Egy tőzsdén is kereskedhető, zárt végű befektetési alapról van szó. Az alapot Nyilasi Attila kezeli, aki blogjáról híresült el, amely címe:
link
Egy spekulatív alapról van szó, amelyet Attila kimondottan kockázatosnak tart, és nem ígér semmi biztosat, csak hogy jó esetben sokszorozódhat a befektetett tőkéje annak, aki benne marad. Lényegében egy hedge fundról van szó, ahol a fix költségen túl az alapkezelő sikerdíjat kap, így érdekelt a magas hozam elérésében.
Ami az érdekesség, hogy az első évben már volt -30% alatt is az alap. Attila már jó régen arról beszélt, hogy a "válság utáni"(idézőjel, mert szerinte nem lett vége a válságnak) kilábalás a tőzsdéken csak lufi, és nagyon sok shortba belement, amik aztán eleinte nem jöttek be. Már sokan leírták az alapot(köztük én is egy blogban, egyébként a bukó miatt hallottam róla először), amikor augusztusban megindult a tőzsdék lejtmenete, és ezzel meglódult az alap is, méghozzá felfelé. Most éppen +20%-ban van az induláshoz képest.
Soha nem szabad másra bízni a pénzed. Egyszerű spekiként százszor rugalmasabb vagy. 20-30% amit a legjobb alapok összehoznak, ha csak annyit hozna a tőzsde, akkor abbahagynám. Pedig nem tartom magam egy ásznak.
Az én pénzem nem vette el.
Vidéken lakom és bár szerettem volna jegyezni vagy 10 darabot,de ezt csak személyesen a fővárosban lehetett megtenni és én lusta voltam 200 kilométert vonatocskázni.
hogy tudta a mellét verni ő is, mikor az első évi ~20% bukó után felment ~120%-ra az árfolyam...jól felvették a 'sikerdíjat' rá -gondolom-, most meg lapít mint sz@r a fűben - 40% bukó/4év... egy klasszikus 'vakmajommal' is jobban járhattunk volna vszeg...
Nyilasi nem vette észre, hogy a fundamentális elemzések ideje lejárt. Úgy alapjában a fundamentumok ideje lejárt. Cinkelt ellenfelekkel nem lehet játszani. Ha maradnak az addig megszokott eszközök a válságkezelésre, akkor a Nyilasi alap jól teljesített volna, de ugye jött a világméretű unortodoxia és az mindent felülírt. Ezt Nyilasinak is észre kellett volna vennie.
Nyilasi ideje már akkor eljött,amikor te,meg a többi reménykedő beszállt az alapjába.Kb bármibe lefogadom,h a saját cuccából neki nincs egy darab sem,bőségesen megelégszik a kezelési költséggel,ha te szarrá nullázod magad,ő akkor is nagyot szakít.
Zárt végű az alap, ha venni akartok, vagy eladni akkor a BÉT-en kell betenni az ajánlatot. Az utolsó ár 113000Ft volt 03-án. Nem valami likvid a papír.
humet. nutex lényegében már nulla ))
12700- 50 Ft
de lehet számolni a forint romlását és az alapkamatokat bármelyik részvény esetében
vagy euróban számolva, vagy épp aranyba
Ugyanis az a helyzet, hogy a láncfűrészes pszichopatáknál is vannak nagyobb marhák: a tőzsdei pilótajátékosok, akik gondolkodás nélkül mindig minden szemetet megvesznek. És vesznek, és vesznek, és vesznek..
Érdekesek a megfigyelései. Én nem követem a Magyar piacot, de amiket ír a BUX-ról, és a Forintról az igaz.
"ÖSSZEGEZVE: a Fidesz ámokfutása semmilyen hatással nem volt a magyar tőkepiacra. Ugyanis az a helyzet, hogy a láncfűrészes pszichopatáknál is vannak nagyobb marhák: a tőzsdei pilótajátékosok, akik gondolkodás nélkül mindig minden szemetet megvesznek. És vesznek, és vesznek, és vesznek... Így a magyar pénz- és tőkepiaci folyamatok lényegében csak a nemzetközi mozgásokat követték."
"A Fidesz ámokfutásából azonban még semmi nem árazódott be. Ha ez végül netán mégis megtörténne, akkor összeomlanának a magyar tőkepiaci árfolyamok."
(#26)
Nyilasi shortra és összeomlásra játszik szvsz, ez látszik a hozamon. Akkor ment át pluszba gyorsan a nagy mínuszból, amikor nyáron beestek a piacok. Most, hogy újra megindultak felfelé, olvad a nyereség.
Nyilasi alap