Eddig nagyon jól teljesít júliusban az OTP részvénye,
a hó eleje óta 13,5 százalékot emelkedett az árfolyam. A legnagyobb
blue chip a múlt héten is sziporkázott, szinte folyamatos emelkedéssel
3,5 százalékos pluszt ért el heti szinten, így az árfolyam közeleg a
13200 forintos csúcshoz. A kisebb 12700 forintos ellenállás is áttörésre
került, így ez most már támaszként is funkcionálhat. Korrekció esetén
további támaszként a 12000 forintos szint, valamint 12120 forintnál az
50 napos mozgóátlag vehető számításba. Az indikátoroknál az RSI már
nagyon közel van a túlvett zónához, ez óvatosságra inthet.
Múlt hétfőn 500 millió euró össznévértékű 10 éves futamidejű kötvényt bocsátott ki az OTP,
amelyek bevezetésre kerültek a luxemburgi tőzsdére. A kötvénykibocsátás
után a Moody’s felminősítette az OTP hosszú lejáratú forint betétjét,
valamint javította az OTP Jelzálogbank kibocsátói besorolását is. A múlt
héten nem érkezett elemzői célármódosítás a részvényre. Az elemzők
többsége továbbra is optimista, a konszenzus alapján pedig 6 százalékos
lehet a felértékelődési potenciál.
Először a nyersolaj 2015/16 telén az aljkor találkoztam vele, ház árát tette föl, ugyanaz a Rafis papírom volt nekem is, Koltai, vagy mi volt a nickneve. Nem fogja feladni, fordulatkor tűnik el, amikor már nincs miről írnia.
Petákos furcsa volt...ámokfutása arra (is) mehetett ki h elriassza az elemzőket/meglátást beírókat..amikor szembesítették vele meglepően (nagy váltással) józanul/higgadtan is tudott írni ...aztán még jött könnyfakasztó családi sztori is. Hát nem tudom, lehetett őszinte is az egész...
OTP Mol Richter Certifikát,részvény , certifikát terápiás topikja
8097.......száguldunk..