Csak azt nem ertem 13500-on miert nem gyujtogettek szorgosabban, mert kellett megvarniuk a 13800-at? Ebedelnek, vagy az Usa nyitasra vartak? Egyebbkent bennem ilyenkor felmerul az is, hogy lehet, ev vegere gyujtik, amikor illene tudniuk joval magasabban adniuk. Oket nem erdeklik a hullamvolgyek.
Mindenesetre a záró erős vétele azt mutatja, hogy a republikánusok szenátusi veresége után egy kis tőkét átsúlyoznak felénk is. OTP is erősödni fog. Meg a MOL-Ricsi-OTP vetésforgó is működik.
OTP-vel ma jól jártam. A 10ó körüli leszúrásban rámdobtak 500 db-ot 13510-ért.Akkor azt gondoltam, hogy rossz üzlet lesz napira, mert lejjebb is volt és csak 13550 körül járatták annak ellenére, hogy nyugat happy volt és a MOL meg vitte a prímet - OTP elől is a pénzt - hasonló forgalommal. Aztán eladásra megcéloztam a napi max-ot 13730-on. Az utsó perben 93 el is ment. Gondoltam hagyom záróra is, legfeljebb majd holnap magasabban elmegy a bolondok órájában. Dehát jól felhúzták a zárót, most vakarózhatok, hol veszem vissza.De amcsik a tegnapi szomorú (4 halott Trump miatt) események ellenére jól mentek. Lehet, hogy ezért ma korrigálnak 20-22ó között egy eséssel és újra beszállhatok.
Új év, friss tőke, mehetünk fel, USA is szépen kizöldült. Én is bevásároltam 500 és 550-en. 450-re vártam le ma, de nem jött le értem, szóval futottam utána:)
OTP részvényesek ide!