Velem is előfordult már ilyen, és jellemzően nem lett jó vége. Volt, hogy amikor már elfogyott a cérnám és zártam, kb ott fordult, aztán azért verhettem a fejem a falba, hogy miért is zártam. Ha long a trend (most mintha ismét egy kitörést láthattunk volna), akkor minek tartani a shortot, még ha fájó is a bukó realizálása, miközben elszalad a long, abból meg kimarad az ember. Ha meg mégis fordul, tovább tart a reménykedés, hogy vajon mikor jön vissza 0-ba a pozi (vissza jön-e teljesen?). Lévén commodity, nem ritka, hogy az utolsó hullám a leghosszabb. Szerintem épp ez kezdődhetett el, szóval csak óvatosan még azzal a shorttal, de eljön annak is az ideje. Nem tanmese szeretett volna lenni és elnézést, akit zavar, de én pont így jártam a meglévő longommal (mármint annak a legkorábban vett részével) és mai fejjel már régen dobni kellett volna és inkább a shortra koncentrálni akkor.
Nem kell ezt shortolni megírtam már rég a készlettel baj lesz és már ezt Magicmaanal rég kitárgyaltuk... Hónapokkal ezelőtt hogy el fog jönni ez az idő .
Olaj és Gáz
Ugyanakkor elég jó kis forgalom megy bennük, certiben is és forexen is és jók a lehetőségek is benne (nyerni is és veszteni is.) :)
Lehet a kutya sem jön be, meg látjuk.