Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2019. 05. 04. 14:17
Előzmény: #12396  PTRN
#12398
Van elég,ezért eddig 40 alatt vettem volna még de nem ment le,most felemeltem és 40 .
hibaz 2019. 05. 04. 11:22
Előzmény: #12394  Törölt felhasználó
#12397
Split után ??? :)  Ha akkor sem,akkor Makarska után..  :))))
PTRN 2019. 05. 04. 10:52
Előzmény: #12394  Törölt felhasználó
#12396
40 Ft-nál? 
Brother1 2019. 05. 04. 10:19
Törölt hozzászólás
#12395
Törölt felhasználó 2019. 05. 04. 10:13
#12394
Alakul szépen ,ha kapok veszek már 40 ft nál is.
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 04. 10:06
Előzmény: #12392  olimpia
#12393
jön ide
olimpia 2019. 05. 04. 08:19
Előzmény: #12390  hibaz
#12392
Mi köze van a nordtelekomhoz?
Heinczi
Heinczi 2019. 05. 04. 08:13
Előzmény: #12390  hibaz
#12391
Na ez már jó!
Mármint jó hír. Még lassú a net, és jön a mobil szolgáltatás is lehet. Itt jöhet Nord képbe. 
hibaz 2019. 05. 04. 07:55
Előzmény: #12387  deszcsakafi
#12389
Opus fórumon nyitottam meg...
hibaz 2019. 05. 04. 07:54
Előzmény: #12387  deszcsakafi
#12388
deszcsakafi
deszcsakafi 2019. 05. 04. 07:52
Előzmény: #12386  hibaz
#12387
műxik ez a link?
hibaz 2019. 05. 04. 07:51
Előzmény: #12384  Törölt felhasználó
#12386
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 03. 22:08
Előzmény: #12383  hibaz
#12385
nehogy károkatona legyen
Törölt felhasználó 2019. 05. 03. 19:47
Előzmény: #12382  Heinczi
#12384
Azt hiszem Kosto a spekulans alatt a befektetot erti es amit mi spekulansnak hivunk, azt o jatekosnak nevezte. 
Amugy szep napunk volt.
Hajra Mindenki!
Hajra Nord!
hibaz 2019. 05. 03. 18:31
Előzmény: #12380  Heinczi
#12383
Ahogyan Babits Egon mondaná: a napi charton megjelent a 3 fehér katona....:))
Heinczi
Heinczi 2019. 05. 03. 18:11
Előzmény: #12381  AIDA64
#12382
Az én olvasatomban a tőzsdén mindenki spekuláns.
Teljesen mindegy, hogy daytradernek, vagy hosszú távú befektetőként nevezi magát.
Ezért jó Piac ez :)
Tessék rángatni a Nord-ot! Minél feljebb!
AIDA64
AIDA64 2019. 05. 03. 18:07
Előzmény: #12380  Heinczi
#12381
érdekes az biztos.vagy csak a spekák nem birnak magukkal

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek