Ez a chart semmit nem jelent. A FED ha akarja, holnapra "kinyomtat" annyi dollárt, hogy ezeket az állampapírokat visszavásárolja. Csak be kell ütni a számokat a gépbe és meg is van, nem nagy ügy.
"Az intézmény alapító okiratában leírtak alapján azonban már nem is olyan meglepő, hogy eddig miért nem szeretett volna egyetlen ország sem együttműködni az egyetemmel. 2019-ben ugyanis módosították az intézmény alapdokumentumát, és innentől az egyetem oktatáspolitikájába a kínai kommunista párt is beleszólhat. "
neked az nem elég ha a kínai kommunista párt beleszólhat az oktatáspolitikába?
Látom sikerült felkorbácsolni a politikusoknak a proli dühöt az ellenzéki szekértáborban. Hogy lehet valaki ekkora agyhalott? Tényleg nehéz eldönteni, hogy az ellenzéki vagy a fideszes tábor a hülyébb. Először is, mi az hogy komcsi egytem? Nem az egytem a komcsi, hanem a Kínai Kommunista Párt, amelynek ellenőrzése alatt áll az intézmény de csupán ettől az intézmény nem feltétlenül az. Kínai egyetemről beszélünk, ezért normális, hogy nem az amerikai oktatási minisztérium felügyelete alatt áll. Az egyetemmel az a probléma, hogy korrupció lengi körül, az adófizetőknek sok pénzébe kerül és Orbánék leszarják a budapestiek vélemémyét és érdekeit, ez a lényeg, nem pedig a komcsizós hiszti, amit itt előadtok. Képzeljétek, az amerikai tőzsdén is vannak kínai cégek szép számmal, amelyek a kínai államhoz köthetőek, a logikátokkal akár azt is ki lehetne mondani, hogy a kapitalizmus fellegvárának számító amerikai tőzsde is komcsi. A nyivákolást azért sem értem mert a szerintetek fasza gyerek, Karácsony megígérte, hogy megakadályozza a megépítését és elmegy a végsőkig, akkor minek ez a műbalhé?
"Szijjártó Péter külügyminiszter bejelentése szerint Magyarország nem tudja támogatni az EU Afrikai, Karibi és Csendes-óceáni Államok Szervezetével (AKCSÁSZ) kötendő kereskedelmi egyezményét, mivel az több bevándorlót hozna az unióba – számol be a hírről a Reuters. Azzal, hogy Magyarország elutasítja a 79 országgal kötendő megállapodást, évek munkáját tenné tönkre a két évtizedes Cotonoui megállapodás megújítása terén. Az új megállapodások kitérnének a klímavédelemre, az emberi jogokra és a migrációs kérdésekre is.Magyarország mostanság igen szorgalmasan vétózza a különféle EU-s döntéseket, legutóbb kedden hiúsította meg az EU tűzszüneti állásfoglalását az izraeli-palesztin konfliktus kapcsán.Szijjártó Péter azzal indokolta a mostani döntést, hogy minden magyar javaslatot lesöpörtek az asztalról a Cotonoui megállapodás kapcsán, így biztosan nem adja az ország a nevét egy ilyen megállapodáshoz. Nincs szükség újabb migrációs hullámra, különösen most nem – tette hozzá.Az új megállapodáshoz viszont az EU mind a 27 tagállamának belegyezésére szükség lenne, ami többek között azt is lehetővé tenné, hogy az AKCS-országok visszavegyék azokat a menekülteket, akiknek kérvényét elutasították az EU-ban, illetve beengednék az EU-ba a vízummal és családtaggal bírókat."
Az majd a hazai gyártásnál. Most inkább belátták, hogy nagyjából itt a vége az elsőkörös oltásoknak. (De a következő kormány majd helyrepofozza ezt is, meg őket is. :)
Az megvan hogy Karácsony leKövérezte Orbánt mire Kövér leKarácsonyozta Jakabot és Jakab leMészárosozta Orbánt? Mire Orbán leKövérezte a Karácsonyt? Hihhhiii
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!