Szép felsorolás, de azért a kétkedők se véletlenül kétkedők. Ez a bagázs, már többször eljátszotta ugyanezt, tőkeemelés, kamuhír, majd kitömni a vevőket. Nem fura, hogy a hír a befektetőről épp pár héttel az új részvények bevezetése előtt jött ki? Nem fura, hogy sem a közzétételből, sem az első közgyűlésen semmi érdemi nem derült ki (mert ha esetleg mégsem lesz felvásárlás, a pár nap múlva érkező részvényeket nem lehet jó áron elsózni?), vagy esetleg az sem furcsa, hogy tegnap jól láthatóan tömés ment egész nap? Na vajon kik adtak el? Minden jel, azt mutatja, hogy ez is csak a szokásos történet, de persze, szerintem is van egy hangyafasznyi esély, hogy kivakarja valamelyik NER lovag a szarból, és akkor jó biznisz, jöjjön be nektek.
Hír nem volt akkor, legalábbis befektetős. Persze Civin úr azért megemlítette a fórumban pár napja a Hunminingot, ahol volt szó befektetőről de abból tudjátok mi lett ott anno. Itt most a határozatképtelen közgyűlés volt a fék az árfolyam esetében. Ha a szavazatelsőbbségi részvényeket bevonnák vagy azt venné meg a befektető,az lehet valaminek a kezdete. A tisztelt befektető elojohetne rejtekéből. Ez egy FDA engedélyes cég volt, most mi lesz itt tisztelt vezetők?
2017. őszén is felhúzták 84-ig az árfolyamot. Én akkor nem követtem a papírt, volt valami hír amire emelkedett? Azután két év alatt visszacsorgott 27-ig.
NUTEX részvényesek topikja