Ezt aztán egyáltalán nem értem Dolgozni soha nem lesz már Maszkba kötelező!! Minek ez az állandó (mű) hivatkozás "BÚJ EL".Maszk meg már annyi van mint égen a csillag,,
Pont erre gondoltam. Nincs azzal semmi baj, hogy egy ilyen napon esünk, DAX esett 1000 pontot a héten. Viszont azzal már baj(om) van, hogy pénteken, hétfőn elhitették a kitörést, arra játszottak szerintem mint 2018-ban, amikor ősszel megindították, ment 1500 pontot 3 nap alatt, az egész világ meg esett közben. Én megúsztam, meg amúgy is stopot használok, ami azért nagyon jól tud jönni néha, igaz sokszor meg direkt kiszedik. De gondolom sokan vettek, vagy csak tartották, ahelyett, hogy 10k felett kiszálljanak. Most már megvárom a választást, gondolom addig már nem lesz nagy rally odakint. Utána mindenki fel várja, ezért még lehet egy csavar abban is...
Szerintem szedik összefelé a papírokat. Pánik még mindig nem volt. Reggel írtam 9600 as első célárat, meg sem próbálta még, pedig itt vérfürdő van ma. Nagyon erős a papír még mindig.
Nagyon pusholták a brókerek az elmúlt hetekben az OTP-t. Sokan bíztak a Sertoriusban, meg hogy kitörés lesz 10200 fölé. Szerintem most levegő utáni kapkodás megy, a hihetetlen kezd realitássá válni!
OTP részvényesek ide!