ma békén hagytuk a dax-ot, én az s&p futures tegnapi zárója alapján shortot proponáltam,de nem értettünk egyet, így pozi nélkül maradtunk egyelőre. long nyitás-sal 12571-enállunk,de ebben a körben nem fogjuk megkapni. ha a következő 10 percben nincs meg,akkor töröljük az ajánlatot.
a tegnapi gyertyában nyitott, közel 11200-höz, várakozásomnak megfelelően,mert közben az s&p futures kicsivel lejjebb került értékben, mint volt ma reggel 7-kor
Szoktam figyelni az elképzeléseidet, de tény, hogy nem jegyezzük meg egymás gondolatait. Kiragadunk belőlük egyet-egyet. Mint ahogyan változtatod ha kell a hosszú távú elképzeléseidet, ugyan-úgy változik a napon belüli is. Pld az SP-re alapozva máris, változtatni kell a nyitásra és az első percekre vonatkozó elképzelést. https://invst.ly/rd1w2 Meg fogja azt csinálni, csak máshogyan, időben később (30-60 perc).
Pont te vagy a legoptimistább elemző és Zöldbéla. Pomperej meg a legpesszimistább. Én csak azt mondom,hogy az elemzések számomra a lehetőségek tárháza. De mikor már valaki annyira erőlteti a lefelé menetet és nem találja el, azért az már bosszantó.
Igazad van maci sok itt a napon belüli kereskedő vagy vadász de kevés a hajtó sőt nincs is vagyis a napon belüli elemző, nem is láttam még napon belül mettől meddig elemzést. Mi akik hosszabb távba gondolkodunk össze keverik itt a cél árakat sokan a napi elvárásokkal hmmmmmmm. Én is magamra veszem a kabátot mivel a féléves éves elemzésem amit ide még fel sem tettem egyezik szinte pomprej 3000-4000es célárával. Az én koncepcióim amiket ide fel teszek általában 2-3 hétre, vagy esetleg 1-2 hónapra vonatkoznak, én rövidebb távon nem nagyon tudok gondolkodni mivel sokat nem vagyok gép előtt és nem látom a piacot. Amiket fel rakok grafikonokat ennyi idő alatt feledésbe merülnek mivel nem gyakran jelentkezem újjal, nincs rá szükség mert a piac eddig le követte, ha nem teljesül vagy úgy látom nem az lesz módosítok de eddig nem kellett. Itt a leg frissebb amit hétvégén csináltam de azt gondolom hogy ezt a múlt csütörtökön szóba ide le írtam. http://kepkezelo.com/images/ihg3bxr91s85xbrcjm7s.png
RC 2020-07-06 OTP technikai elemzés NAPI A 11000 forintos lélektani szint alá süllyedt az elmúlt héten az OTP árfolyama, megérkezett emelkedő trendvonalához és a 8800-11800-as emelkedés 38,2-es Fibonacci szintjéhez. Ez a páros próbálhat támaszt jelenteni, ide szúrt június első felében is az árfolyam. A támaszról pattanva lehet elérhető először a középső Bollinger 11400 alatt, fölötte pedig újra a lokális csúcsok. Felfelé fordulásra utaló gyertyát egyelőre nem kaptunk a támasznál, erre érdemes figyelni a hét elején. Bearish forgatókönyvet természetesen a 10700-as zóna elesése jelentene, ezzel a következő állomás rövidtávon az 50 napos mozgóátlag lenne 10300-nál. Támasz: 10660-10700; 10330 (MA 50) Ellenállás: 11375 (MA 20); 11850
Konkrét várakozás a mai nap délelőttre. SP alapján várható, hogy a tegnapi zárónál 60-80 forinttal lejjebb nyitunk, az első 5-15 percben esetleg még lejjebb nézünk, aztán a következő két-három órában nem esünk. (Finom különbség van a nem esés és az emelkedés között. A forgalomból majd eldől melyik lesz.) https://invst.ly/rd160 Célárakat pedig ki lehet találni. Rengeteg módszer került már bemutatásra amiket fel lehet használni. Hálót adunk, nem halat! Tessék gondolkozni, és saját meglátás alapján kereskedni!
Mit kell ennyit ezen golyózni. Természetesen egyszer 0 Ft lesz az OTP árfolyama. Tudományosan bizonyított tény, hogy a naprendszerünknek még kb. 4,5 mrd éve van hátra. Sőt a teljes univerzum jövője sem túl fényes. Az OTP egyszer meg fog szűnni. Ki az aki ilyenkor még vételen gondolkozik?
Rendszeres ír-rajzol-lamentál-filozofálgatóként magamra veszem az ingedet. Van úgy, hogy más dolga is akad az embör fiának .... . Érdekes szemüvegemléked van.Olvasd már végig a pénteki bejegyzéseimet! (Katt a nevemre.) Hol látsz Te azok között olyat, hogy hétfőn szakadunk? Egyáltalán bármiféle utalást a hétfőre vonatkozóan? Olyat viszont találsz, hogy érdemes megkezdeni a vásárlást mostanság (péntek 09:03, árfolyam 11k alatt). És találod ezt a rajzot. https://tvc-invdn-com.akamaized.net/data/tvc_fea0f8cadb117c70529ea0acabd8996a.png Igen ott van rajta a 8k-s célár mint opció. Megnézted mikorra várható? Megnézted, hogy bármelyik pálya előtte felfele indul? Igen, akár péntektől kezdődően. . Sosem értettem ezt meg. Van egy "elméleti" beszélgetésünk arról, hogy lehet-e az OTP VALAMIKOR (az idén, vagy jövőre) 8k alatt? Miért kell ebből arra következtetni, hogy minden nap esik 600 forintot? Hullámzunk. Napon belül. 5-8-(15) napos időtávon, a hetes, a hónapos charton. Te melyikre vagy kíváncsi? Bejegyzésed alapján a következő öt percre, a napon belülire. Igen arra kiválóak a Zsuzsa beírásai.
Off: Ez nagyjából így van. A "játszótérré" válás azonban nem csupán az ő érdemük. Az akár 100x tőkeáttételt a brókercégek biztosítják nekik. Továbbá ez a generáció több ezres, akár tízezres telegram csoportokban megjelenő, buy-sell signalok alapján kereskedik. Brutalis tőkeáttétel mellett. Mivel kripto kereskedelmen edződtek, nem zavarja őket ha az árfolyam 10-20 napig bollinger szalagon kívül emelkedik. Ehhez mint "öreg" tőzsdések vagy alkamazkodunk, vagy kimaradunk belőle. Persze, miként korábban a btc esetén láthattuk, itt is lehet egy komoly kipukkadás, de addig lehet 2000 vagy 5000 is az árfolyam.
Elon Musk most a legjobb a reklámszakmában. Nagyon tudja úgy keverni a lapokat, hogy mindenki róluk beszéljen. Ö egy zseni. Feltornázta magát arra a szintre, hogy lesik szavait és mindegy mit mond. Még azt is megengedheti magának, hogy kimondja a cégéről, hogy szuperul túlárazott, ezzel is csak az árat tolja felfele. Ez köszönhető annak is, hogy nagyon sok marinéni és józsibácsi lépett be a piactérre, a tőzsdét játszótérré változtatva.
Jó reggelt! otp elképzelhető nyitó ár, jelenlegi s&p futures és dax futures alapján 11200-11220 de még 2 óra nyitásig, s mint tudjuk az alatt akár 10-szer is változhat az indi.Inkább az lesz fontos és meghatározó irány,hogy nyitás után merre mozdul el az árfolyam szignifikánsan. a tegnapi gyertya test 10850-11210. ,én azt tartom valószínünek hogy napközben ebben a sávba fogunk mozogni. A felső kanoc 11210-11280 nem szeretném ha ebben a zónában nyitnánk és utána esne vissza az árfolyam 11210 alá.
Jelenleg még a pump fázis van. Ahhoz Kínával ismét szankciókkal kellene fenyegetniük egymást. Pompeo még "csak" a TikTok-ot akarja betiltani. Ha pl lítiumot Kínában stratégiai nyersanyagnak nyílvánítanák és nem ehetne eladni külföldi cégnek, na akkor lenne komoly zuhanás. Persze kisebb korrekció időszerű lenne. Bár ilyen pump közben a Tesla van, amikor egy hétig sem érinti a 20 napos mozgóátlagot sem.
ha bárki is eltalálja,hogy 1 hét múlva milyen árfolyamon fog forogni a részvény,az spekuláns a talpán :-)tegnap tegnap 1372-ön zárt,megkockáztatom azt,hogy július 13-án 1350 alatt lesz :-))
Az otp se tudta igazán eldönteni a hosszabb tartó trendet ma zárásra, így ez a bizonytalanság átragadt az s&p 500-ra is. 3 pont-al a most betöltött rés felső széle alatt zártak, vagyis 3179-en . hogy teljes bizonyosság legyen 3182 felett kellett volna zárniuk. Hát akkor majd reggel innen folytatjuk....
Köszönöm srácok, jót nevettem. Tényleg a short királya lettem volna ennyivel xD. De bugocsiga nyert, ha elírtam az az én hibám. Ma folyamatosan félrebeszéltem, biztos napszúrást kaptam a légkondis irodában...
s&p 500-as ma betöltötte a 4 héttel ezelőtt nyitva hagyott rést 3182-3124 között, egész nap ebben a résben folyt a kereskedés.Legtöbbet a rés felső szakaszában tartózkodott az árfolyam, jelenleg is ezen a szinten vannak 3166-3170.Ha zárásra e- szint alá kerülnek, akkor holnap negatív irányba folytatjuk. Más.Minden egyes elemzés amit feltesznek erre az oldalra,nagyon is hasznos .Én ezeket betáplálom a kristálygömbömbe.Grafikonok, gyertyácskáim nélkül nem tudnám még ennyi valószínűséggel sem milyen irányba induljak el, ha éppen indulni akarok.....mennyi ideig tartozkodjam a poziban stb.
És természetesen arra is figyelni kell, hogy azok a napos grafikon alapján a hosszabb távú lehetőségek voltak, ha rövidre játszol, akkor mást is nézni kell.
Pénteken leírtuk, hogy két verzió is esélyes, Pomperj felrakta a napos grafikont is és jelölte rajta a kritikus szinteket (longot is), én kiegészítettem egy felfele variációval is és jeleztem, hogy a pénteki záró nálam shortos, de kétesélyes lehet hétfőn. A reggeli tökölés után amikor felfele indult, beírtam, hogy vettem longot, aztán azt is, hogy mikor adtam el, az előbb meg beírtam, hogy mi az a sáv, amin át kéne jönnie a longhoz, Ad beírta, hogy mikor szállna ki a shortból, mi kell még?
210-280 között van az a sáv nálam, ami fölé kéne zárnia a longhoz (Ad 300-nál zárná a shortjait ha jól emlékszem). Bejöttünk az aljára és megpiszkáltuk a tetejét is ma, de ez még nem elég erős.
Nem mondod hogy Sandor feleslegesen kapcsolta le a villanyt alolunk mi meg allo helyzetben kormanyoztuk dodzsemet? Mifene volt abban a sorben valami belga-holland kooperacio (zold teanak bejegyezve)?
Nem mondod hogy Sandor feleslgesen kapcsolta le alolunk a villanyt mi meg hiaba kormanyoztuk a dodzsemet? Mifene volt abban a sorben lehet hogy mar karcos megybor volt?
Törölt felhasználó2020. 07. 06. 20:36
#1106885
Ma nagyon eltűntek az elemzők. Mást nem olvasott az ember csak esést. Ma a 10900-at még megnézzük talán,aztán mehetünk lefele.Pénteken ez volt a duma.Érdekes 11280 volt a mai talán. Persze voltak pesszimista felfelé jóslatok is,de az nagyon elvetélt lehetőségnek tűnt. Érdekes,hogy a mai napon a lefele emberek eltűntek.Hiányoltam az én megmondtam,hogy ez lesz,bemondásokat! Most megint újat terveznek és ha holnap esetleg bejőn akkor kirakják. Tetszenek az ilyen felesleges dolgok,hogy sok munkát fektetünk bele és semmit nem ér. Holnap kávézaccból fogom megkérdezni az irányt. És még munkába sem kerül. Sok cécó semmiért. Azt már látom,hogy napi mozgásokra ezek az elemzések semmire nem jók. A találati esély az üveggömb,kávézacc,pénzérméhez hasonló. Megbántani senkit nem szeretnék. Zsuzsának a hozászolásaival többre megyünk mint az elemzésekkel. Sokkal több hasznos dolgot találok benne úgy,hogy egy elemzést még nemtett fel. Ja és nem találgat,hogy ez is lehet meg az is. Nesze semmi fogdmeg jól.
Vannak stabil rendszerek, pl egy igen régi konstrukció az MT4, nem okoz neki gondot a net leszakadás, 0-24-ben működik, az elmúlt 5 évben nem volt rendszerproblémám. Nem kellene még a minimális rendszerleállást is elfogadni a technológia rendelkezésre áll, elérhető.
ja-ja, kortyolgatom az itókám(egészségünkre!)és közben azon jár az agyam,hogy akkor a most a 11210-es zárással vissza tértünk a növekvő csatornába-trendbe?Többen is ezt nyilatkozták a múlt héten,hogy ez megtörténhet egy 11200-es zárással.De annyira pont ott zártunk,hogy nekem ennek olyan "kirakat" szaga van,hogy becsalogassák jó vásár reményében az utca emberét és közben kiderül,hogy semmi minőségi árú nincs, csak az az egy darab ami a kirakatban van....Lássuk,hogy zár Amerika, és utána Ázsia tudja-e tartani a mai pluszokat.
Pedig ezt pozitiv hsz-nek szanta tagadas utan volt. Na en meg pasi szotol kapok hidegrazast pedig az is csapbol folyik ... mindenkinel vannak ilyenek...jo lesz hideg sör long poharbol mindent megold:D
OTP részvényesek ide!