Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2017. 09. 30. 00:05
Előzmény: #2819  Törölt felhasználó
#2820
a konzum és az opimus jelentését más is olyan jónak látja mint a saját részvényeseik?Én az árfolyamot és a valóságot kicsit elrugaszkodottnak látom egymástól
Törölt felhasználó 2017. 09. 29. 22:49
Előzmény: #2818  sly36
#2819
hát igy a kutya se vesz bele
sly36
sly36 2017. 09. 29. 21:58
Előzmény: #2811  Törölt felhasználó
#2818
Ez a jelentés elég csúnya. Első támasz továbbra is a 16 Ft-os tőkeemelés. Kérdés, meddig bírja fogni..
Törölt felhasználó 2017. 09. 29. 21:56
Előzmény: #2816  Törölt felhasználó
#2817
Hétfőtől péntekig -20%
Törölt felhasználó 2017. 09. 29. 21:13
Előzmény: törölt hozzászólás
#2816
ahhozképest ment a semmire
Törölt felhasználó 2017. 09. 29. 20:51
Előzmény: törölt hozzászólás
#2815
Jól ráfáztak, akkor szegények. :( 18-nál én kiszálltam pár napja.
Törölt felhasználó 2017. 09. 29. 20:49
Törölt hozzászólás
#2814
Törölt felhasználó 2017. 09. 29. 20:46
#2813
Mi lesz így a norddal? Fake megindulás volt akkor ebben a hónapban?
Törölt felhasználó 2017. 09. 29. 20:30
Törölt hozzászólás
#2812
Törölt felhasználó 2017. 09. 29. 20:27
#2811
na milyen yo hogy századolták, 2000-ért ki vette volna? de még 500-ért se. ügyes
Hathor
Hathor 2017. 09. 29. 20:24
Előzmény: törölt hozzászólás
#2810
Hat ez tenyleg nem sok. Csokkent az egesz penzugyi sor. Kivetel kotelezettseg..
Törölt felhasználó 2017. 09. 29. 20:11
Törölt hozzászólás
#2809
Törölt felhasználó 2017. 09. 29. 20:10
Törölt hozzászólás
#2808
Törölt felhasználó 2017. 09. 29. 20:10
Törölt hozzászólás
#2807
sztranya
sztranya 2017. 09. 29. 11:53
Előzmény: #2802  Törölt felhasználó
#2806
erre valaki bedobott 200k-t 20-on :D
sztranya
sztranya 2017. 09. 29. 11:52
Előzmény: #2803  Törölt felhasználó
#2805
jajj el is felejtettem válaszolni :D igen én hosszútávra gondoltam (10-20 év). és azért mondtam, hogy mindig felfelé megy, mert ha abból az alapesetből indulunk ki, hogy egy termelő válallatról beszélünk, aki évről évre próbál jobb teljesítményt, magasabb bevételt, több profitot termelni, akkor a részvényei is többet kell, hogy érjenek. ezért is írtam, hogy ha nem megy csődbe. persze tudom sok tényező van, ami sok mindent befolyásolhat, de egy normál alapesetre gondoltam, ami teljesen ráillik a NORDra :D
MARYENN
MARYENN 2017. 09. 29. 11:40
Előzmény: #2801  Törölt felhasználó
#2804
Igen, csak azért írtam,mert már nevetségesnek tartottam, hogy odaadják !
Törölt felhasználó 2017. 09. 29. 11:31
Előzmény: törölt hozzászólás
#2803
Ha visszatekintünk évekkel ezelőtti árakra, akkor azért valahol igaza van. Hosszú távon mondta!
Törölt felhasználó 2017. 09. 29. 11:30
Előzmény: #2799  Törölt felhasználó
#2802
Lassan elfogynak a 20 alatti papírok.
Törölt felhasználó 2017. 09. 29. 11:29
Előzmény: #2800  MARYENN
#2801
Én még 21-ért sem! Jóval többet fog ez érni 21-nél. Mint az imént a Futur, jó hogy nem adta 36-37-ért, hirtelen 41 lett.

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek