Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
sly36
sly36 2017. 10. 10. 11:47
Előzmény: #2879  bluetooth
#2880
Megy az 1 Ft-ozás még mindig.
Nem vették meg drágábban, mert nem indult el, most meg adják vissza.
Első támasz továbbra is 16-15.
bluetooth
bluetooth 2017. 10. 10. 11:43
#2879
Szép lassan elfogyasztják a vevőket..
kbr 2017. 10. 09. 14:42
#2878
Nem vagyok gépközelben kérhetek egy könyvet.Köszi  :0))
MARYENN
MARYENN 2017. 10. 09. 12:25
Előzmény: #2876  Törölt felhasználó
#2877
Akkor most...??? 
Törölt felhasználó 2017. 10. 09. 11:55
Előzmény: #2875  MARYENN
#2876
MARYENN
MARYENN 2017. 10. 07. 08:01
Előzmény: #2874  Törölt felhasználó
#2875
Véleményem szerint ezt a hatalmas mennyiséget, amit pénteken felvásároltak 18,19,20 Ft - on, azt el is akarják adni legkorábban jövő héten min. 19,20,21,22 Ft - os áron, vagy gyüjtögetés folyik... Szóval szerintem fel az irány mindenképpen. 
Törölt felhasználó 2017. 10. 06. 16:45
Előzmény: #2873  MARYENN
#2874
 Na már meg... -))
MARYENN
MARYENN 2017. 10. 06. 16:41
Előzmény: #2872  bluetooth
#2873
Mennem kell! Kitartást az eladóknak! Nem kell félni, fel az irány!! 
bluetooth
bluetooth 2017. 10. 06. 16:17
#2872
Még a 18-ba is bele fognak dobni..
bluetooth
bluetooth 2017. 10. 06. 16:08
Előzmény: #2869  Törölt felhasználó
#2871
Hát ez nem jött jókor..
MARYENN
MARYENN 2017. 10. 06. 16:06
Előzmény: #2869  Törölt felhasználó
#2870
Macika! De mi ez a nagy forgalom, hogy így veszik??? 
Törölt felhasználó 2017. 10. 06. 16:01
Előzmény: #2868  MARYENN
#2869
22?
18
 365e
MARYENN
MARYENN 2017. 10. 06. 15:44
Előzmény: #2867  Törölt felhasználó
#2868
Itt az utolsó fél óra lesz majd látványos!! 22 ?? ??!!!! 
Törölt felhasználó 2017. 10. 06. 15:37
Előzmény: #2866  MARYENN
#2867
ki tudja, mehetnénk tovább
MARYENN
MARYENN 2017. 10. 06. 15:31
Előzmény: #2865  Törölt felhasználó
#2866
Péntek délután.... Ki mit tud...?? Mi ez a nagyon csendben vásárlás..?? 
Törölt felhasználó 2017. 10. 06. 15:27
Előzmény: #2862  MARYENN
#2865
 50.000 db 20-é , hoppá !
Törölt felhasználó 2017. 10. 06. 15:25
Előzmény: törölt hozzászólás
#2864
Max 21   de az is jó lenne
Törölt felhasználó 2017. 10. 06. 15:24
Előzmény: #2857  Törölt felhasználó
#2863
20
MARYENN
MARYENN 2017. 10. 06. 15:16
Előzmény: törölt hozzászólás
#2862
De mi történik Elnök Úr ...?? Nem vagyok képben! 
Törölt felhasználó 2017. 10. 06. 15:01
Törölt hozzászólás
#2861

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók