Az elemzők hosszabb távon vonzónak tartják a Richtert, ezért ajánlásukat felhalmozásra módosították. A célárfolyamot viszont a korábbi 47 580 forintról 46 310-ra rontották, azzal párhuzamosan, hogy a belföldi értékesítési előrejelzéseiket is lejjebb vitték.
Csalódást
keltő hírt közölt a Richter amerikai partnere, az Allergan, mivel a várakozások
szerint nem fogja a vállalat teljesíteni a piac által prognosztizált idei éves
eredményeket. A gyógyszergyártó saját becslése szerint 2018-ban 15,25 dolláros
egy részvényre jutó tisztított eredményt érhet majd el, mely elmarad a 15,67
dollár konszenzustól. A bevételi sáv is meghatározásra került, mely 15,0 és
15,3 milliárd dollár között alakulhat
Ismét a
40 000-es szint felé indulhat a BUX index a nyitásban, a pénteki
amerikai és a hétfői ázsiai kereskedésben kifejezetten pozitív volt a
nemzetközi hangulat. A Richter kilóghat a sorból, a gyógyszergyártó
vezérigazgatója a Reutersnek adott interjúban elképzelhetőnek tartotta, hogy a
negyedik negyedéves eredmények bejelentésekor a vállalat nem ad ki eredményvárakozást
erre az évre. Ilyen esemény a válság alatt, 2009 –ben történt utoljára, most az
Esmyával kapcsolatos bizonytalanság az ok. Orbán Gábor megjegyezte, hogy az
első kilenc hónapos eredmények azt mutatták, hogy a vállalat jó úton halad,
hogy 2017-es bevételi célját teljesítse, de a „decemberi adatokat
általánosságban nehéz értelmezni”.
Nem halt ez a fórum be csak nincs miről írni. Nyűglődik a papír már fél éve, sokan benne ragadtak, aztán nem idegesítik magukat, inkább nap végén megnézik, hogy zárt és kész.
Richter topik
Az elemzők hosszabb távon vonzónak tartják a Richtert, ezért ajánlásukat felhalmozásra módosították. A célárfolyamot viszont a korábbi 47 580 forintról 46 310-ra rontották, azzal párhuzamosan, hogy a belföldi értékesítési előrejelzéseiket is lejjebb vitték.