Jól van, én meg már azt hittem, h "tuti" forgatókönyve van, és sejtelmesen így próbálta ezt tudatni velünk :).
Profitline rövid, de lényegretörő elemzése:
Megtörtént a kitörés 5000 forint alól, az eddigi sávozásból, mely méghozzá réssel valósult meg, a részvény a nap során folyamatosan emelkedett, melynek végén új idei évi csúcsán kötött ki, egy szép Marubozu gyertyát rajzolva a grafikonon, mely a bika trend folytatására utal. Az emelkedés folytatásában elérhetővé váltak az 5675, illetve végül a 6500 forintos szintek. Csökkenésben támasz 5180 forint.
Végre megjött Kecskeméti is a nyaralásból:
OTP30: Hasonlóan a molhoz a korábbi csúcs fölött konszolidálódott, s forgalommal elindult fölfele. A Fibo alaján 5550Ft környéke is elérhető lehet. Az 5200Ft alatt lenne ennek az emelkedésnek a behalása.
(érdemes elolvasni a bevezetőjét is :)
Ahogy nézem a nagy világot, ma ismét durva dolgok várhatóak.

OTP részvényesek ide!