Érdekes, hogy így titkolják.
Ha ügyes ügyvédek vannak, akkor kiszedik a nyertesektől (részben nyertesektől), mivel lehet megfogni a bíróságot. Lépéselőnyben vannak.
9órás nyitást megnézem, aztán 3ig nem leszek, nem fogok tudni figyelni..
sajnos.
"A bíróság különböző formai okokból elutasította az OTP Bank, az OTP Jelzálogbank, a Merkantil Bank és az OTP Ingatlanlízing kereseteit, a pénzintézetek ezeket módosított formában ismét be fogják nyújtani – közölte az OTP, hozzátéve, hogy a történtek miatt az OTP csoport tagjainak tárgyalási időpontjai egyelőre nem ismertek." (aug 26)
ha jol tudom a mult heten adtak be ujra, es en is ugy emlekeztem ma vagy holnap.
Itt írja jobbra, hogy ma MKB, K&H banknak lesz tárgyalása. Pedig OTPnek KHval együtt volt, ha jól emlékszem.
Akkor OTP mikor van, ha nem ma??
Ezt jó lenne tudni a pozicóban levőknek, meg a partvonalasoknak is.
Ha valaki tudja írja meg légyszi.
Köszi.
Ma megint egy kihagyós napra készülök, mert ma nem fogok tudni figyelni a piacra, meg egyébként is még emelkedő napok árnyékában vagyunk (még).
Azért ennek ellenére a dupla topom nyakvonalára zárt este 4385nél.
Alatta esés, 4450fölött kis emelkedés lenne az elképzelésem. Közte ping-pong.
Ma ami kivárásra késztet még a devizahiteles bírósági tárgyalás, ami emlékeim szerint ma lesz. Az tutkó hogy több banknak ma lesz, akik halasztottak múlt héten OTPvel együtt.
Nem szeretnék egy svédcsavart ezzel kapcsolatban, ami benne lehet a pakliban.
Másfelől tegnap a csökkenő ékemből terv szerint felfele lépett ki.
Na de dupla csúcs nyakvonalán zárt.
Ezt mindenképpen mai piaci mozgás alapján lehet lekövetni melyik teljesül.
Dollár nagyon erősödik, amivel a forintunk majd nem 245ig szaladt l. Ez gáz. Euróval szemben is viszonylag gyenge 315ös szinten van a forint, ahhoz képest, hogy eközben folyamatosan gyengül az euro.
Ázsiai paicok inkább gyengén zöldek. USA meg tegnap mínuszos volt.
Futik mínuszban.
Ez a kép áll ma előttem. Mindenképpen napközbeni piaci reakció határozná meg a mai belépési döntésemet követve a chart mozgását.
Most mivel partvonalon vagyok, én nem bánom, ha lejjebb megy a piac. A longosoknak kívánnám menjen tovább, arra is be lehet lépni ha arra megy, az is jó nekem. Sőt.. az lenne a legjobb ha végre fellendülési elindulás jönne már fel.. de erre ma nem lehet letenni még a voksot szerintem.
Már többször írtam, hogy az 50 napost ritmikusan körüllengi a kurzus. Már egy ideje periodikusan váltakozik az "alatta" és a "felette", és most az "50 napos feletti" korszakában van az OTP.
A fülescsésze és az inverz fej-váll még mindig él. Mindkettő felfelé mutató jel.
Igaz, 4500-ig biztosra veszem az upot (aztán nem tom), de lehet előtte egy le-kanyar is akár 4200-ig.
Pont erre utaltam délután. (szükséges korrekció) Bár napos charton Macd picit magas de láttunk már 120 at is.
Az orosz lemezt én már meguntam.Hasonló mint annó a görög para volt.Picsán kellene már őket rúgni.
Nálam is felfelé van még abszolút...
Ma volt egy kis korrekcsió, visszatesztelte az 50%-os Fibót. A 4500-at megfejeli hamarosan a kurzus. 4200 támasz, alatta kell majd parázni a longosoknak, de egyelőre még a napos trendvonalat se tesztelte vissza.
Úgyhogy addig: looooooong... :-)
megint eltunt amit beirtam.
delutan meg volt egy hir 17:ö2-kor, miszerint nincsenek uj szaknciok. Ez eltunt, helyette van egy hir 21:35kor, ujabb orosz szankciok elfogadasarol.
hmm, erdekes. volt egy hir 17:02-n miszerint nincs tobb orosz szankcio. Nos, ez a hir eltunt, es most ujabb orosz szankciok elfogadasarol van hir 21:35kor. Ezt igy hogy?
OTP részvényesek ide!