguk egyszerű módján megmaradni " nemzetnek". . Ezt a döntés előbb vagy utóbb meg kell hozni! . szvsz
Azért mert nem így működik. Láthatod, hogy aláíratnak valamit és utána a fejedhez vágják, hogy akkor miért írtad alá? Nekem néha az az érzésem , hogy egy fejetlenség az egész. Az amiről te beszélsz valóban jó lenne, de elképzelhetetlen. Arra én is kapható vagyok, hogy segítsük egymást, de például a muszlim tömegek betelepítése egy óriási hiba. Erre mit csinálnak? Ezt erőltetik. Nagyon fiatal ez még. Ha a négy alappillér megmaradna, én már elégedett lennék. Nem tudom mire ez a nagy sietség. Kapkodásnak tűnik. Az pedig sosem jó. :)
Hat sokmindennel vadoltak mar az EUt de hogy fejetlenul kapkodnanak es hogy tul gyorsan hoznak dontest azzal biztos nem :D. Az ugyeszseg otlete regi. 2017 tol dolgoznak aktivan rajta es 2021 jan 1 vel fog indulni. Ha ez a 4 eves idoszak neked kapkodas akkor nem tudom te mihez szoktal. Nalunk a 4 NAPOS torvenykezesre vannak inkabb peldak. Legutobb pl a lakastakarekoknal. De az alaptorvenyunket 7szer irtuk at az elso 4 evben ha jol emlekszem. A manyupot kevesebb ido alatt daraltuk be es a kozigazgatasi birosagok felallitasa is 1 evnel rovidebb ido alatt ment. Az EU pont a sok vita es egyeztetes es kompromisszumok miatt ilyen lassu. Es nem tudd mitkezdeni az olyan kormanyokkal akikben semmi kompromisszum nincs hanem csak akadalyozasi szandeka van.
"aláíratnak valamit és utána a fejedhez vágják, hogy akkor miért írtad alá" . amikor tiszadobon mizsik néni aláírja a masszázsfotel hitelszerződését, akkor ez egy fontos észrevétel. . nade ha a külügyminiszterünk veri a nyálát, miközben a szavaiból fokozatosan kiderül, hogy nem készült fel és nem tudja mihez szól hozzá, az kb teljes szakmai alkalmatlanság. . "például a muszlim tömegek betelepítése egy óriási hiba" . 1. azon kívül hogy a kormánysajtó ezt szajkózza, érdemi beszélgetés nagyon kevés volt erről. 2. pár napja épp a magyar kormány állt ki a muszlim tömegek betelepítése MELLETT.
Nem érted. Most ez a szöveg, ez a feladata az UNIO-s ügyészségnek. De nyilván egy valódi ügyészséget akarnak. Ezzel nem értenek egyet sokan. 2025-ben amikor páran majd elkezdik mondani, hogy "na de nem a támogatások ellenőrzése csak a feladat?", akkor jön megint a szöveg, hogy minek írtad alá, ha nem akarsz egy valódi központi ügyészséget. Mint ahogyan ma is mondják páran, hogy mi a fenének léptél be, ha nem akarod azokat a dolgokat, amikről szó sem volt a belépésnél. Na mindegy, szerintem kapkodnak és nem jó az irány.
Itthon a mi választott kormányunk dolgozik. Van történelme a hazai választásoknak. AZ EU-snak nincs. Sok mindent jó darabig nem fognak kiadni az egyes államok a kezükből. Ezért felesleges kapkodni. Figyeld meg, már a zsarolásnál tartanak bizonyos ügyekben. Ez neked demokrácia? Le kellene nyugodni picit. Szerintem. :)
"Most ez a szöveg, ez a feladata az UNIO-s ügyészségnek. De nyilván egy valódi ügyészséget akarnak." . tök mindegy, mit feltételezel, hogy mit akarnak (nyilván). . JELENLEG az uniós pénzek körüli korrupció kivizsgálása az uniós ügyészség feladata. EZT kellene aláírni a magyar kormánynak.
Sargentini-jelentés: Varsó megvétózza a Magyarországgal szembeni uniós szankciókat
Ugrás a cikkhez