2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.
A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.
A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.
A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.
A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Vegyek? Azóta 10, kis forgalommal, amióta várod, hogy meginduljon. Ha van igazi érved rá, vehetek 11-12-ig ,de utána visszaesne 10 alá. Ezt senki sem veszi, de ha te igen, miért?
Feca egyedül fel tudod húzni 50-re? Ahhoz sok pénz kell és ez nem likvid papír. Inkább biztosabb bármelyik nagyobb papír. Legyen szerencséd. Nutex vélemény? Ott az elindulhat vagy kuka, mert nincs sztori?
Hát Kosto,legyen igazad, de ezek a papírok, amikbe sajnos belevettek, ezek nem az igaziak. Annyira meggyőzően mondtad,hogy húha, de 🐎 🌲 sz sem lett semmilyen kispapírból. Eladod? Ez egy eltaktikázott várakozás? Mondj valami biztatót, illetve némi tényt az összes kispapír topikba, mert szar sem lett egyikből sem miközben a BUX csúcsra ment és a világ esni kezdett. Lehet ám innen is felezni és negyedelni Vagy akkor újra veszel? Érdekes
Ha bemész a boltba veszed az akciós terméket, mert olcsó... A többiek is veszik az akciót... de nem azért mert olcsó, hanem azért mert mindenki veszi ..azért veszem mert olcsó, a Story másodlagos most ...annak idején vettem pl. Az opimust 20 Ft ön miért? Mert olcsó volt ...vettem tovább 80 Ft on miért ?? Mert mindenki más is vette, 200 nal már adtam mert kellet egy BMW... Stb stb..
Nordtelekom
MTI, 2009. december 11. 15:15