Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Lafotex 2023. 09. 25. 10:36
#25640
R:10.6 A fillérezők megérkeztek!:-(
Lafotex 2023. 09. 25. 10:26
Előzmény: #25637  Lafotex
#25639
Gondolom nem a közgyűlésen fog kiderülni?Vagy de!?
R00 2023. 09. 25. 10:25
Előzmény: #25637  Lafotex
#25638

Akkor lehet fel kellene függeszteni a kereskedést.
De a változás talán megindult.
Lafotex 2023. 09. 25. 10:20
#25637
Szerintetek a 4-5. pontról nem kellene valami bővebb tájékoztatót kiadni,hogy mégis miről van szó!?R:11.35
Hathor
Hathor 2023. 09. 25. 10:16
Előzmény: #25633  hibaz
#25636
Merthogy nincs olyan.
Hibaz mester azóta is itt?
Lafotex 2023. 09. 25. 10:07
#25635
R:11 Forg:282.234db
R00 2023. 09. 25. 09:45
#25634

4. A Társaság főtevékenységének módosítása
5. A Társaság cégelnevezésének (cégnév, rövidített cégnév, idegennyelvű cégnév, idegennyelvű rövidített cégnév) módosítása
hibaz 2023. 09. 25. 09:41
Előzmény: #25631  Lafotex
#25633
Régen volt már napközbeni felfüggesztés......:)
Qwertzuio
Qwertzuio 2023. 09. 25. 09:40
Előzmény: #25630  Lafotex
#25632
Nutex vagy nord vagy amixa hoz előbb új sztorit?
Ha egyik sem, az gáz 
Lafotex 2023. 09. 25. 09:39
#25631
R:11.3
Lafotex 2023. 09. 25. 09:33
#25630
R:11.1
Qwertzuio
Qwertzuio 2023. 09. 25. 09:29
Előzmény: #25616  oxylant
#25629
2023. év október hó 24. napján 14:00 órára.A közgyűlés megtartásának helye: 1074 Budapest, Dohány utca 20. 4. em. és Skype: live:.cid.b9fbdcbaa3a0baedA közgyűlés megtartásának módja: konferencia-közgyűlés a Ptk. 3:280. és 3:281. §-ában és a 3/2021. (VI.14.) sz. közgyűlési határozatban1 meghatározott szabályok szerint.A közgyűlés napirendje:1. Alaptőke leszállításával kapcsolatos döntések2. Az Igazgatótanács felhatalmazása alaptőke-emelésre3 Az Igazgatótanács felhatalmazása saját részvény megszerzésére4. A Társaság főtevékenységének módosítása5. A Társaság cégelnevezésének (cégnév, rövidített cégnév, idegennyelvű cégnév, idegennyelvű rövidített cégnév) módosítása6. Alapszabály módosítása7. EgyebekAz alaptőke-leszállítás mértékére, okára és végrehajtásának módjára vonatkozó tájékoztatás:A Társaság alaptőkéje 103.145.800,- Ft összeggel csökken. Az alaptőke leszállítás oka a jogszabályi rendelkezéseknek való megfelelés és veszteségrendezés, a végrehajtásának a módja a részvények névértékének csökkentése. A leszállítással érintett részvények: törzsrészvények.
Qwertzuio
Qwertzuio 2023. 09. 25. 09:29
Előzmény: #25621  Heinczi
#25628
Ennyi volt a holnap 🤔🛬?
Qwertzuio
Qwertzuio 2023. 09. 25. 09:28
Előzmény: #25626  Lafotex
#25627
Nagyon gagyi. Ez a csodálatos papír semmire sem emelkedik 🤯
Lafotex 2023. 09. 25. 09:26
#25626
R:10.1
Lafotex 2023. 09. 25. 09:25
Előzmény: #25624  Qwertzuio
#25625
Szerintem a hír miatt,de délután meglátjuk!R:11.2
Qwertzuio
Qwertzuio 2023. 09. 25. 09:22
Előzmény: #25623  Lafotex
#25624
Szokásos, vagy most a hír miatt mehet?
Lafotex 2023. 09. 25. 09:20
#25623
R:11
Lafotex 2023. 09. 25. 09:19
#25622
R:10.8
Heinczi
Heinczi 2023. 09. 24. 21:19
#25621
Holnap bevásárlás.

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek