Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2010. 10. 12. 13:03
Előzmény: #38  Törölt felhasználó
#40
én vettem tegnap, ma meg eladtam.
1000-en állok vételen újra!!:-)
Törölt felhasználó 2010. 10. 12. 12:55
Törölt hozzászólás
#39
Törölt felhasználó 2010. 10. 12. 12:52
Előzmény: #36  Törölt felhasználó
#38
Megkérdezhetem, hogy te vettél e?
Törölt felhasználó 2010. 10. 12. 12:51
Előzmény: #34  darius8
#37
Addig elmélkedtem azon amit írtatok, hogy közben megvette a rendszer.Szóval már nincs visszaút..Lehet sikerrel járok:)))
Egyébként már vissza akartam vonni a megbízást. Remélem el tudom majd adni az általam vélt relizálási pontnál.
Törölt felhasználó 2010. 10. 12. 12:42
Előzmény: #35  Magicmaan
#36
bedobták a felsős pakkot!
bennfentesek adogatnak ez tuti.
nem baj, legalább lehet kereskedni vele.
Magicmaan
Magicmaan 2010. 10. 12. 11:54
Előzmény: #32  Törölt felhasználó
#35
A többiekhez hasonlóan, szerintem is felejtsd el ezt a papírt!

Inkább már Synergon, Rába, Pannyergy háza táján nézelődj, ha mindenáron kisebbekkel akarsz kereskedni.
darius8 2010. 10. 12. 11:50
Előzmény: #32  Törölt felhasználó
#34
Tisztelt Harmatka!
Még soha nem írtam ebbe a fórumba és valószinűleg nem is fogok, de ma nagyon aktív vagyok és a neved is megfogott, így beleolvastam. Hát kérlek nagyon vigyázz a pénzedre. Valóban nem volt azokon a napokon se vétel, se eladás. A mai napon 1844 db részvény cserélt gazdát, összehasonlításképpen az otp-ben 903 ezer, míg egy hasonló árfekvésű papírban FHB 7575.
Üdvözlettel:
Törölt felhasználó 2010. 10. 12. 11:50
Előzmény: #32  Törölt felhasználó
#33
én azt tanácsolom, ha kezdő vagy ne ilyen papírokkal kezdj, mert ezek alig mozognak, ha egyszer beleragadsz akár hónapokig évekig ülhetsz benne a semmiért.
de te tudod.

a részvényből alig van közkézen néhány darab, oda húzzák-teszik ahová akarják,
a valódi értéke meg az kb ahol sokat adnak vesznek, az hogy 3000 körül bevezetéskot megvettek néhány darabot nem jelent semmit.
Törölt felhasználó 2010. 10. 12. 11:44
Előzmény: #31  Magicmaan
#32
Hát nem... :(((Már lassan két órája, hogy nem kapok...
Eléggé kezdőnek számítok még, ezért nem nagyon értem a helyzetet..Ennyire rossz lenne a papír..Visszanéztem az eddigi nyitóit és záróit, és sok esetben van olyan hogy több napi kereskedés nincs rögzítve a listán.Gondolom olyankor nem volt kereskedés, vagy mi!??
Magicmaan
Magicmaan 2010. 10. 12. 11:20
Előzmény: #30  Törölt felhasználó
#31
Ne vicceljetek már, ennek a részvénynek, majd' 1 év alatt, 8200db-os forgalma volt!!!
Nem lehet vele kereskedni!!!
Törölt felhasználó 2010. 10. 12. 10:14
#30
Sziasztok!
Én is vennék 1266-on,de nincs eladó, már egy ideje beírtam és még mindíg nem vette meg, bár eléggé rizikós...
Aki mer az nyer...:))) (vagy nem!!??)
Törölt felhasználó 2010. 10. 12. 09:56
Előzmény: #28  Törölt felhasználó
#29
mondjuk ahogy nézem ez a papír ezt csinálta mindig, ugrált. Volt 3000+ fölött is. azóta miért éri a töredékét?
Törölt felhasználó 2010. 10. 12. 09:48
Előzmény: #27  Törölt felhasználó
#28
lehet mindegy, mert ugyis felsőlimiten marad..
talán tartani kellett volna, de mindegy, egy bennfentes bármikor leöntheti bárhová...
Törölt felhasználó 2010. 10. 12. 09:44
Előzmény: #26  Törölt felhasználó
#27
1100 alatt vennék bele én is, hová érddemes beállni vételre?
Törölt felhasználó 2010. 10. 12. 09:41
Előzmény: #25  Törölt felhasználó
#26
szerény csávó vagyok, elég a +25% egy napra, mert többször is szívtam már az ilyenek tartogatásával sajnos.
de visszaveszem 1100 alatt, szerintem talán lenyomják.
Törölt felhasználó 2010. 10. 12. 09:39
Előzmény: #24  Törölt felhasználó
#25
Te már el is adtad a tegnapi vételedet?
Törölt felhasználó 2010. 10. 12. 09:35
Előzmény: #22  Törölt felhasználó
#24
szerintem csak valami bennfentesek akartak egy kis közkézt csinálni, vagy kellett nekik egy kis költőpénz, de nem komoly, így is szinte nulla a közkéz.

mondjuk az veszlélyes lehet hogyha nagyobb tételt akarnak eladni mert akkor ezer alá megy az tuti, nem lesz ki sokat vegyen, néhány százanként lehet eladogatni csak.
Törölt felhasználó 2010. 10. 12. 09:33
Előzmény: #21  Törölt felhasználó
#23
lehet addig felmegy, de tuti nem nagy forgalommal.

kérdés nem akarnak-e még bedobni néhány ezret mint tegnap.
Törölt felhasználó 2010. 10. 12. 09:32
Előzmény: #19  Törölt felhasználó
#22
ez meg mitől esett ekkorát???
mi a real?
Törölt felhasználó 2010. 10. 12. 09:31
Előzmény: #20  Törölt felhasználó
#21
1500ért adnám is már

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek