hát az nem, nem is mondtam hogy attól minden jobb lesz. Idén minden másképp van már, 2017 már történelem. Én az ML-kre és erre tettem tétet, te meg az Estmédiára, majd elválik melyik teljesít jobban hosszú távon.
2018-as teljesítményedre folyamatosan teszed fel a koronát: a másik piszkálása nem vezet àrfolyamnyereséghez szvsz. Viszont én nem beszélnének le erről a professzionális útról, ha úgy érzed, ez a megfelelő.
Kisbüfibe màr megint velem foglalkozol, pedig senki nem szólt hozzád. Javíts ki, ha tévedek, de ettől egyik papírod sem fog feljebb menni. Re 2018. 12.31, Szilveszter: "Hallgattam volna apàra...
Pénteken beszéltem a brókerrel azt mondta bármennyi futurt tud szerezni kölcsön, ha le akarom sortolni. Nagy kedvem lenne hozzá, nem is tudom. Örüljünk hogy elmegy egy nagyobb pakk itt, legalább osztódik a közkéz.
Az ellanéniket nagyon nehéz kirúgni, mivel tudnak olyan döntéseket hozni, hogy ezt megnehezítsék. Ha át szeretné venni az irányítást, sokkal több pénzre lenne szüksége és befektetőt nehéz találni. Olyan cégbe ülne bele, mint az est, ahol semmi nincs, de mindenki a csodát várja, ezt is csak azért, mert sikerült elhinteni, hogy jön a befektető. Nevetséges módon rendezik a tartozásokat, fillérekért kiosztott új részvényekkel.Nagyon szeretnék belelátni a nagytulajok fejébe, hogy tényleg meg akarják tölteni a céget, vagy kirabolni a kisbüfiket. Látom a kaján mosolyukat, mikor a kereskedés lezárásakor számolgatják az értéktelen papírokért befolyó óriási összegeket. Minél lassabban öntögetik, annál több jön be, ráérnek, hiszen a bankban úgysem kamatozik a pénzük, főleg nem 100 szorozódik.Az is lehet, a futurban is az ella nénik jó áron szabadulnának a részvényeiktől, kbr meg menti a menthetőt. Saját maga sajnálkozott, hogy nem látja a jövőt, majd valami lesz, őszintének tűnik, de az a pénzvilágban és a politikában nem kifizetődő.Ennek ellenére bármi lehet, mert sok pénz keresi a helyét, egy egy kínai cégnek ez nem lenne kihívás, csak nehéz nekik idetalálni, főleg úgy, hogy a politikusok tartják a markukat az első helyen.."
Ella Nénje meg a Forrás lelkesen önti a Futurt, de veszi, mert csúnya pénzvesztés néz ki. A kérdés az, hogy mennyi papírt tud megvenni, mert rengeteg van eladó és még nyomtatni is szoktak néha ha fogyna az eladnivaló.
OTTone